Ligue 1: mit mondhatott Sergio Ramos? Pirosat ért, az biztos!

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.10.08. 23:02
null
Sergio Ramos már távolról kiabálta ki magának a második sárga lapot (Fotó: AFP)
Sergio Ramos piros lapot kapott, a sérült Lionel Messit eleve nélkülöző PSG több mint egy félidőt emberhátrányban játszott a Reims vendégeként a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) szombati játéknapján, de egy pontot így is hazavitt (0–0). A másik szombati mérkőzésen az eddig veretlen Marseille nagy meglepetésre odahaza kikapott a fordulót az utolsó helyen váró Ajacciótól (1–2).

 

REIMS–PSG 0–0

Az első félidőben mindkét kapusnak, Gianluigi Donnarummának és Yevhann Dioufnak is volt nagy védése, a játékrész csúcseseményét azonban Sergio Ramos szolgáltatta: a PSG spanyol védőjére meglehetősen véleményes szabálytalanságot fújt a játékvezető, Sergio Ramos reklamált, sárga lapot kapott, majd távoztában folytatta a tiltakozást – amire megérkezett a piros is. Hogy mit mondhatott, nagy kérdés… AZ ESET ITT!

Egy kis stat: Sergio Ramos a 21. piros lapját kapta bajnoki mérkőzésen (Ligue 1 és La Liga együttesen), ez héttel több, mint amennyit bárki más az öt topligában kapott a 21. században. Minden tétmérkőzést figyelembe véve ez volt a spanyol védő 29. piros lapja karrierje során (Opta, Mister Chip)

Az emberhátrány dacára a PSG birtokolta többet a labdát a második félidőben is, a legnagyobb helyzet is játékosai előtt adódott: az 57. percben becserélt Neymar a bal oldalon ugrott ki a játékrész derekán, és kevéssel a kapu mellé lőtt.

A mérkőzés ráadásában Pierre Gaillouste játékvezető kiosztott egy sárga lapot Neymarnak, majd Kylian Mbappénak is egy-egy szabálytalanságért – egyik jogosságához sem férhetett kétség –, kialakult egy kis lökdösődés is. Erre az estére csak ilyen eseményeket rendelt az élet, gólt nem láthattak a nézők…

Dimitri Payet (jobbra) és Alexis Sánchez sem érti, ez hogyan történhetett meg (Fotó: AFP)
Dimitri Payet (jobbra) és Alexis Sánchez sem érti, ez hogyan történhetett meg (Fotó: AFP)

 

MARSEILLE–AJACCIO 1–2

Dimitri Payet tizenegyesből megszerezte karrierje 100. gólját a francia élvonalban, de nem sokáig vezetett a Marseille, Bevic Moussiti-Oko félmagas lövéssel egyenlített a 25. percben (A GÓL ITT!) – a kongói támadónak ez volt az első gólja a Ligue 1-ben.

A második játékrész elején Leonardo Balerdi szerencsétlenül ért bele egy beadásba, becsapta kapusát (AZ ÖNGÓL ITT!), és hiába maradt szinte egy teljes félidőnyi ideje az OM-nek az egyenlítésre, az nem jött össze – Igor Tudor csapata elvesztette bajnoki veretlenségét.

Egy kis stat: az Ajaccio neve mellé legutóbb több mint nyolc éve, 2014 tavaszán került egynél több szerzett gól élvonalbeli bajnokin – a csapat abban az idényben búcsúzott az első osztálytól, az idén jutott vissza.

AZ ÚJONC ÍGY ÜNNEPELT A VÉLODROME-BAN


FRANCIA LIGUE 1
10. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Marseille–Ajaccio 1–2
(Payet 15. – 11-esből, ill. Moussiti-Oko 25., Balerdi 47. – öngól)
Reims–PSG 0–0

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA

Vasárnap
13.00:
Montpellier–Monaco (Tv: Match4)
15.00: Angers–Strasbourg
15.00: Brest–Lorient (Tv: Match4)
15.00: Clermont–Auxerre
15.00: Nice–Troyes
17.05: Rennes–Nantes (Tv: Match4)
20.45: Lille–Lens
Pénteken játszották
Lyon–Toulouse 1–1
(Tete 2., ill. Ratao 67.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 10 8 2 28–5 +23 26
2. Marseille 10 7 2 1 20–7 +13 23
3. Lorient 9 7 1 1 19–13 +6 22
4. Lens 9 6 3 17–7 +10 21
5. Monaco 9 5 2 2 17–13 +4 17
6. Rennes 9 4 3 2 17–9 +8 15
7. Lyon 10 4 2 4 17–12 +5 14
8. Lille 9 4 1 4 17–18 –1 13
9. Clermont 9 4 1 4 12–14 –2 13
10. Montpellier 9 4 5 21–19 +2 12
11. Toulouse 10 3 3 4 14–16 –2 12
12. Troyes 9 3 2 4 16–18 –2 11
13. Nice 9 2 2 5 6–11 –5 8
14. Reims 10 1 5 4 12–19 –7 8
15. Auxerre 9 2 2 5 9–20 –11 8
16. Angers 9 2 2 5 9–21 –12 8
17. Nantes 9 1 4 4 9–15 –6 7
18. Ajaccio 10 2 1 7 7–15 –8 7
19. Brest 9 1 3 5 9–19 –10 6
20. Strasbourg 9 5 4 7–12 –5 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik