Ligue 1: Mbappé három góllal hálálta meg az új szerződést

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.05.21. 23:12
null
Mbappé három gólt szerzett (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 38., utolsó fordulójában a PSG Kylian Mbappé három góljának is köszönhetően 5–0-ra győzött a Metz ellen. A fővárosiak mellett a Marseille csoportkörös a BL-ben, míg a Monaco a selejtezőben kezdheti meg szereplését. Kiesett a Metz és a Bordeaux, a St.-Étienne pedig osztályozót játszik.

 

A forduló előtt nem sokkal érkezett a hír, hogy Kylian Mbappé meghosszabbította szerződését a Paris Saint-Germainnel. A 2025-ig maradó támadó ezzel összhangban remek formában játszott a Metz ellen. Az első félidő közepén négy perc alatt két gólt rúgott, majd a második félidőben is hozzátett egyet. A fővárosiak 5–0-ra győztek.

A bajnoki cím már korábban eldőlt, de bőven maradt még kérdés az utolsó játéknapra.

Bár a Monaco a 96. percben kapott góllal bukta a győzelmet a Lens otthonában, a harmadik hely így is meglett, ez pedig részvételi jogot jelent a BL selejtezőjének harmadik fordulójában.

A Nice hiába nyert 3–2-re, a Rennes döntetlennel és jobb gólkülönbséggel megszerezte a negyedik helyet, ami Európa-liga-csoportkört jelent. A Nice az Európa-konferencialiga selejtezőjének playoffkörében léphet pályára.

Ami a kiesést illeti, a játéknap előtt utolsó helyen álló Bordeaux hiába nyert vendégként bravúrral 4–2-re, a többi eredménynek irreálisan kellett volna alakulnia, hogy kiharcolja az osztályozót. Ez végül a Nantes ellen hátrányba kerülő, de a hajrában egyenlítő St.-Étienne-nek sikerült. A másik kieső a Metz, amelynek a PSG ellen kellett volna csodát tennie.

FRANCIA LIGUE 1
38. FORDULÓ

Angers–Montpellier 2–0 (Mangani 45. – 11-esből, Lage 67.)
Brest–Bordeaux 2–4 (Mounié 16., Belaili 34., ill. Mangas 14., Mara 32., 73., Dilrosun 75.)
Clermont–Lyon 1–2 (Bayo 59., ill. Moussa Dembélé 26., Aouar 49.)
Lens–Monaco 2–2 (Frankowski 30., Ganago 90+6., ill. Badiashile 34., Ben Yedder 62.)
Lille–Rennes 2–2 (Weah 11., 88., ill. Bourigeaud 41. Guirassy 90+3.)
Lorient–Troyes 1–1 (Laurienté 74., ill. Tuzgar 22.)
Nantes–St.-Étienne 1–1 (Blas 23. – 11-esből, ill. Hamouma 79.)
Olympique Marseille–Strasbourg 4–0 (Gerson 32., 89., Ünder 73., Bakambu 90+3.)
PSG–Metz 5–0 (Mbappé 24., 28., 50., Neymar 31., Di María 67.)
Reims–Nice 2–3 (Ekitike 9., K. Doumbia 17., ill. Delort 75., 77., 82. – az elsőt 11-esből)

A LIGUE 1 VÉGEREDMÉNYE
1. Paris SG 38 26 8 4 90–36 +54 86
2. Marseille 38 21 8 9 63–38 +25 71
3. Monaco 38 20 9 9 65–40 +25 69
4. Rennes 38 20 6 12 81–40 +41 66
5. Nice 38 20 7 11 52–36 +16 66
6. Strasbourg 38 17 12 9 60–43 +17 63
7. Lens 38 17 11 10 62–48 +14 62
8. Lyon 38 17 11 10 66–51 +15 61
9. Nantes 38 15 10 13 55–48 +7 55
10. Lille 38 14 13 11 48–48 0 55
11. Brest 38 13 9 16 49–57 –8 48
12. Reims 38 11 13 14 43–44 –1 46
13. Montpellier 38 12 7 19 49–61 –12 43
14. Angers 38 10 11 17 44–55 –11 41
15. Troyes 38 9 11 18 37–53 –16 38
16. Lorient 38 8 12 18 35–62 –27 36
17. Clermont 38 9 9 20 38–69 –31 36
18. Saint-Étienne 38 7 11 20 42–77 –35 32
19. Metz 38 6 13 19 35–69 –34 31
20. Bordeaux 38 6 13 19 52–91 –39 31
A PSG és a Marseille a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott, a Monaco a BL selejtezőjének harmadik körében lép pályára. A Rennes csoportkörös az Európa-ligában, a Nice az Európa-konferencialiga selejtezőjének playoffkörében indul. A Nantes Francia Kupa-győztesként az El csoportkörébe jutott. A St.-Étienne osztályozót játszik, a Metz és a Bordeaux kiesett az élvonalból.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik