Ligue 1: egy kihagyott büntető itt, egy berúgott ott – legyőzte a Lenst a Lille

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.09. 22:51
null
Jonathan David értékesítette a büntetőjét (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 10. fordulójának vasárnapi játéknapján a Lille hazai pályán, Jonathan David büntetőjének köszönhetően legyőzte a Lenst.

 

Jól indult a mérkőzés a vendégek szempontjából, már a 14. percben büntetőhöz jutottak, mivel José Fonte rosszul csúszott be és szabálytalanul buktatta ellenfelét a tizenhatoson belül. A labda mögé Florian Sotoca állt, lövése azonban erőtlen volt, Lucas Chevalier hárítani tudta. VIDEÓ ITT!

Az első félidő hajrájában a hazaiak javára is tizenegyest ítélt a játékvezető. Egy szögletnél Massaido Haidara vitte földre ellenfelét az ötös környékén. Jonathan David lövésének irányát ugyan a Lens kapusa érezte, azonban a kanadai nagyon jól helyezett, ezzel megszerezte a vezetést a Lille, ami később győztes találatnak bizonyult. VIDEÓ ITT!

Sikerének köszönhetően a Lille feljött a tabella hetedik helyére, míg a Lens maradt a negyedik. Érdekesség, hogy a Lille március óta nem tudott egymás után két bajnoki meccset megnyerni, az augusztusi,PSG elleni találkozója óta pedig minden győzelme után vereséget szenvedett.

FRANCIA LIGUE 1
10. FORDULÓ
Lille–Lens 1–0
(J. David 44. – 11-esből)

KORÁBBAN
Montpellier–Monaco 0–2
(Embolo 45+1., Boadu 80.)
Angers–Strasbourg 2–3(Hunou 11., Blazic 87., ill. Gameiro 7., Blazic 33. – öngól, H. Diallo 58.)
Brest–Lorient 1–2(Del Castillo 17., ill. Moffi 24., 53.)
Clermont–Auxerre 2–1(Kaui 55., Kyei 58., ill. Jubal 90+1.)
Nice–Troyes 3–2(Viti 2., Delort 37. – 11-esből., Pépé 50., ill. Chavalerin 82., A. Conté 90.)
Rennes–Nantes 3–0(Gouiri 26., Terrier 80., Doué 84.) –Kiállítva:Rodon (88., Rennes)
Pénteken játszották
Lyon–Toulouse 1–1
(Tete 2., ill. Ratao 67.)
Szombaton játszották

Marseille–Ajaccio 1–2(Payet 15. – 11-esből, ill. Moussiti-Oko 25., Balerdi 47. – öngól)
Reims–PSG 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 10 8 2 28–5 +23 26
2. Lorient 10 8 1 1 21–14 +7 25
3. Marseille 10 7 2 1 20–7 +13 23
4. Lens 10 6 3 1 17–8 +9 21
5. Monaco 10 6 2 2 19–13 +6 20
6. Rennes 10 5 3 2 20–9 +11 18
7. Lille 10 5 1 4 18–18 0 16
8. Clermont 10 5 1 4 14–15 –1 16
9. Lyon 10 4 2 4 17–12 +5 14
10. Montpellier 10 4 6 21–21 0 12
11. Toulouse 10 3 3 4 14–16 –2 12
12. Troyes 10 3 2 5 18–21 –3 11
13. Nice 10 3 2 5 9–13 –4 11
14. Strasbourg 10 1 5 4 10–14 –4 8
15. Reims 10 1 5 4 12–19 –7 8
16. Auxerre 10 2 2 6 10–22 –12 8
17. Angers 10 2 2 6 11–24 –13 8
18. Ajaccio 10 2 1 7 7–15 –8 7
19. Nantes 10 1 4 5 9–18 –9 7
20. Brest 10 1 3 6 10–21 –11 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik