Ligue 1: az OM megtörte a Reims 19 meccses veretlenségi sorozatát

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.19. 22:37
null
Alexis Sánchez duplájával nyert a Marseille (Fotó: AFP)
A francia első osztályú labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 28. fordulójában a Marseille 2–1-es győzelmet aratott a Reims otthonában.

 

Nem kellett sokáig várni az első gólokra, kevesebb mint húsz perc alatt mindkét együttes betalált. A 13. percben szép játék végén Folarin Balogun átívelte a kapus feje felett a labdát, majd a Marseille sem tétovázott, három perccel később Alexis Sánchez szabadrúgásból lőtte a labdát csodálatosan a kapu jobb oldalába (1–1). A 29. percben pedig már meg is fordította a Marseille a mérkőzést: a vendégek kapusa, Pau López majdnem az ellenfél tizenhatosáig rúgta ki a labdát, ahonnan Sánchez megszerezte a második gólját.

A második félidőben a kikötővárosiak teljesen visszahúzódtak. A Reims ugyan az utolsó pillanatig agresszívan támadta a kaput, nem sikerült áttörnie a tízemberesen védelmen – maradt az 1–2. Ezzel a Marseille megszakította a Reims 19(!) bajnoki mérkőzés óta tartó veretlenségi szériáját.

FRANCIA LIGUE 1
28. FORDULÓ
Reims–Olympique Marseille 1–2
(Balogun 13., ill. A. Sánchez 16., 29.)

KORÁBBAN
PSG–Rennes 0–2
Montpellier–Clermont 2–1
Nice–Lorient 1–1
Strasbourg–Auxerre 2–0
Troyes–Brest 2–2

Ajaccio–Monaco 0–2

Szombat
Toulouse–Lille 0–2
Lens–Angers 3–0

Péntek
Lyon–Nantes 1–1

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 28 21 3 4 68–28 +40 66
2. Marseille 28 18 5 5 53–28 +25 59
3. Lens 28 16 9 3 47–21 +26 57
4. Monaco 28 16 6 6 57–37 +20 54
5. Rennes 28 15 5 8 47–29 +18 50
6. Lille 28 14 7 7 51–36 +15 49
7. Nice 28 11 11 6 37–25 +12 44
8. Lorient 28 12 8 8 41–37 +4 44
9. Reims 28 10 13 5 36–28 +8 43
10. Lyon 28 11 8 9 43–32 +11 41
11. Montpellier 28 11 3 14 44–47 –3 36
12. Toulouse 28 10 5 13 43–48 –5 35
13. Clermont 28 9 7 12 27–40 –13 34
14. Nantes 28 6 12 10 30–37 –7 30
15. Strasbourg 28 5 11 12 34–46 –12 26
16. Brest 28 5 9 14 30–46 –16 24
17. Auxerre 28 5 8 15 23–51 –28 23
18. Troyes 28 4 9 15 38–61 –23 21
19. Ajaccio 28 6 3 19 20–50 –30 21
20. Angers 28 2 4 22 21–63 –42 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik