Gólöröm Saint-Étienne-ben (Fotó: AFP)

 

LILLE–LENS 1–2

A Lille és a Lens még nem mondott le az európai kupahelyekről, és a további reménykedéshez az egymás elleni meccs három pontja szolgáltathatott alapot.

Még fel sem szállt az ultrák generálta füstköd, amikor Premyslaw Frankowski közeli lövésével vezetést szerzett a Lens. A LOSC Renato Sanches kapufájával válaszolt, odaát azonban megint zörrent a háló – ezúttal Arnaud Kalimuendo megpattanó lövése után.

Xeka fejesével még a szünet előtt szépített a hazai csapat, a fordulás után viszont már csak az újabb kapufa jött össze, a gól nem – a Lens elvitte a három pontot, és meg is előzte riválisát a tabellán.

SAINT-ÉTIENNE–BREST 2–1

Rosszul indult a meccs a házigazda zöldeknek, hiszen Franck Honorat egy védelmi kihagyást kihasználva korán belőtte a Brest vezető gólját, de aztán jött a fordulat. Mahdi Camara a 14. percben egy bal oldali szöglet után fejjel egyenlített, majd a 39.-ben egy jobb oldali sarokrúgás után a vezetést is megszerezte – a labdát hassal sodorva a kapuba.

A második félidőben mindkét csapat előtt nyílt gólszerzési lehetőség, a Brest még a 95. percben is egyenlíthetett volna, ám Christophe Hérelle fejesénél Paul Bernardoni bravúrral kiütötte a földről felpattanó labdát.

Egy kis stat: ebben a francia bajnoki idényben a Saint-Étienne már negyedszer nyert úgy, hogy a meccs első gólját az ellenfél szerezte; csak a PSG-nek van több (6) ilyen sikere. (Opta) 

FRANCIA LIGUE 1
32. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Saint-Étienne–Brest 2–1
(M. Camara 14., 39., ill. Honorat 8.)
Lille–Lens 1–2
(Xeka 45+1., ill. Frankowski 4., Kalimuendo 37.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Vasárnap

13.00: Nice–Lorient (Tv: Digi Sport1)
15.00: Metz–Clermont
15.00: Montpellier–Reims (Tv: Digi Sport3)
15.00: Nantes–Angers (Tv: Digi Sport2)
15.00: Troyes–Strasbourg (Tv: Digi Sport1)
17.05: Lyon–Bordeaux (Tv: Digi Sport1)
20.45: PSG–Olympique Marseille (Tv: Digi Sport1)  
Pénteken játszották

Rennes–Monaco 2–3

AZ ÁLLÁS 
  1. Paris SG 31 22 5 4 70–29 +41  71
  2. Marseille 31 17 8 6 51–29 +22  59
  3. Rennes 32 17 5 10 69–34 +35  56
  4. Monaco 32 15 8 9 50–34 +16  53
  5. Strasbourg 31 14 10 7 52–33 +19  52
  6. Nice 31 15 7 9 40–27 +13  51
  7. Lens 32 14 8 10 50–41 +9  50
  8. Lille 32 12 12 8 40–38 +2  48
  9. Nantes 31 13 7 11 40–34 +6  46
10. Lyon 31 12 11 8 44–40 +4  46
11. Montpellier 31 12 5 14 44–44 0 41
12. Brest 32 10 9 13 40–47 –7  39
13. Reims 31 8 12 11 34–35 –1  36
14. Angers 31 8 9 14 35–45 –10  33
15. Troyes 31 8 8 15 29–44 –15  32
16. Lorient 31 7 10 14 31–50 –19  31
17. Saint-Étienne 32 7 9 16 35–62 –27  30
18. Clermont 31 7 7 17 31–60 –29  28
19. Bordeaux 31 5 11 15 41–71 –30  26
20. Metz 31 4 11 16 28–57 –29  23