Ligue 1: a Nice legyőzte a Rennes-t, harmadik a tabellán

Vágólapra másolva!
2021.12.12. 18:57
null
A Nice játékosainak volt okuk az örömre (Fotó: AFP)
A Nice 2–1-re megnyerte a Rennes elleni rangadót a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 18. fordulójának vasárnapi játéknapján, ezzel a tabella harmadik helyére zárkózott fel. A Metz 4–1-es sikert ért el a Lorient ellen, a Bordeaux 2–1-re bizonyult jobbnak a Troyes-nál, a Clermont az Angers-t (1–0), a Marseille pedig a Strasbourgot (2–0) győzte le. A Lille és a Lyon gól nélküli döntetlent játszott egymással.

 

A Rennes hazai pályán, a tabella második helyezettjeként várta a Nice elleni összecsapást, ám a vendégek már a 18. percben előnybe kerültek, Kasper Dolberg értékesített büntetőt. A második félidő elején Juszef Atal kettőre növelte a különbséget. De a Rennes nem hagyta annyiban, óriási fölényben játszott, több mint hetven százalékban birtokolta a labdát, s ennek az 59. percben meg is lett az eredménye, Benjamin Bourigeaud talált be (1–2). Az egyenlítés ugyanakkor nem sikerült, a Nice 2–1-re győzött.

Két csalódáskeltő teljesítményt nyújtó, középmezőnybeli csapat is találkozott egymással: a címvédő Lille és a 2020-as BL-elődöntős Lyon. Előbbi várhatta jobb szájízzel a meccset, hiszen utóbbi három bajnokiján már hét pontot gyűjtött, ráadásul a Bajnokok Ligájában is csoportelsőként jutott tovább szerdán. Ezen a mérkőzésen egyik fél sem tudott a másik fölé nőni – szinte ugyanannyiszor próbálkoztak lövéssel, és a labdabirtoklás is megoszlott. A hosszabbításban a Lille járt közelebb a sikerhez, de a helyzetek mindkét oldalon kimaradtak – 0–0.

A Metz már a 19. percben háromgólos előnynek örülhetett a Lorient ellen. Habár a vendégek szépítettek, felzárkózni már nem tudtak, sőt, a Metz a végjátékban még egy találatot jegyzett, így 4–1 lett a vége.

Egészen a 63. percig 0–0-ra állt a Marseille és a Strasbourg összecsapása, ám ekkor előbbiek gyors kontrát vezettek, amelynek végén Bamba DiengLuis Henrique beadásából – ollózó mozdulattal megszerezte a vezetést. A 2–0-s végeredményt Duje Caleta-Car állította be a 83. percben. Sikerével a Marseille a Rennes elé, a második helyre került a tabellán.

A Troyes mindössze két percig vezetett a Bordeaux ellen, Yoann Salmier öngóljával 1–1-re módosult az állás. A Bordeaux 2–1-es sikerét Hvang Ui Dzso 55. percben szerzett gólja hozta meg.

A Clermont Mohamed Bayo 82. percben értékesített büntetőjével nyert 1–0-ra az Angers ellen.

FRANCIA LIGUE 1
18. FORDULÓ

Lille–Lyon 0–0
Angers–Clermont 0–1
(Bayo 82. – 11-esből)
Metz–Lorient 4–1
(P. M. Sarr 5., Jenz 9. – öngól, Boulaya 19., Niane 80., ill. Jenz 69.)
Rennes–Nice 1–2 (Bourigeaud 59., ill. Dolberg 19. – 11-esből, Atal 51.)
Troyes–Bordeaux 1–2
(Chavalerin 28., ill. Salmier 30. – öngól, Hvang Ui Dzso 55.)
Strasbourg–Olympique Marseille 0–2 (B. Dieng 63., Caleta-Car 83.)

KÉSŐBB
20.45: PSG–Monaco (Tv: Digi Sport1)

KORÁBBAN
Brest–Montpellier 0–4 (Wahi 45+1., Mavididi 47., Sambia 60., Germain 84.)
Reims–Saint-Étienne 2–0 (El Bilal Touré 23., Mbuku 89.)

Nantes–Lens 3–2 (Kolo Muani 49., 57., M. Simon 90., ill. David Costa 7., Kalimuendo 14.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 17 13 3 1 36–16 +20 42
2. Marseille 17 9 5 3 25–14 +11 32
3. Rennes 18 9 4 5 33–16 +17 31
4. Nice 18 9 4 5 27–16 +11 30
5. Montpellier 18 8 4 6 29–23 +6 28
6. Lens 18 7 6 5 32–26 +6 27
7. Strasbourg 18 7 5 6 34–24 +10 26
8. Monaco 17 7 5 5 27–20 +7 26
9. Angers 18 6 7 5 25–23 +2 25
10. Nantes 18 7 4 7 24–23 +1 25
11. Lille 18 6 7 5 23–24 –1 25
12. Brest 18 6 6 6 25–27 –2 24
13. Lyon 17 6 6 5 25–25 0 23
14. Reims 18 5 7 6 21–21 0 22
15. Bordeaux 18 3 8 7 28–40 –12 17
16. Clermont 18 4 5 9 20–32 –12 17
17. Troyes 18 4 4 10 17–27 –10 16
18. Metz 18 3 6 9 22–38 –16 15
19. Lorient 18 3 6 9 14–30 –16 15
20. Saint-Étienne 18 2 6 10 17–39 –22 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik