Ligue 1: a Lyon szerződtette az Ukrajnából elmenekült brazil légióst

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.03.31. 15:18
A listavezető Sahtar Doneck brazil légiósai március elején menekültek el Ukrajnából az orosz–ukrán háború miatt. Köztük volt a 22 éves jobbszélső, Tete is, aki most kölcsönszerződést kötött a Ligue 1-ben szereplő Lyonnal – egyelőre csak az idény végéig. 

A brazil támadó hazájából szerződött 2019 februárjában a Sahtarhoz, s azóta két bajnoki címet nyert a csapattal, ráadásul már a brazil U23-as válogatottban is bemutatkozott. Az orosz–ukrán háború miatt azonban egy hónappal ezelőtt elhagyta Ukrajnát, most pedig az idény végéig kölcsönszerződést kötött a francia Lyonnal.

„Nagyon boldog vagyok, hogy megérkeztem a Lyonhoz, amely kiemelkedően nagy csapat Európában. Meg vagyok győződve róla, hogy a klub segítségére leszek, kész vagyok mindent beleadni. Különösen motiváló az, amit korábban a brazil játékosok elértek ebben az egyesületben” – mondta Tete.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik