Ligue 1: a Lyon a negyedik meccsén nyert először

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.27. 23:02
null
A Lyon megszakította a három meccs óta tartó nyeretlenségi sorozatát (Fotó: AFP)
A francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 4. fordulójának nyitómérkőzésén az Olympique Lyon 1–0-ra győzött a Nantes otthonában – ezzel megszakította a három mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát.

Pocsékul kezdte az idényt a Lyon, amely három meccsen mindössze két pontot gyűjtött a francia bajnokságban, így feltett célja volt a győzelem Nantes-ban.

A lyoniak hiába birtokolták 74 százalékban a labdát az első félidőben, a lövések tekintetében kiegyenlített volt a párharc (7–6 a Nantes javára). A vendégek ugyanakkor eredményesebben használták ki a lehetőségüket: Moussa Dembélé a 35. percben a kapuba pofozta a kapusról kipattanó labdát, így az OL 1–0-s előnnyel mehetett a szünetre.

A Liverpooltól 12 millió euróért vettXherdan Shaqiri hétfőn csatlakozott a lyoniakhoz, pénteken pedig már a kispadon foglalt helyet, az első francia bajnoki meccsére azonban még várnia kell.

A Lyon még emberhátrányban is megtartotta egygólos előnyét – a 78. percben Damien Da Silva könyöklésért megkapta a második sárga lapját –, így a negyedik találkozóján megszerezte az első győzelmét a bajnokságban.

FRANCIA LIGUE 1
4. FORDULÓ
Nantes–Lyon 0–1 (M. Dembélé 35.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 3 3 10–5 +5 9
2. Angers 3 2 1 6–1 +5 7
3. Clermont 3 2 1 7–3 +4 7
4. Montpellier 3 2 1 8–6 +2 6
5. Lens 3 1 2 5–3 +2 5
6. Rennes 3 1 2 3–2 +1 5
7. Lyon 4 1 2 1 5–7 –2 5
8. Nice 2 1 1 4–0 +4 4
9. Marseille 2 1 1 5–4 +1 4
10. Nantes 4 1 1 2 3–3 0 4
11. Lorient 3 1 1 1 3–4 –1 4
12. Saint-Étienne 3 3 4–4 0 3
13. Reims 3 2 1 3–4 –1 2
14. Brest 3 2 1 4–6 –2 2
15. Metz 3 2 1 4–6 –2 2
16. Bordeaux 3 2 1 3–5 –2 2
17. Lille 3 2 1 4–8 –4 2
18. Troyes 3 1 2 2–5 –3 1
19. Monaco 3 1 2 1–4 –3 1
20. Strasbourg 3 1 2 3–7 –4 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik