Franciaország: eldőlt, mégsem zárják ki a Bordeaux-t

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.07.27. 14:35
null
Fotó: AFP
A Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) végrehajtó bizottsága szerdán úgy döntött, hogy a korábbi határozattal ellentétben mégis rajthoz állhat a Girondins Bordeaux a francia labdarúgó-bajnokság másodosztályában.

 

Mint beszámoltunk róla, az élvonalból tavasszal harminc év után kieső Bordeaux pénzügyi helyzete olyannyira megroggyant, hogy a francia klubok gazdálkodását felügyelő DNCG a másodosztályú indulásra sem tartotta alkalmasnak a nagy múltú csapatot.

A Bordeaux-t első-, majd másodfokon is a harmadosztályba száműzték, azonban a hitelezőivel kiegyező klub pénzügyi mentőcsomagot készített, azt előbb az illetékes kereskedelmi bíróság, majd a véleményezési jogkörrel bíró Francia Olimpiai Bizottság is kedvezően fogadott.

Ezt figyelembe véve döntött szerdán az FFF a Bordeaux javára, felkérve egyúttal a DNCG-t, hogy az idény során folyamatosan ellenőrizze a hatszoros francia bajnok klub gazdálkodását.

A francia másodosztályú bajnokság a hétvégén rajtol, ám elképzelhető, hogy a Bordeaux–Valenciennes mérkőzést később játsszák le.

A Girondins másodosztályba sorolása egyben azt is jelenti, hogy az osztályozó veszteseként indulásra felkért Villefranche marad a harmadik vonalban.

A GIRONDINS MEGKÖNNYEBBÜLT…


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik