Francia Kupa: hiába a szurkolói okozta közjáték, az ASSE nyert

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.02. 20:50
null
Nem bírt a másodosztályú Nancyval a Rennes (Fotó: AFP)
A Ligue 1-ben szereplő Rennes nem bírt a másodosztályú Nancyval, a rendes játékidőt követően alulmaradt a tizenegyespárbajban, így a labdarúgó Francia Kupa nyolcaddöntős küzdelmeiben már nem vehet részt. Akárcsak a Strasbourg, amely a Montpellier-től szenvedett 1–0-s vereséget. A Saint-Étienne 4–1-re győzött a negyedosztályú Jura Sud ellen, pedig a vendégszurkolók füstbombái miatt egy időre félbe kellett szakítani a mérkőzést.

 

A Rennes-nek nem csak a tizenegyespárbaj során nem ment az ítélet-végrehajtás, az első félidőben Serhou Guirassy rontott. Még így is megnyerhette volna a meccset a Ligue 1 jelenlegi kiírásában kifejezetten jól szereplő, negyedik helyen álló gárda, hiszen a nagy tehetségnek kikiáltott Jérémy Doku megszerezte a vezetést, de 12 perccel a rendes játékidő vége előtt egalizált a Nancy.

Jöhetett tehát a szétlövés, amelyben a másodosztályú egylet bizonyult jobbnak, vagy mondhatnánk úgy is, hogy a Rennes teljesített képességein alul, játékosai három tizenegyest is kihagytak.

A Montpellier–Strasbourg találkozón a hazaiak bizonyultak jobbnak (1–0). Győzelmükhöz az is kellett, hogy az első félidőben Habib Diallo büntetőből sem tudott válaszolni a vezető, egyben a mindent eldöntő gólra.

Alig néhány perccel a kezdés után a Saint-Étienne szurkolói meggyújtották a pirotechnikai eszközeiket. Az egyik petárda szinte közvetlenül a negyedosztályú Jura Sud kapusa mellett robbant fel, aki ennek következtében ápolásra szorult. Mindemellett a füstbombák hatására olyan terjedelmes füst alakult ki, hogy a játékvezetőnek félbe kellett szakítania a meccset.

Mégsem okozott gondot a közjáték az ASSE-nek, 4–1-re behúzta a mérkőzést.

A közjáték sem zavarta meg az ASSE játékosait (Fotó: AFP)
A közjáték sem zavarta meg az ASSE játékosait (Fotó: AFP)

A Monaco Kevin Volland duplájával és Wissam Ben Yedder tizenegyesből jegyzett góljával 3–1-re legyőzte a másodosztályú Quevilly-Rouent.

Hat perccel a becserélése után Hugo Ekitike lefejelte ellenfelét, így a Reimsnek a 66. perctől emberhátrányban kellett futballoznia. Amúgy sem ízlett neki túlságosan a Thaon játéka, hiszen már a kiállítás előtt sem sikerült bevennie az ötödosztályú gárda kapuját, innentől kezdve azonban még nehezebb dolga volt.

A 93. percben mégis összejött az SDR-nek a győzelem, a skót Fraser Hornby egy szabadrúgást követő kavarodásnál talált be.

Majdnem elszórakozta a Ligue 2-ben szereplő Amiens a szintén ötödosztályú Linas-Montlhery elleni meccset. Az élvonalból az elmúlt évadban kieső gárda a második játékrészben hat perc alatt berámolt három gólt, ám a 0–3-ról kapaszkodó hazaiak a 92. percben kiegyenlítettek. Aztán a tizenegyespárbajban a kiscsapat bizonyult rosszabbnak, így búcsúzott a kupaküzdelemtől.

A késő esti mérkőzésen a Marseille 3–0-ra legyőzte Chauvignyt.

FRANCIA KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Brest–Bordeaux 3–0
Cannes (V.)–Toulouse (II.) 0–1
Versailles (IV.)–La Roche (V.) 4–0
Nantes–Vitré (IV.) 2–0
SC Bastia (II.)–Clermont 2–0
Bergerac Périgord (IV.)–Créteil-Lusitanos (III.) 0–0 – 11-esekkel 5–4
Montpellier–Strasbourg 1–0
Nancy (II.)–Rennes 1–1 – 11-esekkel 4–3
Jura Sud Foot (IV.)–Saint-Étienne 1–4
Linas-Montlhery (V.)–Amiens SC (II.) 3–3 – 11-esekkel 3–4
Quevilly-Rouen (II.)–Monaco 1–3
Thaon (V.)–Reims 0–1
Chauvigny (V.)–Olympique Marseille 0–3
Hétfő
21.10:
Vannes OC (IV.)–PSG
Kedd
21.00:
Lens–Lille
A Nice játék nélkül jutott tovább.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik