Vb 2014: Svájc felejtene, a franciák előretekintenek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.21. 01:09
Ottmar Hitzfeld, a svájciak szövetségi kapitánya csalódottan értékelt, Didier Deschamps, a franciák szakvezetője pedig már előretekintett a két csapat világbajnoki mérkőzését követően, melyet Franciaország 5–2-re nyert meg.

„Természetesen nagyon csalódott vagyok, kemény este volt ez a számunkra – kezdte összegzését Ottmar Hitzfeld a salvadori mérkőzés után. – Nem sikerült megmutatnunk, mire vagyunk képesek. Jól kezdtünk, de a második gólra már nem tudtunk reagálni. Nehéz volt feljebb zárkózni. Meg kellett próbálnunk játszani, de közben teret hagytunk az ellentámadásoknak.”Ottmar Hitzfeld a salvadori mérkőzés után. – Nem sikerült megmutatnunk, mire vagyunk képesek. Jól kezdtünk, de a második gólra már nem tudtunk reagálni. Nehéz volt feljebb zárkózni. Meg kellett próbálnunk játszani, de közben teret hagytunk az ellentámadásoknak.”

A német tréner szerint az, hogy 5–0 után szereztek két gólt, jól jött, de későn. „Ezzel együtt van még esélyünk a továbbjutásra” – emlékeztette a sajtótájékoztatón jelen lévőket.

Didier Deschamps azzal kezdte, hogy csapata teljesítménye több mint tökéletes volt.

„Jó csapattal játszottunk, amely ellen öt gólt szereztünk, ez mindenképpen szép este. Hat pont két meccs után, ideálisnak nevezhető – utalt arra, hogy előzőleg a hondurasiakat is legyőzte a francia válogatott. – Ecuador ellen be kell fejeznünk a munkát, és azután egy új verseny kezdődik.”

Haris Seferovic, a svájciak csatára azt mondta, 3–0-nál tudták, hogy vége: „Nehéz meccs volt ez nekünk, úgy vagyunk vele, hogy legjobb gyorsan elfelejteni, és inkább előre kell tekinteni.”

A középpályás Granit Xhaka egyrészt az egyénileg elkövetett hibákról beszélt, másrészt arról, hogy míg a franciák éltek az esélyeikkel, ők több helyzetüket kihagyták.

Karim Benzema, aki három találattal holtversenyben az élen áll a góllövőlistán, a csapatjátékot, a sok mozgást és a hatékony ellentámadásokat emelte ki. A francia támadó pénteken egyszer volt eredményes, emellett büntetőt hibázott, az utolsó támadásnál pedig, amikor újból a kapuba talált, a bíró már véget vetett a mérkőzésnek.

„Nem hallottam, hogy a bíró lefújta a meccset, de nem baj, hogy így történt. A lényeg, hogy hatékonyabbá vált a játékunk, most pedig jól kipihenjük magunkat az ecuadoriak elleni mérkőzésre” – tette hozzá.

Az ugyancsak gólt szerző Blaise Matuidi szerint büszkék lehetnek egy ilyen mérkőzés után: „Nem lepett meg a jó teljesítményünk. Egy ideje mérkőzéseken és edzésen is azt érezzük, hogy közösség alakult ki. Jó a hangulat, mindenki segíteni akar a társának” – mondta a középpályás.

VB 2014
E-CSOPORT, 2. FORDULÓ
SVÁJCFRANCIAORSZÁG 2–5
Salvador,
Arena Fonte Nova, 51 003 néző. Vezette: Kuipers (holland)
SVÁJC: Benaglio – Lichtsteiner, Von Bergen (Senderos, 9.), Djourou, R. Rodríguez – Inler, Behrami (Dzemaili, a szünetben) – Shaqiri, Xhaka, Mehmedi – Seferovic (Drmic, 69.). Szövetségi kapitány: Ottmar Hitzfeld
FRANCIAORSZÁG:
Lloris – Debuchy, Varane, Sakho (Koscielny, 66.), Evra – Sissoko, Cabaye, Matuidi – Valbuena (Griezmann, 82.), Giroud (Pogba, 63.), Benzema. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: Dzemaili (81.), Xhaka (87.), ill. Giroud (17.), Matuidi (18.), Valbuena (40.), Benzema (67.), Sissoko (73.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik