Vb 2014: a torna után nevezik meg az új görög kapitányt

Vágólapra másolva!
2014.06.06. 09:03
A Görög Labdarúgó-szövetség (EPO) csak a csütörtökön kezdődő brazíliai világbajnokság után nevezi meg a válogatott új szövetségi kapitányát.

Az már februárban biztossá vált, hogy a jelenlegi szakvezető, a portugál Fernando Santos a vb-t követően távozik posztjáról, s a helyi média most találgatásokba kezdett, hogy ki is lesz majd az utódja. Egyes lapok tudni vélik, hogy már meg is született az egyezség az olasz Claudio Ranierivel.

Az EPO közölte: több jelölttel is tárgyalásban vannak, megállapodás azonban még nincs, s nem szeretnék, ha ez az ügy elvonná a játékosok figyelmét a világbajnoki szereplésről. Az új kapitányt pedig csak a torna után nevezik meg.

Az 59 éves Santos 2010-ben, a csapatot 2004-ben Európa-bajnoki címig vezető német Otto Rehhageltől vette át a nemzeti együttest, amely az irányítása alatt a 12. helyre jött fel a nemzetközi szövetség világranglistáján.

A görögök Kolumbiával, Japánnal és Elefántcsontparttal szerepelnek egy csoportban a vb-n, az ősszel kezdődő Eb-selejtezőkön pedig a magyar válogatott ellenfelei lesznek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik