Kár azért a fránya második negyedóráért! - Brazília sajnálkozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.09. 19:04
A statisztika nem hazudik – szokták volt mondani. A brazil–német vb-elődöntő kapcsán a számok alapján viszont azt is hihetnénk, Brazília – egy negyedórás időszakot leszámítva – nem volt rosszabb Németországnál – ha nem tudnánk, mi a végeredmény…

Alig hittünk a szemünknek, amikor André Schürrle a hetedik német gólt is berámolta Júlio César, a házigazda brazil válogatott kapujában a kedd esti vb-elődöntőben Belo Horizonte-ban. Nem túlzás azt állítani, hogy Joachim Löw együttese földbe döngölte a saját publikuma előtt játszó brazil nemzeti csapatot. A 7–1-es végeredmény ismeretében azt hihetnénk, Németország minden statisztikai mutatóban nagy fölényt mutatott, ám a Magyarországon is ismert, az NB I-es klubok, illetve a magyar szövetség (MLSZ) által is alkalmazott InStat elemzőrendszer adatai mást mutatnak.

A TELJES STATISZTIKA NAGYÍTÁSÁHOZ KATT A KÉPRE! (Forrás: InStat)
A TELJES STATISZTIKA NAGYÍTÁSÁHOZ KATT A KÉPRE! (Forrás: InStat)

A fenti ábrára kattintva jól kiolvashatók a brazil és a német csapatra vonatkozó főbb statisztikai mutatók. Rögtön a második sorban – a mai napig legfontosabb adatot, a gólok számát követően – brazil sikert láthatunk, hiszen Luiz Felipe Scolari együttese 18-szor próbálkozott kapura lövéssel, ami 4-gyel több, mint a németek oszlopában regisztrált szám. Más kérdés, hogy míg Brazília 8-szor találta el a kaput, Németország 10-szer – ráadásul abból 7-szer – mondhatni – igen eredményesen.

A statisztikák forrása: InStat Football
A statisztikák forrása: InStat Football

Mint minden sportágban általában, a futballban is roppant fontos, milyen döntések születnek adott szituációban, s miként kivitelezik azokat a szereplők. Nos, Brazília ebben a kategóriában sem maradt alul akkora különbséggel, mint a gólokat tekintve. David Luizék 775 megmozdulásának 76 százaléka eredményes, azaz jó volt. Ugyanezek a számok a németeknél 830 és 80. Látható, a németek precízebben hajtották végre elképzeléseiket, de tökéletességről (még) nem beszélhetünk.

Az utóbbi években előtérbe kerülő labdabirtoklás sem azt sugallja, hogy itt bizony feltörölték Brazíliával a padlót. A százalékos arányt nézve szinte döntetlen lett a végeredmény (49–51 százalék). Időben pedig a braziloknál 29, a németeknél 30 percet volt összesen játékban a labda.

A TELJES STATISZTIKA NAGYÍTÁSÁHOZ KATT A KÉPRE! (Forrás: InStat)
A TELJES STATISZTIKA NAGYÍTÁSÁHOZ KATT A KÉPRE! (Forrás: InStat)

A laikus figyelőknek is szemet szúrhatott a mérkőzés közben, hogy a brazilok különösen az első félidő közepén tűntek tehetetlennek – többek között ennek eredményeként is született öt német gól a 11. és a 29. perc között. A 15. és a 30. perc között 6-szor lőttek kapura a németek, minden esetben kaput találtak, 4-szer pedig gólt értek el. Ebben az időszakban Brazília egyszer sem próbálkozott kapura lövéssel, s csupán 11 támadást vezetett, amivel e tekintetben legrosszabb negyedóráját jegyezte a teljes mérkőzés során. A vizsgált időintervallumban a brazilok a párharcok 32 százalékát nyerték csak meg, s 16-szor vesztették el a labdát.

A TELJES STATISZTIKA NAGYÍTÁSÁHOZ KATT A KÉPRE! (Forrás: InStat)
A TELJES STATISZTIKA NAGYÍTÁSÁHOZ KATT A KÉPRE! (Forrás: InStat)

Harmadik ábránkon az egyes zónákban hozott döntéseket, passzokat és párharcokat bogarászhatjuk. Figyelemre méltó a képen található alsó két ábra, amelyeken a sikeres párharcok vannak számszerűen és százalékosan szemléltetve. A németek a 11 zónából csak 4-ben zártak 50 százalékosnál rosszabb mutatóval, a brazilok viszont épp fordítva, 4 területen zártak 50 százalékos mutató felett.

A TELJES STATISZTIKA NAGYÍTÁSÁHOZ KATT A KÉPRE! (Forrás: InStat)
A TELJES STATISZTIKA NAGYÍTÁSÁHOZ KATT A KÉPRE! (Forrás: InStat)

Végül pedig vessünk egy pillantást a FIFA szavazásán a mérkőzés legjobbjának bizonyuló, két gólt szerző Toni Kroos meccsadatlapjára. A Bayern München középpályása megmozdulásainak 88 százaléka sikeres volt, nem meglepő módon a 15. és a 30. perc között volt nagyon elemében. A mérkőzés során 71 passzkísérletéből 67 célt ért, azaz 94 százalékban pontosan passzolt Kroos, társaitól pedig 68-szor kapott jó labdát.

A találkozót látván érthető a németek fölénye. Viszont a statisztikát vizsgálva Németország talán csak a párharcok – s persze a gólok – terén tiporta el Brazíliát. Tulajdonképpen Brazília nem is volt rossz, csak az a fránya 7 kapott gól…

VB 2014
ELŐDÖNTŐ

Brazília–Németország 1–7 (0–5)
Belo Horizonte, Mineirao Stadion, 58 141 néző. Vezette: Marco Rodríguez (mexikói)
BRAZÍLIA:
Júlio César – Maicon, David Luiz, Dante, Marcelo – Fernandinho (Paulinho, a szünetben), Luiz Gustavo – Bernard, Oscar, Hulk (Ramires, a szünetben) – Fred (Willian, 70.). Szövetségi kapitány: Luiz Felipe Scolari
NÉMETORSZÁG:Neuer – Lahm, J. Boateng, Hummels (Mertesacker, a szünetben), Höwedes – Khedira (Draxler, 76.), Schweinsteiger – Özil, Kroos, Th. Müller – Klose (Schürrle, 58.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Gólszerző: Oscar (90.), ill. Th. Müller (11.), Klose (23.), Kroos (25., 26.), Khedira (29.), Schürrle (69., 79.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik