Fokozódó török veszély, védekező románok, gyenge észtek - riválisfigyelő

HEGYI DÁNIELHEGYI DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2012.06.07. 18:36
null
A törökök elrontották a portugálok Eb-főpróbáját (Fotó: Reuters)
Az elmúlt napokban számos nemzetközi felkészülési mérkőzést rendeztek: a magyar válogatott vb-selejtezős ellenfelei is pályára léptek. Riválisaink közül egyedül a csoport egyértelműen legerősebb tagja, Hollandia készült az Eb-re, a többiek már az őszi megméretést tartották szem előtt. Az eredmények alapján a törökök léptek előre a legjobban, a románok védelmét nehéz lesz feltörni, míg az észtek jelenlegi formájukban verhetőnek tűnnek. A legutóbbi FIFA-játéknaphoz hasonlóan ismét helyi újságírók segítségével értékeltük az ellenfelek felkészülését.

HOLLANDIA

A holland válogatott természetesen az Európa-bajnokságra való felkészülés jegyében játszott három mérkőzést az elmúlt napokban, és az oranje a Bulgária elleni vereség (1–2) után megverte a szlovákokat (2–0) és az északíreket (6–0). A magabiztos főpróba ellenére azonban Hollandiában nem mindenki vár Eb-győzelmet a csapattól.

„A felkészülési meccsek után nyilvánvaló, hogy mi a holland csapat gyengesége: a védelem. A kapus Stekelenburg rendben van, de vállproblémák miatt egy hónapot kihagyott. A jobb oldali védő, Gregory van der Wiel nem játszik jól, de a cseréje, Khalid Boulahrouz még rosszabb. Johnny Heitinga jó teljesítményt nyújt, míg Joris Mathijsennek szalagsérülése van. Az ő helyén Wilfred Bouma vagy Ron Vlaar játszhat, de előbbivel kapcsolatban már az is hihetetlen, hogy bekerült az utazó keretbe: nagyon gyenge szezont futott a PSV-nél. Vlaar erős, jó védő, de még tapasztalatlan a nemzetközi porondon. A legnagyobb gond a bal oldali védő posztján van, mivel Erik Pieters sérült, és Van Marwijk az eredetileg középpályás Stijn Schaarst vagy a mindössze tizennyolc éve Jetro Willemst szerepelteti a helyén. A középpálya közepén Van Bommel és De Jong is rendelkezésre áll, de szerintem hasonló képességű labdarúgók, elég lenne az egyikük a csapatba” – mondta Chris Tempeleman, a Voetbal International szakírója a Nemzeti Sport Online-nak.

„A középpálya támadó részében Robben a jobb oldalon, Sneijder középen, Afellay pedig a bal oldalon áll rendelkezésre. Sneijder jelenleg nem elég jó, de a vébé legjobbja kihagyhatatlan Van Marwijknál. Afellay nemrég tért vissza súlyos sérülése után, de játszott két jó meccset a napokban. Úgy tűnik, Kuyt elveszíti a helyét a kezdőben. Van Persie és Huntelaar szerepeltetése nagy vitákat okoz Hollandiában: két nagy csatárról van szó, akik jó idényt tudnak maguk mögött. Van Marwijk Van Persie-t választotta, míg Huntelaar csereként kaphat szerepet.”

„Úgy gondolom, a holland csapatnak jó kezdésre van szüksége Dánia ellen, mivel a németek ellen nem lesz esélye. A portugálokkal pedig döntő mérkőzésre kerül sor a csoportban, ellenük rendkívül nehéz lesz játszani. Természetesen van esélyünk bejutni a negyeddöntőbe, de szoros lesz. Alapvetően Németországnak és Spanyolországnak sokkal jobb a csapata, és azt gondolom, a franciáknak is kiváló az együttesük és az edzőjük” – jósolta meg az oranje esélyeit az újságíró.

HOLLANDIA–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 6–0

TÖRÖKORSZÁG

A törökök nem vesztegették az időt, öt felkészülési meccset is játszottak az elmúlt hetekben, és csak a finnek elleni találkozót bukták el (2–3), a grúzok (3–1), a bolgárok (2–0), a portugálok (3–1) és az ukránok (2–0) elleni meccset megnyerték. Nem is csoda, ha a török sajtó elégedett, és bizakodva készül a vb-selejtezőkre, még ha most inkább az Eb-szereplés elmaradása miatti keserűség jellemző inkább.

„Törökország öt meccset is játszott az utóbbi időben: négyet megnyert, egyet pedig elveszített. Főleg a két legutóbbi találkozón volt meggyőző a csapat teljesítménye. A Hiddink helyére kinevezett Abdullah Avci szövetségi kapitány folytatta a nemzeti együttes fiatalítását, amit még a holland szakember kezdett el, és ennek már látszik az eredménye. Portugália ellen különösen jó teljesítményt nyújtott a gárda, és Ukrajna ellen is meggyőző volt. A törökök mindkét ellenfélnél jobbak voltak” – mondta Onur Dincer, a Milliyet napilap újságírója.

„Úgy gondolom, hogy ezek a meccsek bizonyították, Törökországnak ott kellene lennie az Eb-n, bár még nincs minden a helyén, mivel Avci számos új játékost meghívott, és ezek a fiatal futballisták még nem ismerik úgy egymást. Tunay Torun, Omer Toprak és Sercan Sararer például Németországban játszik, mindhárman német születésű törökök, és a hazai ligából is vannak új játékosok."

„Mindent egybevetve azt gondolom, a török csapat jó úton jár, de csak a hollandok elleni vb-selejtező mutatja meg igazán, hogy hol tartunk. Azon az összecsapáson majd kiderül, jó tett-e a változás az együttesnek”

UKRAJNA–TÖRÖKORSZÁG 0–2

ROMÁNIA

A románok hozzánk hasonlóan csak két találkozót játszottak a napokban, és szomszédaink mérlege egy győzelem és egy iksz. A Svájc elleni siker (1–0) és az Ausztria elleni döntetlen (0–0) után a román közvélemény nem elégedetlen az eredményekkel, de a támadójátékot keményen kritizálják.

„Vegyes a hangulat a válogatottal kapcsolatban Romániában. Victor Piturca csapata sem a Svájc, sem az Ausztria elleni, idegenbeli mérkőzésen nem kapott gólt, kiválóan védekezett a nemzeti csapat. A védekező középpályások is jól teljesítettek, ám a másik oldalról a támadójáték finoman szólva nem volt az igazi. A két felkészülési találkozón összesen körülbelül egy épkézláb támadást vezetett a válogatott. Keveset birtokolta a labdát, és a támadók gyakran csak visszapasszolni tudták a labdát. A gárdából hiányzik egy olyan futballista, aki gólpasszokat ad. Összességében a román sajtó az eredményekkel elégedett, de a játékkal már kevésbé” – értékelte a románok két meccsét Boros Miklós, romániai magyar újságíró.

„A román együttes kerete számos helyen megváltozott a februári felkészülési mérkőzéshez képest: ezúttal kevés légiós kapott szerepet, főleg a hazai bajnokságból válogatott a kapitány. Ami az őszi világbajnoki selejtezőket illeti, a szövetség hivatalos elvárása, hogy a román csapat nyerje meg az Észtország és az Andorra elleni első két meccset, majd ne kapjon ki a törököktől idegenben, illetve a hollandoktól hazai pályán. A közvélekedés szerint ha sikerülne az első négy összecsapáson nyolc pontot gyűjteni, az már komoly bizakodásra adhatna okot.”

SVÁJC–ROMÁNIA 0–1

ÉSZTORSZÁG

Törökországhoz hasonlóan az észtek is öt meccset játszottak a napokban, de az eredmények alapján északi országtól sokkal kevésbé kell tartanunk az őszi vb-selejtezőn, mint a törököktől. A rekordot döntő válogatott ugyanis a horvátoktól (1–3), az ukránoktól (0–4), a finnektől (1–2) és a franciáktól (0–4) is kikaptak, s csak László Csaba litván válogatottját tudták legyőzni (1–0).

„A franciák simán nyertek ellenünk négy nullra utolsó felkészülési meccsünkön, amelyen Észtország az egyetlen olyan nemzetté vált, amely mind az ötvenhárom UEFA-tagország ellen játszott már mérkőzést. Az észt csapat jól kezdett, akár a vezetést is megszerezhette volna egyébként a nyolcadik percben Henrik Ojamaa révén Philippe Mexes hibája után. Az önök országában játszó Sander Purinak is akadt egy lehetősége a meccsen, de Franciaország megérdemelt sikert aratott, ezt kapitányunk, Tarmo Rüütli is elismerte” – jelentette ki Jaanus Pruuli, az ERR Sport újságírója.

„Az észt csapat ezzel az ötödik találkozóját játszotta két hét alatt: kikaptunk Ukrajnától, Horvátországtól, a Balti-kupán pedig a finnektől, míg Litvániát legyőztük egy nullra. Nehéz ezek után összegezni, mivel a játékosaink nagy része már a nyaralásra készült a nehéz klubszezon után. A csapatunk megfelelőnek tűnik a vb-selejtezőkre, főleg ha az Ojamaa és Sergei Zenjov alkotta támadóduónkat nézzük, amely gyors és jól cselez, de a védelem közepén sebezhetőek vagyunk Raio Piiroja kiesése miatt, akinek a jövője kérdéses számos térdsérülése miatt.”

ANDORRA

Világbajnoki selejtezőcsoportunk leggyengébb tagja, Andorra előrelépett – legalábbis ami a FIFA világranglistáján elfoglalt helyezését illeti: az Azerbajdzsánnal ikszelő (0–0), majd az Eb-házigazda lengyelektől kikapó (0–4) miniállam az utolsó helyről (205.) a 199. helyre lépett elő. Ennek ellenére joggal bízhatunk benne, hogy nem gyűlik meg vele a bajunk a vb-selejtező során.

A LEGFRISSEBB FIFA-VILÁGRANGLISTA
Hely Előző Ország Pont
1. (1.) Spanyolország 1456
2. (3.) Uruguay 1292
3. (2.) Németország 1288
4. (4.) Hollandia 1234
5. (6.) Brazília 1155
6. (7.) Anglia 1145
7. (9.) Argentína 1137
8. (8.) Horvátország 1053
9. (10.) Dánia 1019
10. (5.) Portugália 996
11. (13.) Chile 994
12. (12.) Olaszország 977
13. (11.) Oroszország 975
14. (16.) Franciaország 964
15. (14.) Görögország 953
16. (15.) Elefántcsontpart 943
17. (17.) Svédország 910
18. (18.) Írország 907
19. (20.) Mexikó 889
20. (23.) Kolumbia 880
21. (18.) Svájc 868
22. (25.) Paraguay 833
23. (30.) Japán 822
24. (21.) Ausztrália 820
25. (22.) Ghána 818
26. (24.) Norvégia 787
27. (26.) Csehország 771
28. (29.) Amerikai Egyesült Államok 767
29. (27.) Bosznia-Hercegovina 756
30. (28.) Szlovénia 742
31. (35.) MAGYARORSZÁG 735
32. (38.) Algéria 734
33. (33.) Törökország 732
34. (32.) Szerbia 725
35. (31.) Dél-Korea 719
36. (37.) Ecuador 693
37. (36.) Peru 688
38. (41.) Wales 658
39. (34.) Szlovákia 649
40. (43.) Venezuela 614
41. (48.) Skócia 611
42. (46.) Líbia 608
43. (39.) Mali 601

(40.) Zambia 601
45. (52.) Irán 596
46. (52.) Panama 591
(56.) Tunézia 591
48. (57.) Egyiptom 588
49. (42.) Gabon 586
50. (55.) Montenegró 581
51. (47.) Örményország 579
52. (45.) Románia 572

(50.) Ukrajna 572
54. (44.) Belgium 564
55. (49.) Salvador 550

(62.) Honduras 550
57. (54.) Észtország 528
58. (73.) Ausztria 524
59. (61.) Sierra Leone 523
60. (51.) Jamaica 520

(63.) Nigéria 520
62. (65.) Lengyelország 518
63. (77.) Szenegál 517
64. (64.) Kamerun 515
65. (59.) Costa Rica 507
66. (70.) Üzbegisztán 503
67. (68.) Guinea 502
68. (67.) Dél-afrikai Köztársaság
499
69. (69.) Fehéroroszország 497
70. (60.) Marokkó 491
71. (71.) Haiti 490
72. (124.) Benin 489
73. (66.) Kína 481
74. (72.) Irak 477
75. (79.) Finnország 464
76. (74.) Lettország 459
77. (75.) Kanada 457

(76.) Zöld-foki Köztársaság
457
79. (84.) Albánia 451
80. (81.) Jordánia 429
81. (58.) Izrael 427
82. (82.) Trinidad és Tobago 425
83. (91.) Kongó 422
84. (78.) Angola 416
85. (83.) Guatemala 412
86. (80.) Burkina Faso 407
87. (86.) Kuvait 383
88. (89.) Litvánia 380
89. (86.) Észak-Korea 375
90. (96.) Bulgária 373
91. (84.) Katar 372
92. (89.) Szaúd-Arábia 369
93. (123.) Közép-afrikai Köztársaság
366
94. (93.) Uganda 363
95. (94.) Bahrein 359
(95.) Grúzia 359
97. (92.) Omán 349
98. (88.) Togo 343
(97.) Vietnam 343
100. (130.) Új-Zéland 341
101. (98.) Macedónia 338
(113.) Szudán 338
103. (100.) Észak-Írország 336
104. (99.) Guyana 332
105. (100.) Antigua és Barbuda 330
106. (104.) Zimbabwe 329
107. (102.) Malawi 324
108. (113.) Gambia 320
109. (107.) Bermuda 318
110. (108.) Bolívia 312
111. (117.) Kenya 303
112. (109.) Azerbajdzsán 300
(115.) Csád 300
114. (103.) Egyenlítői-Guinea 298
(111.) Saint Kitts és Nevis 298
116. (106.) Botswana 295
117. (110.) Mozambik 290
118. (116.) Sao Tomé és Príncipe 288
119. (105.) Ruanda 284
(120.) Egyesült Arab Emírségek 284
121. (119.) Luxemburg 283

199.

(205.)

Andorra


15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik