Hitzfeld és Behrami szerint nem jogos a piros

Vágólapra másolva!
2010.06.21. 21:13
Marcelo Bielsa, a chilei labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elégedetten értékelte a minimális különbségű győzelmet a Svájc elleni vb-csoportmérkőzés után (1–0), de sportszerűen elismerte: Valon Behrami kiállítása döntően befolyásolta a mérkőzést. Kollégája, Ottmar Hitzfeld a piros lapot kárhoztatja.

„Azt hiszem, többet birtokoltuk a labdát, mint az ellenfelünk, emiatt valóban sok lehetőségünk volt, amelyek közül egyet gólra váltottunk. Kétségtelen, ebben nagy szerepe volt annak is, hogy a mérkőzés nagy részében emberelőnyben játszottunk" – mondta Bielsa.

„Nagy iramú mérkőzést vívtunk a chileiekkel, akik hatalmas nyomás alatt tartottak bennünket. Tudtuk, hogy gyorsak és erősek, ezért rengeteg energiát kellett mozgósítanunk a támadásaik megakasztásához. Minden játékosom nagyon keményen küzdött, úgy mentek fel a pályára, hogy a végsőkig harcolni fognak. A kiállításról csak annyit, hogy az én szemszögemből ez egyáltalán nem ért piros lapot" – nyilatkozta Ottmar Hitzfeld, a svájci szövetségi kapitány.
 
A kiállítást maga Behrami sem értette, aki a játékvezető, Halil al-Gamdi szerint tettlegességet követett el Arturo Vidallal szemben.

„Nagyon meglepett a kiállítás, nem akartam sérülést okozni vagy szabálytalankodni a mozdulatommal, csak a labdát fedeztem. Hihetetlen, hogy ezért kiállítottak. Nem tudom, hány meccsre tiltanak el, ha egyre, az rendben van, ha többre, akkor megpróbálunk tenni ellene. Száz százalékig hibás döntés volt" – nyilatkozta. 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik