Ez az olasz védelem nem 2006-ot idézte

Vágólapra másolva!
2010.06.03. 21:29
null
Gianluigi Buffon (középen) többször is kiszolgáltatott helyzetbe került (Fotó: Action Images)
Mexikó labdarúgó-válogatottja Brüsszelben felkészülési mérkőzésen 2–1-re nyert a világbajnoki címvédő olaszok ellen.

Az olaszok három hónappal a Kamerun elleni 0–0-s döntetlen után léptek ismét pályára, Mexikó viszont csak májusban hét mérkőzést játszott.

Marcello Lippi 4–2–3–1-es felállásban küldte pályára az olasz válogatottat, amelyben a két szűrő szerepét Andrea Pirlo és Daniele De Rossi töltötte be, előttük a Iaquinta, Marchisio, Di Natale hármas kapott helyet, míg az előre tolt ék Alberto Gilardino volt.

A világbajnoki címvédő hamar megszerezhette volna vezetést, Vincenzo Iaquinta azonban közelről a keresztlécre fejelt egy szöglet után, Gilardino pedig a kipattanót fölé stukkolta.

Mexikó ezzel szemben az első komolyabb lehetőségét gólra váltotta: a 17. percben Giovani dos Santos emelt a középen teljesen üresen álló Carlos Velához, aki egy pattanás után állítgatás nélkül lőtt közelről Gianluigi Buffon alatt a kapuba.

Az olaszok néhány pontrúgást – Pirlo szabadrúgása, Machisio szöglet utáni fejese – leszámítva nem igazán tudták veszélyeztetni a mexikói kaput.

A szünet utáni első negyedórában többször is átjáróházra emlékeztetett az olaszok védelme, amelynek főleg a jobb oldalán futott több veszélyes mexikói akció. A lesre játszó védők között kilépő Vela centerezése után Javier Hernández könnyen megduplázhatta volna csapata előnyét, ám nem találta el jól a labdát.

A squadra azzurra lestaktikája a 84. percben is csődöt mondott, amikor a csereként beállt Alberto Medina került ziccerbe, amit kíméletlenül ki is használt.

Az európai csapat a 89. percben egy szöglet utáni kavarodás után Leonardo Bonucci révén szépített ugyan, az egyenlítő találatot viszont nem sikerült megszereznie.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
Olaszország–Mexikó 1–2
Brüsszel, Baldvin király Stadion. V: Verbis (belga)
OLASZORSZÁG: Buffon – Zambrotta (Maggio, 63.), Bonucci, Cannavaro (Bocchetti, 89.), Criscito – Pirlo (Palombo, 81.), De Rossi (Quagliarella, 75.)– Iaquinta, Marchisio, Di Natale (Pepe, a szünetben) – Gilardino (Pazzini, 63.). Szöetségi kapitány: Marcello Lippi
MEXIKÓ: Pérez – Aguilar, Rodríguez (Moreno, 68.), Osorio, Salcido – Juárez (Guardado, 86.), Márquez (Barrera, a szünetben), Torrado – Giovani dos Santos (Medina, 52.), Hernández (Blanco, 70.), Vela (Castro, 82.). Szövetségi kapitány: Javier Aguirre.
Gólszerző: Bonucci (89.), ill. Vela (17.), Medina (84.)
Sárga lap: Bonucci (16.), Marchisio (31.), Pepe (51.), ill. Pérez (67.), Salcido (74.), Torrado (81.), Hernández (12.), Blanco (90.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik