A szlovákok elismerik, támadásban semmit nem mutattak

Vágólapra másolva!
2010.06.20. 18:31
null
Lehajtott fejjel: a fehér mezes szlovákok nehéz helyzetbe kerültek (Fotó: Reuters)
Nagyon sima, 2–0-s dél-amerikai sikert hozott a Szlovákia–Paraguay csoportmérkőzés a dél-afrikai világbajnokságon. Északi szomszédaink nem mentegetik magukat, elismerik: miután támadásban az égvilágon semmit nem mutattak (6 lövés, 1 találta el a kaput...), semmit nem várhattak a mérkőzéstől.

Stanislav Sesták önkritikusan elismerte: a szlovák válogatott gyakorlatilag semmi veszélyt nem jelentett.

„Úgy gondoltuk, hogy a paraguayi támadó négy-három-három több lehetőséget hagy nekünk a középpálya uralására, és arra, hogy elválasszuk a középpályát a csatársortól. Sajnos a támadójátékban semmi nem működött, Paraguay jól védekezett, és jól zárta le a területeket. Agresszívabban kellene játszanunk, és letámadni az ellenfeleket" – mondta.

„Az első félidőben kaptunk egyet, és ettől kezdve futottunk az eredmény után, megpróbáltuk átvenni az irányítást. Sajnos a hajrában jött a második... Fájó ez a vereség, meg akartuk tartani a továbbjutási esélyeinket egy győzelemmel" – nyilatkozta a Liverpool védője, Martin Skrtel.

„Azért vesztettük el a mérkőzést, mert nem voltunk eléggé határozottak. Paraguay nem játszott annyira jól, mint amennyire tud, mégis kikaptunk. Megfizettünk a hibáinkért, de nem tudtuk kihasználni ellenfelünk botlásait" – vélekedett Vladimír Weiss, északi szomszédaink szövetségi kapitánya.

Kollégája, Gerardo Martino röviden elintézte az értékelést – ami azt illeti, elég egyértelmű volt a mérkőzés képe ahhoz, hogy ne bocsátkozzon hosszas fejtegetésekbe.

„Talán az első félidőben nagyobb előnyre is szert tehettünk volna, de jó eredményt értünk el, amellyel közelebb kerültünk célunk eléréséhez, a legjobb tizenhatba kerüléshez. Minden rajtunk múlik" – mondta Martino.

„A mai eredmény nem jelenti azt, hogy a következő meccseken is ebben az összeállításban játszunk majd. Az ellenfelektől is függ, hogy milyen formációban futballozunk. Ez a siker megerősít minket lelkileg. A második félidőben nem ment úgy a játék" – tette hozzá a kapitány.

Cristian Riveros, a paraguayi válogatott futballistája a Szlovákia ellen 2–0-ra megnyert meccs után elmondta, édesapjának ajánlja a 86. percben szerzett gólját.

„Nehéz mérkőzés volt, de szerencsére sikerült azt az eredményt elérnünk, amelyet akartuk. Fölényben voltunk a találkozó egyes részeiben, és ezt sikerült kihasználnunk, így történt a második gólnál is, amellyel biztosítottuk a sikert. A győzelmet édesapámnak szeretném ajánlani, és köszönöm Istennek, hogy segített gólt szereznem" – mondta Riveros.

PARAGUAY–SZLOVÁKIA 2–0
 

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
  1. Paraguay2113–1+2 4  
  2. Olaszország111–10 1  
      Új-Zéland111–10 1  
  4. Szlovákia2111–3–2 1  

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik