A spanyolok a 92. percben fejelték a győztes gólt

Vágólapra másolva!
2010.05.29. 20:21
null
Sergio Ramos (balra) többször veszélyeztetett fejjel, de a gólokat végül mások szerezték (Fotó: Action Images)
A világbajnokságra tréningező spanyol labdarúgó-válogatott szombaton kora este az ausztriai Innsbruckban 3–2-re legyőzte Szaúd-Arábiát felkészülési mérkőzésen. A győztes gól a 92. percben született.

A spanyol labdarúgó-válogatott tagjai számukra kedves helyszínen, az innsbrucki Tivoli Stadionban mérkőztek meg Szaúd-Arábiával: a két évvel ezelőtti, aranyérmet hozó Európa-bajnokságon ott játszották az első két csoportmérkőzésüket. Nagy különbség viszont, hogy az oroszok (4–1) és a svédek (2–1) ellen egyaránt játéklehetőséghez jutó Fernando Torres ezúttal nem léphetett pályára.

Persze az idény során sokat sérült, áprilisban megoperált Torres esetében már az is fontos fejlemény, hogy csütörtökön edzésbe állhatott, és nem érzett fájdalmat a térdében.

Ami a szaúdiakkal közös történelmet illeti, korábban mindössze egyetlen fejezetet írt bele a két csapat: a 2006-os világbajnokságon a már továbbjutó spanyolok 1–0-ra legyőzték az ázsiai együttest.

Ezúttal gyorsan bizonyossá vált, hogy más lesz az eredmény. A mérkőzés során amúgy keveset ostromolt spanyol védelem kétszer is feltűnően bizonytalankodott az első húsz percben: az első lehetőség még kimaradt, a másodikat viszont Oszama Havszavi már kihasználta – a védő a szögletből beívelt labdára rossz ütemben kimozduló Iker Casillast megelőzve fejelt a hálóba. (0–1)

 SPANYOLORSZÁG–SZAÚD-ARÁBIA 3–2
 

A gól után újra a szaúdi térfélre települtek a felek, és ha nem a felkészülési időszakban lennénk, valószínűleg fantáziadúsabb és pontosabb a spanyol passzjáték. Így azonban csak az egyenlítő gól született meg, a 30. percben Andrés Iniesta bal oldali beívelését David Villa fejelte a kapuba – egyúttal ízelítőt adva abból, milyen új kombinációkra számíthatnak ősztől a Barcelona szurkolói... (1–1)

A szünetre Sergio Ramos majdnem meg is fordította az állást, a rögzített szituációknál előszeretettel foglalkoztatott Real-védő harmadik veszélyes fejese a kapufáról pattant az alapvonalon túlra.

Ami késett, nem múlott: a fordulás után, az 58. percben a szaúdiak röviden mentettek, Xabi Alonso 28 méterről futtából lőtt, és labdája az egyik védő lába mellett elsuhanva a jobb alsó sarokban kötött ki. (2–1)

Vicente del Bosque szövetségi kapitány tömeges cserékkel élénkítette csapatát, ám hiába támadtak többet a spanyolok, egy 18 méteres, megpattanó lövéssel el-Numare váratlanul egyenlített. (2–2)

Hogy végül mégis spanyol győzelem szülessen, ahhoz kellett Valid Ali, a szaúdi kapus, aki a 92. percben szinte lemásolta Casillas első félidőbeli hibáját: Xabi Alonso szögletére a szaúdi egyes rosszul mozdult ki, Fernando Llorente magasra ugorva megelőzte, és a kapuba fejelt. (3–2)

A spanyolok tehát a győzelem élményétől feldobva folytathatják június 3-ig tartó nyugat-ausztriai (magaslati) edzőtáborozásukat, majd útra kelnek Dél-Afrikába, ahol a H-csoportban Svájc, Honduras és Chile lesz az ellenfelük.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
SPANYOLORSZÁG–SZAÚD-ARÁBIA 3–2 (1–1)
Innsbruck  
SPANYOLORSZÁG: Casillas – Sergio Ramos (Capdevila, 60.), Piqué, Puyol (Marchena, 60.), Arbeloa – Busquets – D. Silva (Pedro, 60.), Xabi Alonso, Xavi (Javi Martínez, 75.), Iniesta (Jesús Navas, 60.) – D. Villa (F. Llorente, 70.)
G: D. Villa (30.), Xabi Alonso (58.), F. Llorente (92.), ill. Oszama Havszavi (16.), el-Numare (74.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik