Eb 2016: megtalálták Niko Kovac utódját a horvátok

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2015.09.21. 16:10
Hivatalossá vált, hogy a horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját Niko Kovac menesztése után Ante Cacic, a Lokomotiva Zagreb eddigi vezetőedzője tölti be. A szakember megbízatása 2018 júliusáig szól.

Napok óta nyílt titok, hogy a korábban például a Dinamo Zagrebnél, a szlovén NK Maribornál, a kaproncai Slaven Belupónál is dolgozó 61 esztendős szakember veszi át a horvát nemzeti csapat irányítását a két hátralévő Eb-selejtező mérkőzésre, illetve az esetleges pótselejtezőkre.

A tréner a zágrábi Lokomotiva RNK Split elleni szerzett 1–0-s győzelme után vasárnap este elköszönt addigi együttesétől, hogy a továbbiakban a szövetség alkalmazásában folytassa a munkát.

Horvátország a selejtezőcsoportjában jelenleg a harmadik helyen áll Olaszország és Norvégia mögött, és az eddig megszerzett 15 pontjából egyet levontak, mert az olaszok elleni spliti mérkőzésen a fanatikusoknak vegyszerrel egy horogkeresztet rajzoltak a gyepbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik