Eb 2016: „Dzsudzsákról ezt nem sokan tudták elképzelni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.20. 14:04
Szerbia legolvasottabb sportnapilapja, a Szportszki Zsurnal interjút készített Tomiszlav Sziviccsel, a Kecskemét, a Paks és a DVTK korábbi vezetőedzőjével, aki jelenleg a szerb utánpótlás-válogatott szövetségi edzőjeként dolgozik. A magyar állampolgársággal is rendelkező szakember szót ejtett a magyar nemzeti csapat Izland elleni Európa-bajnoki mérkőzéséről, valamint beszélt a Portugália elleni meccsről is.



„Az izlandiak nagyon furcsa tizenegyest kaptak, amiből a vezetést is megszerezték, ám Storck szenzációsan reagált, teljesen megváltoztatta a csapat felállását. Bátor volt, áttért a háromcsatáros játékra. Az, hogy a magyar válogatott egyenlítsen valaki ellen az utolsó tíz percben, korábban elképzelhetetlen volt” – idézi Szivics nyilatkozatát a vajma.info.

„Fegyelmezett a csapat játéka, az edző pontosan tudja, mit akar, és hátulról építkeznek. Amikor az ellenfélnél van a labda, tökéletesen alakítják ki a védelmi területet, s nehéz ellenük gólt szerezni. Storck a legfontosabb mérkőzéseken is be merte tenni a kezdőcsapatba a mindössze huszonegy éves Nagy Ádámot, aki meghálálta a bizalmat, s azt is meg merte húzni, hogy az Anderlecht korábbi csapatkapitányát, Juhász Rolandot a padra ülteti. A legfontosabb, hogy a csapat hisz Storckban, jelen pillanatban ez a legnagyobb erősségük. Az egyéni képességeiket mindenki alárendelte a csapat sikerének, még Dzsudzsák Balázs is, akiről ezt nem sokan tudták elképzelni” – mondta Szivics, aki Nikolics Nemanjáról is szót ejtett.

„Egész Magyarország láthatta, hogy Nikolicsnak a pályán a helye, viszont Storck Szalaiban bízott, aki ezt úgy hálálta meg, hogy gólt lőtt Ausztriának. Az én véleményem is az, hogy Nikolicsnak játszania kell, de a szövetségi kapitány mondja ki a döntő szót, és az eredmények eddig Storck jó döntéseit igazolják” – vélekedett.

„Portugália ellen három-négy játékossal felfrissíti a csapatát Storck, s biztos vagyok benne, hogy a válogatott nem megy bele görcsösen ebbe a mérkőzésbe. Talán csak az eufória viheti el őket rossz irányba, hiszen mintegy ötven éve nem volt részük hasonló sikerben. Storckot és segédjét, Andreas Möllert azonban ez nem zavarja meg. A szövetségi kapitány teljesen más típusú egyén, ő másként éli meg ezt a helyzetet” – hangsúlyozta Szivics.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik