Didier Deschamps nem kapkodja el a francia csapat taktikai felkészítését (Fotók: Reuters)

 

„Az elődöntő óta nem volt alkalmunk a taktikán dolgozni. Minden akörül forgott, hogy a játékosok kipihenjék a németek elleni meccs fáradalmait, de biztos vagyok benne, hogy a játékosaim készen állnak majd a döntőre” – mondta Didier Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitánya a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón.

A franciák legutóbb 2000-ben nyerték meg az Európa-bajnokságot, akkor csapatkapitányként Deschamps is tagja volt a keretnek.

„Az akkori siker már a múlté. Természetesen a mostani játékosok történetének is a részese vagyok, hiszen én vagyok a szövetségi kapitány, de ez a futballistákról szól. Megpróbálom átadni a tapasztalataimat, segíteni nekik, ám sohasem beszélek a múltról. A jelen és a jövő számít” – mondta a 47 esztendős szakember, aki a portugál válogatottról is szót ejtett.

Pepe egészséges, játszhat a döntőben

„A portugálok nem véletlenül vannak még mindig talpon. Velünk egyetemben az Európa-bajnokság elején őket is kritizálták, de ők is bejutottak a döntőbe. Tapasztalt csapattal találkozunk, amely képes a riválishoz igazítani a játékrendszerét. Nem akarják visszaszerezni a labdát az ellenfél térfelén, ám a két gyors támadójukkal szeretnek korán sebet ejteni a másik csapaton.”

Deschamps-nak semmi oka rá, hogy változtasson a németek elleni kezdőcsapatán, és a hírek szerint nem is teszi meg. A francia sajtóban egy változást tartanak elképzelhetőnek, az előző meccsén haloványan teljesítő Dimitri Payet helyett N'Golo Kanté kaphat lehetőséget.

„Korábban is elmondtam, az volt a célunk, hogy bejussunk az Európa-bajnokság döntőjébe. Óriási önbizalommal lépünk pályára, szeretnénk, ha boldoggá tennénk a portugál embereket, és lenne okuk az ünneplésre” – kezdte a portugálokat irányító Fernando Santos.

„Nem hiszem, hogy a francia válogatottról beszélnünk kellene, mindenki tudja, mennyire erős csapattal találkozunk. Ha egyenként végigvennénk, milyen játékosok alkotják az együttest, akkor mindenkitől tarthatnánk. Jól ismert, kiváló képességű futballistákból áll a francia csapat, akik a világ legnagyobb klubjaiban szerepelnek. Minden játékosuk képes eldönteni a meccset, de ez a mieinkre is igaz” – tette hozzá a portugál kapitány, aki minden játékosára, így a combsérüléséből felépülő Pepére is számíthat a vasárnap 21 órakor kezdődő döntőben.

A Stade de France-ban rendezendő mérkőzést az angol Mark Clattenburg vezeti, míg a negyedik játékvezetői feladatokat Kassai Viktor látja el.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÖNTŐ
Portugália–Franciaország
Saint-Denis
, Stade de France. 21 óra (Tv: M4 Sport). V: Clattenburg (angol)
A várható kezdőcsapatok
PORTUGÁLIA: Ruí Patrício – Cédric, Pepe, José Fonte, Guerreiro – Joao Mário, W. Carvalho, Adrien Silva, Renato Sanches – Nani, C. Ronaldo. Szövetségi kapitány: Fernando Santos
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Sagna, Koscielny, Umtiti, Evra – Pogba, Matuidi – Sissoko, Griezmann, Payet – Giroud. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps