Szamarasz: Megfizettünk a katasztrofális kezdésért

Vágólapra másolva!
2012.06.12. 22:04
null
Kosztasz Kacuraniszéknak a padlóról kell felállni a továbbjutáshoz (fotó: Action Images)
Az oroszok elleni vereség (1–4) után Csehország a Görögország elleni 2–1-es győzelemmel javított az Európa-bajnokság A-csoportjának második fordulójában. Michal Bílek cseh kapitány szerint voltak nehéz periódusaik a mérkőzésen, de megérdemelten nyertek.

 

„Az első félidőben jól játszottunk, uraltuk a mérkőzést. Sajnos, a második félidőre Rosicky megsérült, így veszítettünk a kreativitásunkból. Buta gólt kaptunk, és keményen kellett küzdenünk, mert nyomás alá kerültünk. De a görögök nem tudtak helyzeteket kialakítani, így az első mérkőzés veresége után javítani tudtunk, és megérdemelten nyertünk” – mondta az összecsapás után Michal Bílek, a csehek szövetségi kapitánya, aki ezzel egyben azt is elárulta: Tomás Rosickyt nem taktikai okokból cserélte le a szünetben.

Cech (balra) hibája végül nem került pontokba
Cech (balra) hibája végül nem került pontokba

Az Arsenal középpályása az Achilles-inával bajlódik, és csak a következő napokban derül ki, mennyit kell kihagynia.

Petr Jirácek szerint találata jó alaphangot adott számukra a mérkőzéshez.

„Fantasztikus passzt kaptam, és próbáltam elpörgetni a kapus mellett a labdát, aki ugyan beleért, de bement a kapuba. Mindenki jobban játszik, ha gyorsan jön a gól, és ez ezúttal is így volt. A lényeg, hogy segített ez a találat, és nagy szükségünk is volt rá – mondta az első gól szerzője, Petr Jirácek. – Az első félidőben jobbak voltunk, a szurkolók hajtottak minket, és vezettünk is. A másodikban kicsit visszavettünk, gólt is kaptunk, de kihúztuk a találkozó végéig.”

Václav Pilar második mérkőzésén a második gólt szerezte az Eb-n. „Örülök, hogy gólt szereztem, és ezzel segítettem a csapatot – mondta a középpályás. – Megleptük ellenfelünket, hat perc alatt két gólt szereztünk, ami kiváló kezdés. Nyugalomra és önbizalomra volt szükségünk, ami ezután megvolt, és így kényelmesebben játszhattunk. A folytatásban nagyszerűen védekeztünk, megvédtük előnyünket.”

A görög oldalon nyilvánvalóan sokkal szomorúbb volt a hangulat, a helléneket alaposan mellbe vágta a csehek korai két gólja. Ugyanakkor mindegyik játékos leszögezte, a továbbjutásról egyelőre nem hajlandók lemondani.

„Gyorsan kaptunk két gólt, de a szünet után kiegyenlített volt a találkozó. Nálunk volt többet a labda, gólt szereztünk, de az egyenlítő találatot nem sikerült megszereznünk. Azt hiszem, hogy az utolsó percekben inkább szívből játszottunk, mint fejjel. A következő meccs nagyon nehéz lesz, még van egy kis esélyünk a továbbjutásra, és amíg fény van a horizonton, addig reménykedünk” – „gyorsértékelt” Fernando Santos szövetségi kapitány.

„Katasztrofálisan kezdtük az összecsapást. Megfizettünk az első percek hibáiért, a második félidőben mindent beleadtunk, küzdöttünk, de nem sikerült. Most várjuk meg, mi történik a Lengyelország–Oroszország meccsen, de én hiszek még a csapatban, harcolni fogunk az utolsó pillanatig” – mondta Jorgosz Szamarasz, a Celtic csatára.

„Nehéz helyzetbe kerültünk, miután az első játékrészben nem tudtunk gólt szerezni, a másodikban nyomtunk, de hiába a fölény, nem hagytak minket még egyszer betalálni, így nem tudtunk egyenlíteni. A csoportban még minden képlékeny, még mindegyik csapat továbbjuthat. Muszáj lesz legyőznünk az oroszokat, nem adjuk fel!” – jelentette ki a szünetben beálló és a görög találatot jegyző Theofanisz Gekasz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik