Spanyol sikerrecept: élesség, gyorsaság, pontosság

Vágólapra másolva!
2012.07.02. 16:58
null
Manchesteri klubtársa, David Silva is vigasztalta Balotellit (Fotó: Action Images)
A spanyolok sokkal többet birtokolták az ellenfél térfelén a labdát, s onnan indították kíméletlen támadásaikat. Az olaszoknak ezzel szemben saját térfelükről kellett építkezniük, ráadásul sokkal lassabban mozogtak riválisuknál. Ez a különbség döntő volt az Európa-bajnokság fináléjában.

 

LABDABIRTOKLÁS? NEM EZ DÖNTÖTT

„A statisztika olyan, mint a bikini: mindent megmutat, de a lényeget eltakarja.” Az Eb-döntőt követően is leszűrhetjük ezt az örök igazságot, a különböző mutatókból ugyanis nem olvasható ki egyértelműen spanyol fölény. Aki azonban látta a meccset, elmondhatja, hogy a spanyolok sokkal jobbak voltak, s megérdemelten nyertek 4–0-ra.

Alapjában véve minden ellenfél tart attól, hogy nem lesz náluk a labda a spanyolok ellen, így olasz szempontból gyakorlatilag remek eredménynek nevezhető, hogy Cesare Prandelliék 45.4 százalékban birtokolták a labdát. Sőt! Az öt másodpercnél kevesebb, az 5 és 15 másodperc közötti, valamint a 15 és 45 másodperc közötti labdabirtoklásban egyaránt jobb volt a squaddra azzura. Csak éppen a spanyolok nyolc alkalommal tartották maguknál a labdát 45 másodpercnél tovább, míg az olaszok mindössze háromszor.

GYORSAN, PONTOSAN – „ELLENSÉGES" TERÜLETRŐL

Összességében elmondható, hogy a spanyolok sokkal élesebbek voltak a mérkőzésen. Fabregasék 15-ször lőttek kapura, de az olaszok is próbálkoztak tízszer, mégis 4–0 lett a végeredmény. Lesek és szögletek tekintetében teljes egyenlőség figyelhető meg. A két csapat egyaránt három-három szögletet és lest könyvelhetett el az összecsapáson.

Kulcs és gyorsindító passzok
Kulcs és gyorsindító passzok

 

A passzok számát illetően azért megfigyelhető egy kisebb spanyol fölény: Xaviék 627 kísérletéből 552 volt sikeres, a másik oldalon 464/392 ez az arány. A konstruktív átadások tekintetében azonban hatalmas a különbség: ebben a tekintetben a 366–186-ra „nyert” az Európa-bajnok.

A spanyol csapat ráadásul sokkal gyorsabban vezette támadásait. A támadómegmozdulások sebességindexe 18 volt a spanyoloknál, míg az olaszoknál csak 12.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy Iniestáék a legtöbbet a pálya közepén, de már az ellenfél térfelén passzolták (102/93), kíméletlen támadóhatásról beszélhetünk. Spanyolország ugyanis az ellenfél térfelén adogathatott, s onnan indíthatta gyors és pontos attakjait. Ezzel szemben a squaddra azzura a saját térfelén passzolta a legtöbbet, s kisebb sebességgel próbált megérkezni Iker Casillas kapuja elé.

 

A spanyolok a középpályán adogatták a legtöbbet – de már az ellenfél térfelén…
A spanyolok a középpályán adogatták a legtöbbet – de már az ellenfél térfelén…

 

EGYÉNILEG

Ami a játékosok egyéni teljesítményét illeti, a sikeres átadások, játékpercek, asszisztok és még sok más statisztika alapján készített InStat-index megtekintésekor zongorázni lehet a különbséget. A spanyoloknál Iker Casillas 563-mal volt a legjobb, de Busquets (508) Iniesta (473), Fernando Torres (448), Xavi (433) és Jordi Alba (407) is 400 fölé jutott. Az olaszoknál a legjobb indexszel Daniele De Rossi (195) végzett.

A spanyolok közül Xavi passzolta a legtöbbet: 92 kísérletéből 85 volt pontos, Jordi Albánál 87/79, Xabi Alonsónál 86/79 ez az arány. Az olaszoknál ezzel szemben Andrea Barzaglinak (63/53) volt a legtöbb átadása, de neki is jóval kevesebb volt, mint a legjobb három spanyolnak.

EURO 2012
DÖNTŐ
SPANYOLORSZÁG–OLASZORSZÁG 4–0
Kijev, Olimpiai Stadion, 70 500 néző. V: Pedro Proenca (portugál)
SPANYOLORSZÁG: Casillas – Arbeloa, Sergio Ramos, Piqué, Jordi Alba – Xavi, Busquets, Xabi Alonso – David Silva (Pedro, 59.), Fabregas (F. Torres, 75.), Iniesta (Mata, 87.). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Kispad: Víctor Valdés, Reina (kapusok), Raúl Albiol, J. Martínez, Juanfran, Negredo, F. Llorente, Cazorla, J. Navas.
OLASZORSZÁG: Buffon – Abate, Barzagli, Bonucci, Chiellini (Balzaretti, 21.) – Marchisio, Pirlo, De Rossi – Montolivo (Motta, 57.) – Balotelli, Cassano (Di Natale, a szünetben). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
Kispad: De Sanctis, Sirigu (kapusok), Ogbonna, Diamanti, Giaccherini, Nocerino, Borini, Giovinco, Maggio.
Gólszerző: David Silva (14.), Jordi Alba (42.), F. Torres (84.), Mata (88.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik