Euro 2012: az F1-es pilóták is focilázban égnek

Vágólapra másolva!
2012.06.23. 10:24
Ahogy a labdarúgó Eb-n egyre nő a tét, úgy fokozódik a versenyzők érdeklődése is a meccsek iránt – természetesen főleg azok körében, akiknek válogatottja kinn is van a tornán.

A legfanatikusabb e téren Fernando Alonso, aki már a spanyol–olasz csoportmeccs előtt is viccelődött csapatával, a Ferrarival, a franciák elleni találkozó apropóján pedig Romain Grosjeannak „üzent hadat”.

„Kanadai dobogós helyezése után nagyon érdekes szezon elébe néz, a legnehezebb pillanatok azonban a szombati meccs alatt várnak rá. Még nem beszéltem vele erről, de biztosan sort kerítek még rá.”

A pénteki német–görög meccs előtt Sebastian Vettel is roppant magabiztos volt honfitársai esélyeit illetően, a kétszeres világbajnok laza 7–1-es diadalt jósolt övéinek – tulajdonképpen nem sokkal lőtt mellé.

Bár a McLaren két pilótája, Lewis Hamilton és Jenson Button a többséggel ellentétben nem tűnik kifejezetten lelkesnek („Mikor is játszunk?” – kérdezett vissza Hamilton az angol meccs kapcsán az újságíróknak), annyit azért elárultak, bíznak az angol továbbjutásban az olaszok ellen.

A ferraris Felipe Massa viszont brazilként jobb híján csapata alapján választott kedvencet magának: „Remélem, Olaszország messzire jut a tornán, hiszen erősebbnek tűnik, mint sokan várták. De az Európa-bajnokság most legalább annyira kiszámíthatatlan, mint a Formula–1.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik