Uzuni győzni szeretne Budapesten is (Fotó: fshf.org)


 
Albánia összesen 4 pontot szerezne a magyarok és a lengyelek ellen
Vb 2022: várjuk az első válogatott gólt Sallói Dánieltől!
Dzsudzsákból Szoboszlai-effektus, rendezetlen védekezés – válogatott kihívások

„Pályafutásom legjobb formájában érzem magam. A nemzeti csapatban összpontosítanunk kell, nem az számít, ki játszik, hanem az, hogy elérjük a céljainkat. Minden mérkőzésen szeretnék pályára lépni és a tudásom legjavát nyújtani. Jól ismerem a magyar válogatottat, hiszen az országban élek, és több játékossal is együtt edzek a klubomban. Nagyon jó mérkőzést várok, az a csapat fog nyerni, amelyik kevesebbet hibázik. Nem előny számunkra, hogy nem lehetnek szurkolók a stadionban, hiszen Magyarország így is ért már el jó eredményeket, amikor pedig voltak nézők, akkor rosszabbakat is. Háromesélyes a találkozó, nem kedvez nekünk a zárt kapu” – idézi Uzunit az albán szövetség honlapja. A támadó hozzátette, hogy mindig a győzelem a célja, így nem elégedne meg az egy ponttal.

Ermir Lenjani ezzel szemben azt mondta, hogy örül annak, hogy nem telt ház előtt kell játszaniuk a Puskás Arénában.

„A magyar válogatottnak nagyon lelkes szurkolói vannak, mindig telt ház előtt játszanak. Úgy vélem, nagyon jó nekünk, hogy ezúttal nem lehetnek nézők a stadionban, csak magunkra kell koncentrálnunk a céljaink elérése érdekében” – mondta el a svájci Grasshopper Club Zürich balhátvédje.

Az Empoliban légióskodó Nedim Bajrami szerint nehéz mérkőzés vár Albániára Budapesten, de magabiztosak, hiszen a legutóbbi két mérkőzésüket megnyerték.

VB 2022, EURÓPAI SELEJTEZŐ
I-CSOPORT
OKTÓBERI PROGRAM
7. FORDULÓ
OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45: 
MAGYARORSZÁG–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ
OKTÓBER 12., KEDD
20.45: 
Anglia–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Anglia65118–  2+1616
2. Albánia64210–  6  +412
3. Lengyelország632119–  8+1111
4. MAGYARORSZÁG631212–10  +210
5. Andorra615  4–14–10  3
6. San Marino66  1–24–23  0


A MAGYAR VÁLOGATOTT OKTÓBERI KERETE

Kapusok: Bogdán Ádám (FTC), Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshopper Club Zürich – Svájc), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Willi Orbán* (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország), Tamás Márk (Slask Wroclaw – Lengyelország)
Középpályások: Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Schäfer András (FC DAC 1904 – Szlovákia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (FTC)
Támadók: Hahn János (FC DAC 1904 – Szlovákia), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Varga Roland (al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek)
Willi Orbán betegség miatt még nem csatlakozott a kerethez.

AZ ALBÁN VÁLOGATOTT OKTÓBERI KERETE
Kapusok: Etrit Berisha (Torino – Olaszország), Thomas Strakosha (Lazio – Olaszország), Gentian Selmani (Boluspor – Törökország)
Védők: Elseid Hysaj (Lazio – Olaszország), Ivan Balliu (Rayo Vallecano), Ardian Ismajli (Empoli – Olaszország), Berat Djimsiti (Atalanta – Olaszország), Marash Kumbulla (Roma – Olaszország), Enea Mihaj (PAOK – Görögország), Lorenc Trashi (al-Kadszia – Kuvait), Erion Hoxhallari (KF Tirana), Ermir Lenjani (Grasshopper Club Zürich – Svájc), Frederic Veseli (Salernitana – Olaszország), Kastriot Dermaku (Lecce – Olaszország)
Középpályások: Klaus Gjasula (Darmstadt – Németország), Enis Cokaj (Lokomotiva Zagreb – Horvátország), Ylber Ramadani (MTK Budapest), Keidi Bare (Espanyol – Spanyolország), Odise Roshi (Boluspor – Törökország), Endri Cekici (Konyaspor – Törökország), Nedim Bajrami (Empoli – Olaszország)
Támadók: Bekim Balaj (Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Armando Broja (Southampton – Anglia), Sokol Cikalleshi (Konyaspor – Törökország), Rey Manaj (Spezia – Olaszország), Myrto Uzuni (Ferencváros)