Vb 2022: Ryan Mmaee helyett egy belga szélső pótolhatja a sérült marokkóit – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.11.16. 11:33
null
Zaruri két hónapja még a belga U21-es válogatottal készült (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, a vasárnap kezdődő világbajnokságra készülő marokkói válogatott keretéből kimaradtak a ferencvárosi Mmaee fivérek, s ugyan Amin Harit sérülése után kézenfekvőnek tűnne, hogy a vb-selejtezők során négy gólt szerző Ryan Mmaee kapjon meghívót, ám francia sajtóhírek szerint erre továbbra sem kerül sor.

A francia Foot Mercato úgy értesült, hogy a minden valószínűség szerint térdszalaghúzódást szenvedő Harit helyett a Burnleyben szereplő Anasz Zaruri kaphat meghívót Valid Regragi szövetségi kapitánytól, ha az Olympique Marseille támadója nem épül fel a következő napokban.

Mindez módfelett érdekes, hiszen egyrészt a 19 éves Zaruri még nem szerepelt a marokkói felnőtt-válogatottban – sőt, az utánpótlás-válogatottakban sem lépett pályára. A nyáron a Burnley-be igazolt támadó ugyanis a marokkói állampolgársága mellett belga állampolgárnak is mondhatja magát, s eddig a belga utánpótlás-válogatottban szerepelt.

A lap beszámolója szerint Zaruri már úton van Dohába, ahol marokkói válogatottban való szerepléséhez szükséges dokumentumokat próbálják mielőbb elintézni, hogy hivatalossá válhasson a fiatal szélső kerettagsága.

Ha igaza van a Foot Mercatónak, az azt jelenti, hogy a múlt heti kerethirdetés után a válogatottbeli csapattársait és a Marokkói Labdarúgó-szövetséget a közösségi médiafelületein kikövető Ryan Mmaee változatlanul lemarad a katari tornáról.

Ugyanakkor azt is jegyezzük meg, hogy a marokkói szövetség eddig még nem közölt hivatalos információt Harit sérülésének súlyosságáról – akár az is előfordulhat, hogy a keret tagja marad...

MAROKKÓ
KAPUSOK:Jasszin Bunu (Sevilla – Spanyolország), Munir Mohamedi (Al-Vehda – Szaúd Arábia), Ahmed Reda Tagnauti (Vidad AC)
VÉDŐK:
Najef Agerd (West Ham United – Anglia), Jahia Attijat Allah (Vidad), Badr Benun (Qatar SC – Katar), Asraf Dari (Brest – Franciaország), Dzsavad el-Jamik (Valladolid – Spanyolország), Asraf Hakimi (PSG – Franciaország), Nusszair Mazraui (Bayern München – Németország), Romain Szaissz (Besiktas – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Szelim Amallah (Standard Liege – Belgium), Szofjan Amrabat (Fiorentina – Olaszország), Iliasz Sair (QPR – Anglia), AminHarit (Marseille – Franciaország), Jahja Dzsabran(Vidad), AzzedinUnahi (Angers – Franciaország), Bilal el-Kannusz (Genk – Belgium), Abdelhamid Szabiri (Sampdoria – Olaszország)
TÁMADÓK: Zakaria Abuklal (Toulouse – Franciaország), SzofianBufal (Angers – Franciaország), Valid Seddira (Bari – Olaszország) Juszef en-Nesziri (Sevilla – Spanyolország), Abde Ezzalzuli (Osasuna), Abderrazak Hamdallah (Al-Ittihad – Szaúd Arábia), Hakim Zijes (Chelsea – Anglia)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Valid Regragi

AZ F-CSOPORT PROGRAMJA
A torna adatbankja ide kattintva érhető el.
November 23., 11.00
al-Hor,
al-Bajt Stadion
Marokkó–Horvátország x–x
November 23., 20.00
al-Rajján,
Ahmad bin Ali Stadion
Belgium–Kanada x–x
November 27., 14.00
Doha,
al-Tumama Stadion
Belgium–Marokkó x–x
November 27., 17.00
al-Rajján,
Kalifa Nemzetközi Stadion
Horvátország–Kanada x–x
December 1., 16.00
al-Rajján,
Ahmad bin Ali Stadion
Horvátország–Belgium x–x
December 1., 16.00
Doha,
al-Tumama Stadion
Kanada–Marokkó x–x

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik