Vinícius Júnior is remekelt Dél-Korea ellen (Fotó: Getty Images)

 

„Ahogy telik az idő, egyre jobban belelendülünk a világbajnokságon. Mindenkinek egyre nagyobb a magabiztossága, az önbizalma. Ma egy olyan ellenféllel játszottunk, ami azért megnehezíti bármelyik csapat dolgát, de remekül játszottunk, s az egyéniségek eldöntötték a mérkőzést” – mondta Vinícius Júnior.

A brazil szélső természetesen Peléről is szót ejtett, akinek az állapota már nem javul. A vastagbélrákkal kezelt brazil legendát betegsége ellen már nem kezelik, életkörülményeit javító kezeléseket kap palliatív eljárás keretében.

„Reméljük, hogy eltáncolunk a döntőig. Innen szeretnénk egy nagy ölelést küldeni Pelének, nagyon nehéz helyzetben van. Mindannyian együttérzünk vele, érte is bajnokok akarunk lenni!” – tette hozzá a Real Madrid brazil csillaga.

Vinícius után a visszatérő Neymar is megszólalt – a sérüléséről, valamint Peléről is beszélt a kamerák előtt.

„Mindannyian a legjobbakat kívánjuk Pelének, bízunk benne, hogy sok erővel tudjuk ellátni egy ilyen győzelem során. Érte is játszottunk” – nyilatkozta a lefújás után Neymar.

„Az elejétől arra számítottunk, hogy eljutunk a negyeddöntőig. Lépésről lépésre haladunk, ez a csapat nagyon felkészült. Jó idényem volt, s nagyon bosszantó volt a sérülésem itt a világbajnokságon rögtön az első meccsünkön. Nagyon sok szenvedéssel járt, rengeteget sírtam. Most már tudom, hogy megérte minden egyes nehézség, erőfeszítés. Gyönyörű dolog, hogy itt lehettem, és játszhattam” – tette hozzá a brazilok tízese.

Bővebben a mérkőzésről itt olvashatnak!

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
NYOLCADDÖNTŐ

BRAZÍLIA–DÉL-KOREA 4–1 (4–0)
Doha,
974 Stadion, 43 847 néző. Vezette: Turpin (francia)
BRAZÍLIA: Alisson (Weverton, 80.) – Éder Militao (Dani Alves, 63.), Th. Silva, Marquinhos, Danilo (Bremer, 72.) – Paquetá, Casemiro, Neymar (Rodrygo, 80.) – Raphinha, Richarlison, Vinícius Júnior (Martinelli, 72.). Szövetségi kapitány: Tite
DÉL-KOREA:
Kim Szung Kju – Kim Mun Hvan, Kim Min Dzse, Kim Jung Kvon, Kim Dzsin Szu (Hong Csul, a szünetben) – Li Dzse Szun (Li Kang In, 74.), Dzsung Vu Jung (Szon Dzsun Ho, a szünetben), Hvang In Bom (Paik Szung Ho, 65.), Hvang Hi Csan – Szon Hung Min, Cso Ku Szung (Hvang I Dzso, 80.). Szövetségi kapitány: Paulo Bento
Gólszerző:
Vinícius Júnior (7.), Neymar (13. – 11-esből), Richarlison (29.), Paquetá (36.), ill. Paik Szung Ho (76.)