Vb 2022: Onana közleményt adott ki hazamenetele kapcsán

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.29. 14:38
null
Onana világbajnoksága idő előtt ért véget (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, André Onana kimaradt a Szerbia elleni keretből, majd haza is repült a világbajnokságról. A történtek miatt közleményt adott ki az Internazionale kapusa.

 

Andre Onana kiadott egy közleményt, amelyben reagált Rigobert Songgal, a kameruni válogatott szövetségi kapitányával való nézeteltérésére, amely miatt hazarepült a világbajnokságról.

A közleményben sok sikert kívánt társainak a kapus, valamint kifejezte szeretetét Kamerun és a nemzeti csapat iránt. Úgy véli, „ő mindent megtett a nézeteltérések elsimítása érdekében, azonban nem volt erre akarat a másik oldalon. Vannak problémák, amiket nehéz megoldani.”

A kameruni szövetség (FECAFOOT) kedden foglalt hivatalosan is állást az ügyben, és ideiglenesen a kereten kívül helyezték Onanát. Addig ugyanis mutatkozott némi remény arra, hogy Samuel Eto'o, a szervezet elnöke orvosolja a helyzetet. A keddi döntést követően Onana úgy határozott, hogy elhagyja a válogatottat, és elutazik Katarból.

 


 

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

G-CSOPORT
20.00:
Kamerun–Brazília (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik