Vb 2022: „Nem voltak kétségeim” – Bale a büntetőről

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2022.11.22. 08:37
null
Bale a 82. percben mentett pontot (Fotó: AFP)
Wales és az Egyesült Államok is bemutatkozott a világbajnokságon, a két csapat összecsapása 1–1-es döntetlennel zárult. Wales a hajrában egy büntetőből egyenlített, a tizenegyest értékesítő Gareth Bale értékelt a lefújást követően.

 

„Nem voltak kétségeim a büntető előtt, éreztem, hogy oda kell állnom és boldog vagyok, hogy megtettem – mondta Gareth Bale a lefújást követően a 82. percben szerzett góljáról. – Természetesen éreztem a nyomást, de ez az én felelősségem, az én dolgom, hogy mint az erre kijelölt játékos, odaálljak a büntetőhöz és belőjem. Boldogan megtettem és persze hálás vagyok, hogy bement”

Wales nem kezdte jól a mérkőzést, az első félidőben az Egyesült Államok csapata dominált a második játékrészben aztán mindent megtettek a pontszerzésért.

„Nem volt egy jó első félidő, az amerikaiak nagyon jól játszottak, mi nagyon gyengén. A szünetben az edző összekapta a csapatot, változtattunk néhány dolgot. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy küzdöttünk, harcoltunk. Sokat jelent az egy pont, tekintve, hogy honnan jöttünk vissza, megmutattuk, mit tudunk. A második félidő fantasztikus volt, nagy magabiztosságot ad most ez nekünk. A következő napok a regenerálásról szólnak, utána pedig újra pályára lépünk és harcolunk.”

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
1. FORDULÓ

B-CSOPORT
EGYESÜLT ÁLLAMOK–WALES 1–1 (1–0)
Al-Rajjan, Ahmed bin Ali Stadion, 43 418 néző. Vezette: al-Dzsasszim (katari)
EGYESÜLT ÁLLAMOK: M. Turner – Dest (Yedlin, 74.), Ream, Zimmerman, A. Robinson – McKennie (Aaronson, 66.), T. Adams, Musah (Acosta, 74.) – Weah (J. Morris, 88.), Sargent (H. Wright, 74.), Pulisic. Szövetségi kapitány: Gregg Berhalter
WALES: Hennessey – Mepham, Rodon, B. Davies – C. Roberts, Ampadu (Morrell, 90+5.), Ramsey, N. Williams (B. Johnson, 79.) – H. Wilson (S. Thomas, 90+3.), Bale, D. James (K. Moore, a félidőben). Szövetségi kapitány: Robert Page
Gólszerző: Weah (36.), ill. Bale (82. – 11-esből)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Anglia–Irán 6–2
(Bellingham 35., Saka 43., 62., Sterling 45+1., Rashford 71., Grealish 89., ill. Taremi 65., 90+13. – a másodikat 11-esből)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik