Müller joggal lehet csalódott (Fotó: AFP)

„Érzésre jó meccset játszottunk, viszont a futballban akkor játszol igazán jól, ha a lehetőségeidet kihasználod és élsz az előnyöddel. Nem voltunk hatékonyak a pálya egyik felén sem. Nevetséges, hogy kikaptunk, de ha megnézzük, miket hagytunk ki és milyen gólokat kaptunk, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy nem volt érdemtelen a vereségünk. Úgy gondolom, hogy a hozzáállással nem volt gond, végig szenvedéllyel, dominánsan játszottunk. Ez az eredmény pont az ellenkezője annak, amire szükségünk lett volna az első meccsen” – mondta el Thomas Müller a német Sport1 újságnak.

A csalódást keltő kezdést követően a németek csapatkapitánya, Manuel Neuer így nyilatkozott: „Frusztrált és ideges vagyok, amiért feladtuk a játékot. A szünet után már nem volt meg az az önbizalom, ami az első félidőben. Tiszta, hogy a helyzetkihasználásunkkal problémák voltak. Nem tudtunk kitartani a legvégéig és Japán olyan nyomást helyezett ránk, hogy nyugtalanok lettünk. Ha nem mutatod meg, mire vagy képes, akkor meg fogod fizetni az árát, és pontosan ez történt ma. Egy csapat vagyunk, egyként kell túltennünk magunkat ezen a spanyolok elleni meccs előtt, meg kell mutatnunk, mekkora potenciál rejlik bennünk.”

Ilkay Gündogan, a németek középpályása a találkozó után azt mondta, hogy túlságosan megkönnyítették a japánok dolgát, Hansi Flick szövetségi kapitány pedig meglehetősen feldúltan értékelt.

„Ez brutális csalódás! Az első félidőben hetvennyolc százalékban birtokoltuk a labdát, a másodikban pedig rengeteg helyzetünk volt, de nem tudtuk ezeket kihasználni. A japánok ma egyértelműen hatékonyabbak voltak nálunk” – fogalmazott a szakvezető.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
E-CSOPORT, 1. FORDULÓ

NÉMETORSZÁG–JAPÁN 1–2 (1–0)
Doha, Kalifa Stadion. 42 608 néző. Vezette: Barton (salvadori)
Németország:
Neuer – Süle, Rüdiger, N. Schlotterbeck, Raum –  Kimmich, Gündogan (Goretzka, 67.) – Gnabry (Moukoko, 89.), T. Müller (Hofmann, 67.), Musiala (Götze, 79.) – Havertz (Füllkrug, 79.). Szövetségi kapitány: Hans-Dieter Flick
Japán: Gonda – Szakai (Minamino, 74.), Itakura, Josida, Nagatomo (Mitoma, 57.) – Endo, Tanaka (Doan, 71.) – Ito Dzs., Kamada, Kubo (Tomijaszu, a szünetben) – Maeda (Aszano, 57.). Szövetségi kapitány: Morijaszu Hadzsime
Gólszerző: Gündogan (33. – 11-esből), ill. Doan (75.), Aszano (83.)