Vb 2022: Mennyei zene – andorrai lapszemle

Vágólapra másolva!
2021.09.09. 08:05
null
Andorra először szerzett gólt Magyarországon (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott küzdelmes mérkőzésen győzte le 2–1-re Andorrát a Puskás Arénában vb-selejtezőn. Az andorrai lapok nagyon büszkék Koldo Álvarez együttesére.



A diariandorra.ad mennyei zenének nevezte az utolsó öt percet, melyben a magyar válogatott hazai pályán védekezésre kényszerült Andorra ellen. A nagyot küzdő együttesük kapcsán megjegyzik, hogy ez az eredmény nagyon közel áll ahhoz, hogy tiszteletre méltó vereségként beszéljenek róla.

Az elperiodic.ad szintén azt emeli ki, hogy a magyar válogatottat saját stadionjában sikerült a kapuja elé szegezni. A portál szerint nagyszerű futballt mutatott be az andorrai gárda, amely végig ambiciózus volt.

A bondia.ad a VAR miatt elveszített ponton kesereg – ugyanakkor hozzáteszik, hogy hiába próbált meg mindent Andorra, hatalmas a különbség a két válogatott játékereje között. Végül idézik Koldo Álvarez szövetségi kapitány mérkőzés utáni nyilatkozatát, amelyben a nyári Európa-bajnokság egyik legjobb csapatának nevezte Magyarországot.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
6. FORDULÓ
I-CSOPORT

MAGYARORSZÁG–ANDORRA 2–1 (2–0)

Budapest, Puskás Aréna, 46 370 néző. Vezette: Obrenovic (szlovén)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Botka (Tamás M., 90.), Lang, Szalai A., Fiola – Kleinheisler (Szoboszlai, a szünetben), Nagy Á. (Gazdag, 65.), Schäfer – Sallai R. (Sallói D., a szünetben), Szalai Á., Schön (Nikolics, 74.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
ANDORRA: Iker Álvarez – San Nicolás, Llovera, Emili García, Alavedra, Marc García – Aláez, M. Vieira (Cristian Martínez, 76.), Cervós (Álex Martínez, 76.) – Pujol (I. Lima, 80.), Ricard Fernández (V. Bernat, 80.). Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez
Gólszerző: Szalai Á. (9. – 11-esből), Botka (18.), ill. Llovera (82.)

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 6 5 1 18–2 +16 16
2. Albánia 6 4 2 10–6 +4 12
3. Lengyelország 6 3 2 1 19–8 +11 11
4. MAGYARORSZÁG 6 3 1 2 12–10 +2 10
5. Andorra 6 1 5 4–14 –10 3
6. San Marino6 61–24–23 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik