Vb 2022: már Neymar lehetséges helyettesét is megtalálták

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.11.25. 08:20
null
Neymart nem kímélték a szerbek, sérülés miatt le is kellett cserélni (Fotó: AFP)
Bár a végleges diagnózisra még várni kell Neymar csütörtöki sérülésével kapcsolatban, a brazil sajtó már azt találgatja, ki helyettesítheti a PSG sztárját, ha nem léphet pályára Svájc ellen.

 

A brazil sajtóban jelenleg nem a szerbek elleni 2–0-s győzelem szolgáltatja a fő hírt, hanem szinte minden sportoldal Neymar sérülésével foglalkozik vezető helyen. A PSG sztárját a 79. percben kellett lecserélni, miután egy korábbi, rossz ütemű becsúszásnál aláfordult a bokája, és be is dagadt.

A brazil O Globo csütörtök este arról írt, hogy Neymar további játékával kapcsolatban reggel tudhat bővebb információval szolgálni a válogatott orvosi stábja. Függően a csatár csütörtökön megsérült bokájának állapotától, illetve ha szükséges, akkor a képalkotó vizsgálatok eredményétől. A részletes diagnózisra azonban lehet, hogy péntekig is várni kell, mert muszáj megvárni, amíg apad a duzzanat Neymar bokáján, az viszont már pénteken eldőlhet, hogy Svájc ellen tud-e játszani.

A lap hozzáteszi, egy bokaficam gyógyulása a legoptimálisabb esetben is három napot vehet igénybe, Svájc ellen pedig hétfőn lépnek pályára a brazilok, ezért erősen kérdéses Neymar játéka. Persze akár súlyosabb sérülésről is szó lehet, Neymarnak ugyanez a bokája már korábban is megsérült.

Bár a brazil lapok kiemelik, hogy Neymar a könnyeivel küzdve hagyta el a pályát, de a saját lábán tudott közlekedni, ebből arra következtetnek, hogy szakadás nem történt, ezért bíznak abban, hogy nem súlyos a sérülés.

Ezzel együtt már azt találgatják, ki pótolhatja a csapatban Neymart, ha nem játszhat Svájc ellen. Általános vélemény, hogy a szerbek ellen a támadósor mögött, Casemiro mellett játszó Lucas Paquetá léphet egy sorral följebb, Neymar helyére (de valamivel védekezőbb szerepbe), őt pedig a szerbek ellen csereként beálló Fred helyettesítheti szűrő pozícióban. Ha viszont egy Neymarhoz hasonlóan támadó típust szeretne a posztra beküldeni Tite, akkor a szerbek ellen őt váltó Antony is szóba jöhet.

Ami még aggodalomra adhat okot a braziloknál, hogy nemcsak Neymar, hanem a szerbek elleni meccset végigjátszó Danilo is bokasérülést szenvedett, egyelőre az ő állapotáról sincs pontos diagnózis.

Neymar sérülésének pillanata

 

 

Neymar bedagadt bokája

 

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
1. FORDULÓ
G-CSOPORT
Brazília–Szerbia 2–0
(0–0)
Loszaíl
, Lusail Iconic Stadion, 88 103 néző. Vezette: Faghani (iráni)
Brazília:
Alisson – Danilo, Thiago Silva, Marquinhos, Alex Sandro – Casemiro, Lucas Paquetá (Fred, 75.) – Raphinha (Martinelli, 88.), Neymar (Antony, 79.), Vinícius Júnior (Rodrygo, 75.) – Richarlison (G. Jesus, 79.). Szövetségi kapitány: Tite
Szerbia:
V. Milinkovics-Szavics – Veljkovics, Milenkovics, Pavlovics – Zsivkovics (Radonjics, 57.), Sz. Milinkovics-Szavics, Gudelj (I. Ilics, 57.), Lukics (Lazovics, 66.), Mladenovics (Vlahovics, 66.) – Tadics – A. Mitrovics (Ne. Makszimovics, 83.). Szövetségi kapitány: Dragan Sztojkovics
Gólszerző:
Richarlison (62., 73.)

BRAZÍLIA KERETE
KAPUSOK
:1 Alisson(Liverpool – Anglia),12 Weverton(Palmeiras),23 Ederson(Manchester City – Anglia)
VÉDŐK:2 Danilo(Juventus – Olaszország),3Thiago Silva(Chelsea – Anglia),4Marquinhos(Paris Saint-Germain – Franciaország), 6 Alex Sandro(Juventus – Olaszország),13 Dani Alves(UNAM Pumas – Mexikó),14 Éder Militao(Real Madrid – Spanyolország),16 Alex Telles(Sevilla – Spanyolország),24 Bremer(Juventus – Olaszország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:5 Casemiro(Manchester United – Anglia),7 Lucas Paquetá(West Ham United – Anglia),8 Fred(Manchester United – Anglia),15 Fabinho(Liverpool – Anglia),17 Bruno Guimaraes(Newcastle – Anglia),22 Éverton Ribeiro(Flamengo)
TÁMADÓK:9 Richarlison(Tottenham Hotspur – Anglia),10 Neymar(Paris Saint-Germain – Franciaország),11 Raphinha(FC Barcelona – Spanyolország),18 Antony(Manchester United – Anglia),19 Gabriel Jesus(Arsenal – Anglia),20 Vinícius Júnior(Real Madrid – Spanyolország),21 Rodrygo(Real Madrid – Spanyolország),25 Pedro(Flamengo),26Gabriel Martinelli(Arsenal – Anglia)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY:Tite

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik