Vb 2022: Lionel Scaloni rögös útja a világ csúcsára

Vágólapra másolva!
2022.12.21. 10:12
null
Lionel Scaloni abban a mezben vette át a trófeát, amelyben 1997-ben megnyerte az U20-as világbajnokságot (Fotó: Imago Images)
Lionel Scaloni egy mallorcai amatőr csapat kispadjától jutott el viszonylag gyorsan a világ csúcsára, és bár eleinte rengetegen kritizálták, ma már vitathatatlan, hogy nagyszerű döntés volt a kinevezése.

 

„Életem legjobb döntése volt”. Ezt még a katari világbajnokság előtt mondta Lionel Scaloni, amikor arról kérdezték, mennyit gondolkodott, mielőtt elvállalta az argentin válogatott irányítását. Négy évvel ezelőtt, 2018 novemberében nevezték ki, eleinte ideiglenes szövetségi kapitányként, és állandó kritika volt vele szemben, hogy felnőttszinten jóformán semmiféle rutinja sem volt edzőként. Erre mondta neki a korábbi uruguayi kapitány, Óscar Tabárez, hogy válaszolja erre azt, van huszonöt év rutinja a futballban.

Az olasz származású egykori jobbhátvéd 2015-ben vonult vissza az Atalantából, majd 2016-ban egy amatőr mallorcai gyerekcsapatnál, a Son Caliunál kezdett edzősködni. Ebben az időszakban figyelt fel rá Jorge Sampaoli, aki akkoriban a Sevilla vezetőedzője volt. A Sevillánál, majd később a válogatottnál is együtt dolgoztak. 2017 és 2018 között Sampaoli volt a szövetségi kapitány, Scaloni pedig az edzői stáb tagja, elsősorban a riválisok játékának elemzése volt a feladata. A 2018-as vb-n azonban már a Franciaország ellen 4–3-ra elvesztett nyolcaddöntőben kiestek az argentinok, a szakmai stábnak pedig mennie kellett. Illetve, nem egészen, mivel a szövetség Scalonit és Pablo Aimart nevezte ki ideiglenes szövetségi kapitánynak, ami akkoriban kockázatos lépésnek tűnt. A mindig szókimondó Diego Maradona konkrétan őrültségnek nevezte a döntést, és kemény kritikával illette az új kapitányt. Ugyanakkor érdemes hozzátenni, hogy a véleményével nem volt egyedül, és az újabb fájó vb-kudarc után az egyébként is szenvedélyes, szélsőségekbe hajló argentinok számára kissé furcsának tűnt, hogy egy teljesen tapasztalatlan edzőt bíztak meg a legfontosabb feladattal. Az újságírók is kritikusak voltak vele szemben, Scaloni azonban nagyvonalúan nem válaszolt ezekre a megjegyzésekre.

A december 18-án megnyert fináléig azonban meglehetősen rögös volt az útja. Kezdjük mindjárt azzal, hogy a megszállott bringásnak számító kapitányt 2019 áprilisában kerékpározás közben elütötték, és bár kezdetben súlyos sérülésekről szóltak a hírek, végül nem lett nagyobb baja. Pedig ekkor már fontos feladat várt rá. Néhány hónappal korábban, 2018 novemberében a 2019-es Copa América végéig meghosszabbították a szerződését, ami szintén nagy vihart kavart. Claudio Tapia, az argentin szövetség elnöke azonban a Clarínnak elmondta, hogy tízéves ciklusban gondolkodnak, és nem akarják, hogy az állandó kapitányváltás összezavarja a játékosokat. Utólag elmondható, hogy igaza lett. A 2019-es Copán már voltak biztató jelek, de akkor még csak bronzérmes lett Argentína, miután az elődöntőben 2–0-ra kikapott Brazíliától, majd a bronzmérkőzésen 2–1-re legyőzte Chilét.

Utóbbi azért fontos, mert azzal a mérkőzéssel indult a később 36 meccset számláló veretlenségi sorozat, amelynek a Szaúd-Arábia elleni 2–1-es vereség vetett véget. Persze mindez mit sem ért volna egyéb sikerek nélkül, ám Argentína 2021-ben 28 év után nyerte meg ismét a Copa Américát, úgy, hogy a döntőben a házigazda, rivális brazilokat győzte le a Maracanában. Ekkor már egyre többen kezdték elismerni Scalonit, és talán ez volt az a pont, amikor már Argentínát is a 2022-es vb legnagyobb esélyesei között emlegették. A selejtezőt meggyőző játékkal, tizenegy sikerrel és hat döntetlennel zárta a válogatott, amely aztán Katarban meg sem állt az aranyéremig. A szakember a lefújás után egyébként abban a mezben ünnepelt, amelyben játékosként megnyerte az 1997-es U20-as világbajnokságot (amelyen gólt szerzett Magyarország ellen).

Taktikailag több nagyszerű húzása volt Scaloninak, hogy mást ne mondjunk, több különböző formációban játszott a válogatott a vb-n, és minden mérkőzésen próbálta meglepni az ellenfelet. Hangsúlyozta is, hogy ő az intelligens futballban hisz, és mindig az ellenfélhez kell igazítani a taktikát. A döntőben nagyszerűen döntött, amikor Ángel Di Maríát a kezdőcsapatba nevezte, és némileg váratlanul a bal oldalon játszatta, de összességében legalább ennyit számított, hogy bízott a játékosaiban, ők pedig bíztak benne. Nagyszerűen összekovácsolta a csapatot, és ahogy a Guardian elemzése írja, kiválóan levette a terhet a futballistákról.

„A nap úgyis felkel másnap” –  állítólag ez volt az egyik gyakran hangoztatott szállóigéje. Szintén fontos pillanat volt, amikor a selejtezősorozat után leült beszélni Lionel Messivel, és elmondta neki az aggályait, mire a PSG sztárja megnyugtatta őt, hogy minden rendben lesz. Ez állítása szerint óriási lökést adott neki a vb-re. Többször hangsúlyozta a közösségi programok erejét, és a vb-n több alkalommal is szabadnapot adott a játékosainak, akik egy-két napig a családjuk társaságában töltődhettek fel. A Roberto Ayalát, Pablo Aimart és Walter Samuelt is soraiban tudó edzői stábot is tudatosan és jó érzékkel állította össze, de talán mindennél többet mond, hogy ugyanolyan tisztelettel beszélt a játékosairól, ahogy a játékosok róla. César Luis Menotti és Carlos Bilardo után ő lett a harmadik szövetségi kapitány, aki a csúcsra vezette ­Argentínát (és elődeivel ellentétben ő a Copa Américát is megnyerte). Tényleg élete legjobb döntése volt, amikor igent mondott a megkeresésre.

A 2006-os vb-n és Budapesten is játszott Lionel Messivel

Lionel Scaloni (a képen jobbra) játékosként hétszer játszott az argentin válogatottban, és érdekesség, hogy több mérkőzésen is együtt futballozott Lionel Messivel. Mind a ketten szerepet kaptak 2005 augusztusában Budapesten, a Magyarország elleni győztes (2–1) felkészülési mérkőzésen – Scaloni végig pályán volt – lapunktól 5-ös osztályzatot kapott –, az első válogatott találkozóját játszó Messit viszont kevesebb mint egy perccel a becserélése után kiállították. A 2006-os világbajnokságon a Mexikó ellen hosszabbításban 2–1-re megnyert nyolcaddöntőt Scaloni szintén végigjátszotta, Messi a 84. percben váltotta Javier Saviolát. Ekkor még aligha gondolták volna, hogy 16 évvel később együtt ünnepelhetnek világbajnoki címet.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik