Toni Kroos szerint hiba volt Katarnak ítélni a 2022-es világbajnokság rendezését (Fotó: AFP)
A 31 éves futballista az öccsével közösen vezetett podcastban beszélt erről, és hozzátette, ő nem hisz a torna bojkottálásában, mert az vélhetően semmit sem változtatna a katari munkakörülményeken.

„Inkább abban hiszek, hogy fontos felhívni a figyelmet a problémákra, akár már az előkészületek, valamint a vb ideje alatt is, mert így talán változhat valami” – fogalmazott Kroos, és hangsúlyozta, szerinte a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hibát követett el, amikor 2010-ben odaítélte a vb-rendezés jogát Katarnak, ahol a vendégmunkások alultápláltak és nem kapnak elegendő ivóvizet. „Ez egyfajta erőszak velük szemben” – tette hozzá.

A vb-házigazdákat az elmúlt években folyamatosan érik kritikák a vendégmunkások kizsákmányolása miatt, az elmúlt héten rendezett selejtező mérkőzések alkalmával pedig több válogatott is kifejezte tiltakozását.

A brit The Guardian napilap nyomozása szerint 2010 óta körülbelül 6500 vendégmunkás vesztette életét a stadionépítések során. A katari kormány ezzel szemben azt állítja, hogy az elmúlt évek reformjainak köszönhetően jelentősen javult a dolgozók helyzete.