Vb 2022: januárban indul a jegyértékesítés a katari tornára

Vágólapra másolva!
2021.06.22. 16:31
null
Illusztráció: AFP
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) januárban indítja el a jegyértékesítést a 2022-es világbajnokságra, azonban előtte érdeklődik a rendező katari hatóságoknál, hogy kötelezővé teszik-e a koronavírus elleni oltást a beutazni kívánó szurkolók számára.

Keddi tájékoztatása szerint a FIFA a hétvégén szerzett tudomást a katari oltási kötelezettségről, és ez ügyben még tájékozódik, addig nem kíván állást foglalni. Minden további részletet a „megfelelő időpontban” kíván megadni a jegyértékesítés beindítása, azaz 2022 januárja előtt. Addigra a vb-indulásra jogosult 13 európai csapatból 10 már ismert lesz. A vb a megszokott nyári időpont helyett november 21-én rajtol, hogy a résztvevők elkerüljék a forróságot.

A szervezők telt házzal rendeznék a vb mérkőzéseit, ugyanakkor a FIFA nem tenné kötelezővé a játékosok és más csapattagok számára a vakcinát. A katariak azt tervezik, hogy a be nem oltott és utazni szándékozó szurkolók számára egymillió adag vakcinát ajánlanak fel.

A szurkolóknak a vb ideje alatt nem kell nagy távolságokra utazniuk-repülniük, mivel mind a nyolc stadion a főváros, Doha közelében van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik