Vb 2022: ilyen első gólt még nem láttunk; Valencia ötöse

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.11.20. 21:11
null
Enner Valencia remekelt Katar ellen (Fotó: AFP)
Mint ismert, Ecuador 2–0-ra legyőzte Katart a 2022-es labdarúgó-világbajnokság nyitó mérkőzésén. Nézzük, melyek voltak gyepen és azon kívül a legérdekesebb történések a világbajnokság első napján.

 

Már a nyitó mérkőzés előtt olyat láthattunk, amit korábban egyszer sem a világbajnokságok történetében – a híres BTS együttes népszerű énekese, Dzson Guk a megnyitóünnepségen lépett fel, eddig egyetlen koreai popsztárnak sem adatott meg ez a lehetőség! A K-pop rajongói azért is örülhettek, mert a sztár remekül teljesített az Al-Bajt Stadionban.

Nem kellett sokat várnunk, már a harmadik percben nagy port kavart egy meg nem adott gól – Enner Valencia volt eredményes közeli fejesből, ám a videobíró jelezte, les előzte meg a találatot. Ezt egészen addig senki sem értette, amíg meg nem mutatták az animációt az leshelyzetről. Az esetről készült videó ide kattintva érhető el!

 

A Fenerbahce csatárának azonban nem vette el a kedvét a VAR, a 16. és a 31. percben is betalált – 2014-ben Svájc ellen egyszer, Honduras ellen pedig kétszer volt eredményes Brazíliában, s ahogyan írtuk, Katar ellen már az első félidőben duplázott. Ez azt jelenti, hogy Valencia szerezte Ecuador legutóbbi öt gólját világbajnokságon.


Katar ellen Valencia először büntetőből talált a kapuba – eddig egyetlen világbajnokságon sem fordult elő, hogy tizenegyesből született meg az első gól.

A házigazdának nagyon nem ment, az Opta Analyst mérése szerint 49 percet és 53 másodpercet kellett várni rá az első félidőben, hogy az arab csapat labdába érjen az ellenfél tizenhatosán belül. Más kérdés, hogy abból Almoez Ali rögtön veszélyeztetett.


A találkozó a két gól után igencsak leült, de a lelátókon nem unatkoztak a szurkolók.

„Sört akarunk, sört akarunk!” – skandálták az ecuadori szurkolók a félidőben. Mint arról beszámoltunk, nem sokkal a rajt előtt a házigazda alkoholtilalmat vezetett be a tornának otthont adó stadionok környékén, így csak a szurkolói zónákban, a szurkolók körében népszerű célállomásokon és az engedéllyel rendelkező helyszíneken lehet sört árusítani, a stadionok területéről viszont kivonták a sörárusítópontokat. Egyébként összegyűjtötték, hol lehet alkoholtartalmú italokat vásárolni.

Az ecuadoriak természetesen nem csak panaszkodtak, ugyanis nagyon is elégedettek lehettek a válogatottjukkal. Az egyik drukker annyira jól érezte magát, hogy idegesíteni kezdte a katariakat. Az egyik hazai fel is kapta a vizet, s leordította a dél-amerikait. Szerencsére néhány perccel később már össze is haverkodtak.

A pályán sok minden már nem történt, Ecuador nagyon simán legyőzte a házigazdát. Sohasem fordult még elő egyetlen rendező országgal sem a korábbi 21 labdarúgó-világbajnokságon, hogy vereséggel kezdje a tornát – 16-szor nyertek, hatszor pedig döntetlent játszottak a rendezők (2002-ben két házigazda volt). Ez a sorozat most megtört.


1966 óta – amióta ilyen statisztikákat vezetnek – nem volt ilyen kevés kapura lövési kísérlet a világbajnokságok nyitó mérkőzésein, mint a Katar–Ecuador találkozón: a rendező ötször, a dél-amerikai együttes hatszor vette célba a kaput. Ráadásul a házigazda az 1994-es amerikai válogatott óta az első, amelynek egyetlen, kaput eltaláló próbálkozása sem volt vb-meccsen. Akkor az Egyesült Államok Brazília kapuját nem tudta eltalálni a legjobb 16 között rendezett mérkőzésen.


A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Katar–Ecuador 0–2 (0–2)
Al-Hor,
Al-Bajt Stadion, 60 000 néző. Vezette: Orsato (olasz)
Katar: al-Sib – al-Ravi, Huhu, Ab. Hasszan – Pedro Miguel, Budiaf, Hatem, H. Ahmed – al-Hajdosz (Vaad, 72.), Ali (M. Muntari, 72.), Afif. Szövetségi kapitány: Félix Sánchez
Ecuador: Galíndez – Á. Preciado, Félix Torres, Hincapié, Estupinán – Plata, S. Méndez, M. Caicedo (Franco, 90.), R. Ibarra (Sarmiento, 68.) – E. Valencia (Cifuentes, 78.), E. Estrada (K. Rodríguez, 90.). Szövetségi kapitány: Gustavo Alfaro
Gólszerző:
E. Valencia (16., 31. – az elsőt 11-esből)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik