Vb 2022: Griezmann rekordot döntött, Leckie és Ryan csak beállított egyet

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.11.30. 19:59
null
Griezmann (balra) francia csúcstartó lett, bár vélhetően nem nagyon boldogítja a dolog (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, a katari labdarúgó-világbajnokság D-csoportjának utolsó fordulójában Ausztrália 1–0-ra legyőzte Dániát, és a csoport második helyén továbbjutott, míg a világbajnoki címvédő Franciaország 1–0-ra kikapott Tunéziától. A dánok ezzel elbúcsúztak, így folytatják nyeretlenségi vb-szériájukat, a tunéziaiak győzelmével pedig új afrikai rekordnak lehetünk szemtanúi. A D-csoport zárásának statisztikai érdekességeiből válogattunk.

 

TUNÉZIA–FRANCIAORSZÁG 1–0

Tunézia a harmadik afrikai válogatott, amelyiknek sikerült legyőznie a címvédőt világbajnokságon. 2002-ben Szenegál áldozatai szintén a franciák voltak (1–0), míg Kamerun Argentínát verte meg 1990-ben szintén 1–0-ra.

Vahbi Kazri az első afrikai labdarúgó, aki gólt szerzett három egymást követő olyan vb-mérkőzésen, amelyiken bekerült a kezdő tizenegybe. A tunéziai támadó benne volt hazája válogatottjának legutóbbi öt vb-góljában (a három gól mellett két gólpassz), míg a Montpellier történetében ő a második labdarúgó, aki gólt szerez világbajnokságon – az első a kolumbiai legenda, Carlos Valderrama volt 1990-ben. S még mindig Kazri: Brees Embolo (kameruni születésű svájci válogatott, 2022) és Alfred Bickel (németországi születésű svájci válogatott, 1938) után ő a harmadik futballista, aki vb-n betalál szülőhazája válogatottjának kapujába – ő a korzikai Ajaccióban látta meg a napvilágot 1991-ben.

Ez az első alkalom a vb-k történetében, hogy négy afrikai válogatott is arat győzelmet. A 2022-es termés eddig öt siker, ez is rekord: Szenegálnak kettő is van, Ghána, Marokkó és Tunézia egyet-egyet húzott be, Kamerun még nem nyert – és az utolsó csoportellenfele Brazília lesz…

Tunézia először vert meg európai csapatot világbajnokságon, igaz, mostanáig egyéb győzelme is csupán kettő volt: 1978-ban – története első vb-meccsén! – Mexikót (3–1), 2018-ban Panamát (2–1) múlta felül. A mérlege: három győzelem, öt döntetlen, tíz vereség.

Franciaország egymás után 13 világ- és Európa-bajnoki mérkőzésen volt veretlen (nem számítva a svájciak ellen elbukott tizenegyespárbajt a tavalyi Eb nyolcaddöntőjében): kilenc győzelemből és négy döntetlenből álló széria szakadt meg szerda este. Didier Deschamps kapitánysága idején ez a „kékek” első elveszített csoportmeccse vb-n vagy Eb-n.

Statisztikai szempontból nem meglepetés, hogy a franciák kikaptak, hiszen a legutóbbi nyolc nagy tornájukon egyszer sem nyerték meg az utolsó csoportmeccset: a mérleg négy döntetlen és négy vereség. Tételesen: 2008, Eb, Olaszország, 0–2; 2010, vb, Dél-Afrika, 1–2; 2012, Eb, Svédország, 0–2; 2014, vb, Ecuador, 0–0; 2016, Eb, Svájc, 0–0; 2018, vb, Dánia, 0–0; 2021, Eb, Portugália 2–2; 2022, vb, Tunézia, 0–1.

A csereként beküldött Antoine Griezmann az első francia mezőnyjátékos, aki pályára lépett hazája válogatottjának egymást követő 15 világbajnoki mérkőzésén. Axel Disasi pedig 1966 óta az első nem kapus, aki világbajnokságon debütál a „kékek” soraiban – az angliai tornán Gabriel De Michele esett át a tűzkeresztségen.

A 37 évesen és 247 naposan a kapuba állított Steve Mandanda a francia válogatott történetének legidősebb játékosa lett. Az eddigi csúcsot is egy kapus, Bernard Lama tartotta, ő 37 évesen és 148 naposan védett Anglia ellen 2000 szeptemberében.

AUSZTRÁLIA–DÁNIA 1–0

Az ausztrálokkal először fordult elő, hogy a világbajnokságon mindhárom csoportmeccsükön szereznek gólt. Ez pedig elegendő volt ahhoz, hogy történelmük során másodszor jussanak tovább a csoportjukból, ugyanakkor ez még nem biztosíték arra, hogy ez lesz a legjobb világbajnoki szereplésük: első vb-szereplésük alkalmával a 14. helyen végeztek. Két vereséggel és egy döntetlennel, 0–5-ös gólkülönbséggel is elég volt ez számukra – tegyük hozzá, 1974-ben még csak 16 válogatott részvételével rendezték meg a vb-t.

Az ausztrálok győztes góljának szerzője, Mathew Leckie és a kapusuk, Mathew Ryan is a 9. világbajnoki mérkőzését játszotta, amivel beérte az ország történetének legtöbb vb-meccses kettősét, Mark Brescianót és Tim Cahillt – a nyolcaddöntőben meg is előzhetik őket.

Szerdai sikerével az ausztrál válogatott a harmadik olyan csapat lett, amelyik egy világbajnokságon legalább négy gólt kapva veszíti el az első csoportmeccsét, majd mégis kiharcolja a továbbjutást. Az első ilyen csapat Jugoszlávia volt, amely 4–1-re kikapott az NSZK-tól 1990-ben az első csoportmeccsén, aztán legyőzte Kolumbiát és az Arab Emírségeket is, a második pedig a 2006-os tornán szereplő Ukrajna, amely nyitásként 4–0-s vereséget szenvedett a spanyoloktól, aztán viszont megverte Szaúd-Arábiát és Tunéziát is.

 


Ryan kapus a fentebb említett mérföldkő elérése mellett egyébként kiváló teljesítményt nyújtott: nemcsak megóvta kapuját a góltól, hanem az összes többi csapattársánál több passzkísérlete is volt – 39 alkalommal próbálkozott valamelyik társa megjátszásával, 24-szer volt sikeres.

 



Olyan már fordult elő a dánokkal, hogy két egymást követő világbajnoki mérkőzésüket is elveszítsék – a 2002-es tornán elvesztett nyolcaddöntő után következő vb-jüket vereséggel kezdték a hollandok ellen 2010-ben –, ám olyan, hogy egy vb-n bukjanak el két egymást követő meccset, még soha. Arra sem volt még példa, hogy sorozatban hat vb-meccset nyeretlenül vívjanak meg: legutóbb a 2018-as tornán győztek – Peru ellen az első csoportmeccsükön –, azóta négy döntetlen és két vereség a mérlegük.

A mai két gól nélküli első félidővel az eddigi 38-ból már 20 0–0-s első felvonást láthattunk ezen a vb-n.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

D-CSOPORT
TUNÉZIA–FRANCIAORSZÁG 1–0 (0–0)
Al-Rajjan,
Egyetemvárosi Stadion, 43 627 néző. Vezette: Conger (új-zélandi)
TUNÉZIA:
Dahmen – Meriah, Gandri, Talbi – Kesrida, Szkiri, Laidouni, Maalul – Ben Szliman (Abdi, 83.), Kazri (Dzsebali, 60.), Ben Romdan (Saalali, 74.). Szövetségi kapitány: Dzsalel Kadri
FRANCIAORSZÁG: Mandanda – Disasi, Varane (Saliba, 63.), Konaté, Camavinga – Tchouaméni, Y. Fofana (Griezmann, 73.) – Guendouzi (O. Dembélé, 79.), Veretout (Rabiot, 63.) – Kolo Muani, Coman (Mbappé, 63.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: Kazri (58.)

AUSZTRÁLIA–DÁNIA 1–0 (0–0)
Al-Vakra, al-Dzsanúb Stadion, 41 232 néző. Vezette: Gorbal (algériai)
AUSZTRÁLIA:
Ryan – Degenek, Souttar, Rowles, Behich – Leckie (Hrustic, 89.), Irvine, Mooy, Goodwin (Baccus, a szünetben) – Duke (Maclaren, 82.), McGree (B. Wright, 74.). Szövetségi kapitány: Graham Arnold
DÁNIA: Schmeichel – Kristensen (Bah, a szünetben), Andersen, Christensen, Maehle (Cornelius, 69.) – Höjbjerg, Jensen (Damsgaard, 59.) – Skov Olsen (Skov, 69.), Eriksen, Lindström – Braithwaite (Dolberg, 59.). Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand
Gólszerző: Leckie (60.)

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 3 2 1 6–3 +3 6
2. Ausztrália 3 2 1 3–4 –1 6
3. Tunézia 3 1 1 1 1–1 0 4
4. Dánia 3 1 2 1–3 –2 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik