Durva összecsapáson iksz – Ecuador–Brazília 1–1 (Fotó: AFP)

 

Hiába esett gól már meccs elején, az összecsapás nem a szép jelenetekről, sokkal inkább a durvaságokról szólt: először, a 15. percben az ecuadori Alexander Domínguez kapust állították ki talpalás miatt, majd Emerson Royal a 20. percben begyűjtötte második sárga lapját is – az elsőt az első percben szedte össze –, így ő is mehetett zuhanyozni. Nem sokon múlott, hogy Alisson is erre a sorsra jusson, ám a játékvezető a videobíró segítségével felülírta döntését, a kapus egy sárgával megúszta az esetet. Brazília vonulhatott előnnyel a szünetre (1–0).

Az ecuadoriak túl korán örültek, az 55. percben úgy tűnt, büntetőhöz jutottak, ám a játékvezető annullálta döntését. Mégsem kellett szomorkodniuk, a 25 éves Felix Torres egalizált a 75. percben.

Félig teli, félig üres a pohár a hazaiak számára. Ugyan 1–1-es döntetlenig jutottak a selecao ellen, de a több mint tízperces hosszabbításban újfent tizenegyeshez juhattak volna, ráadásul ez Alisson kiállítását vonta volna maga után, azonban a bíró ezúttal is annullálta döntéseit, így maradt a döntetlen.

DÉL-AMERIKAI VB-SELEJTEZŐ
15. FORDULÓ
Ecuador–Brazília 1–1
(Felix Torres 75., ill. Casemiro 6.)
Kiállítva:
A. Domínguez (15., Ecuador), ill. Emerson Royal (20., Brazília)

PÉNTEK

0.00: Paraguay–Uruguay
1.15: Chile–Argentína

AZ ÁLLÁS
1. Brazília 14 11 3
28–5 23 36
2. Argentína 13 8 5 20–6 14 29
3. Ecuador 15 7 3
5 24–14 10 24
4. Kolumbia143
8316–17–117
5. Peru 14 5 2 7 15–20 –5 17
6. Chile 14 4 4 6 15–16 –1 16
7. Uruguay 14 4 4 6
14–21 –7 16
8. Bolívia144
3720–28–815
9. Paraguay 14 2 7 5 9–18 –9 13
10. Venezuela1421119–25–167