Vb 2022: Ez a bíró egy katasztrófa, a 11-es megölt minket – Modric

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.12.14. 07:16
null
Luka Modric már a pályán is jelezte Daniele Orsatónak, hogy nem ért egyet az ítéleteivel (Fotó: AFP)
Az Argentína–Horvátország (3–0) vb-elődöntőt követően a horvátok csapatkapitánya, Luka Modric elismerte, hogy a dél-amerikaiak jobbak voltak, de nem ment el szó nélkül az olasz játékvezető, Daniele Orsato teljesítménye mellet.

 

Az argentin tycsports.com balkáni bálványként emlegeti Luka Modricot, kiemeli, hogy még az argentin szurkolók is megtapsolták kedden, amikor 3–0-s argentin vezetésnél lecserélték az elődöntőben. Azt is megemlítik, hogy a horvát labdarúgó nem a hangzatos nyilatkozatoktól, vitáiról ismert, a keddi elődöntős meccs után mégis élesen bírálta Daniele Orsato olasz játékvezetőt.

„Argentína megérdemelten győzött, jobban játszott, mint mi – idézi az argentin portál az elveszített elődöntő után Luka Modric értékelését, a horvátok csapatkapitánya elsősorban a Julián Álvarezszel szemben megítélt 11-est kifogásolta.– Ugyanakkor, bár nem szeretek a játékvezetőkről beszélni, a mai mellett nem mehetek el szó nélkül. Ő az egyik legrosszabb, akivel valaha találkoztam, egy katasztrófa. Számomra ez nem volt tizenegyes. Nem akarom az argentinok érdemeit csökkenteni, de a tizenegyes megölt minket.”

Mint ismeretes Álvarez Dominik Livakovic kapussal ütközött a tizenhatoson belül, ami után Lionel Messi büntetőjével az argentinok megszerezték a vezetést.

Modric hozzátette, a bronzmérkőzésre össze kell szedniük magukat, mindenképp győzni szeretnének. A horvátok egyébként a 11-es mellett egy szögletet is számon kértek a játékvezetőn, amelyet nem ítélt meg a javukra a büntető előtt.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
ELŐDÖNTŐ
ARGENTÍNA–HORVÁTORSZÁG 3–0 (2–0)
Loszaíl,
Lusail Iconic Stadion, 88 966 néző. Vezette: Orsato (olasz)
ARGENTÍNA:
E. Martínez – Molina (Foyth, 86.), C. Romero, Otamendi, Tagliafico – Enzo Fernández, Paredes (Li. Martínez, 62.), Mac Allister (Á. Correa, 86.) – De Paul (Palacios, 74.) – Messi, Julián Álvarez (Dybala, 74.). Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni
HORVÁTORSZÁG:
Livakovic – Juranovic, Lovren, Gvardiol, Sosa (Orsic, a szünetben) – Modric (Majer, 81.), Brozovic (B. Petkovic, 50.), Kovacic – Pasalic (Vlasic, a szünetben), Kramaric (Livaja, 72.), Perisic. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
Gólszerző: Messi (34. – 11-esből), J. Álvarez (39., 69.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik