Vb 2022: Észak-Korea nem vette meg a jogokat, mégis közvetíti a tornát – képek

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.23. 12:33
null
A Szenegál–Hollandia találkozó az észak-koreai televízióban (Fotó: Twitter/Fekerfanta)
Képernyőfotók bizonyítják, hogy az észak-koreai televízió közvetíti a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságot – annak ellenére, hogy az ehhez szükséges jogokat nem vásárolta meg.

 

A SportBibie hívta fel a figyelmet arra, hogy az észak-koreai televízió is adja a világbajnokságot. A közvetítés azonban inkább hasonlít egy illegális, interneten található streamre, mint egy hivatalos adásra. Ennek oka pedig az, hogy az ország nem vásárolta meg a közvetítéshez szükséges jogokat.

Twitteren kezdtek fotók terjengeni az esetről, először a nyitó meccsről kerültek ki képek, majd az Anglia–Irán és a Hollandia–Szenegál találkozóról is.

Észak-Korea korábban kétszer, 1966-ban és 2010-ben vett részt a világbajnokságon.

A múlt héten Gianni Infantino, a FIFA elnöke kijelentette, hogy szívesen rendezne világbajnokságot Észak-Koreában, korábban pedig a Katarral kapcsolatos viták kapcsán azt mondta, hogy bármelyik országnak meg kellene engedni, hogy otthont adjon a tornának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik