Vb 2022: duplázott a fradista; Szalahék továbbjutottak

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.11.12. 22:08
null
A Ferencvárosban légióskodó Ryan Mmaee két gólt szerzett a marokkói válogatottban (Fotó: Árvai Károly)
Ryan Mmaee két góllal gondoskodott arról, hogy Marokkó labdarúgó-válogatottja az ötödik mérkőzését is megnyerje a 2022-es világbajnokság afrikai selejtezőjének I-csoportjában. A marokkóiak már a Szudán ellen – papíron idegenben, de valójában Rabatban – elért 3–0-s győzelem előtt kivívták a továbbjutást, Egyiptomnak azonban ugyanehhez szüksége volt a péntek este kemény munkával kiharcolt egy pontra Angolában (2–2).

 

Az F-csoport korai mérkőzésén Gabon Pierre-Emerick Aubameyang góljával legyőzte Líbiát, így Egyiptomnak legalább döntetlent kellett játszania Luandában ahhoz, hogy az utolsó forduló előtt biztossá tegye a továbbjutását. Nem ment könnyen, hiszen 35 perc elteltével az angolaiak két góllal vezettek, de Mohamed el-Neni – Mohamed Szalah passzából – még az első félidőben szépített, majd a fordulás után Akram Tavfik megszerezte az egyenlítő gólt.

Az afrikai vb-kvótákról döntő 3.fordulóban eddig négy válogatott foglalta le a helyét (a 10-ből): Egyiptom, Mali, Marokkó és Szenegál.

Mint korábban beszámoltunk róla, Algéria sorozatban a 32. mérkőzésén is veretlen maradt, és a Dzsibuti elleni 4–0-s győzelemmel lépéselőnybe került az A-csoportban.

AFRIKAI VB-SELEJTEZŐK
MÁSODIK SZAKASZ, 5. FORDULÓ – pénteki mérkőzések
F-CSOPORT
Gabon–
Líbia 1–0
Angola–Egyiptom 2–2

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Egyiptom 5
3 2
8–3 5 11
2. Gabon5
2
126–60
7
3. Líbia 5
2 3
3–6 –3 6
4. Angola 5
1 1
3 5–7 –2 4

I-CSOPORT
Guinea–Bissau-Guinea 0–0
Szudán–Marokkó 0–3

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Marokkó 5
5
17–1 16 15
2. Bissau-Guinea 5
1 2
2 5–11 –6 5
3. Guinea 5
4
1 5–8 –3 4
4. Szudán 5
2 3 5–12 –7 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik