Ibhaiszra jelen állás szerint három év börtön vár (Fotó: tv2.no)

Abdullah Ibhaiszt öt év börtönbüntetésre ítélték a fentiekért, sőt, még vesztegetéssel is vádolták, s végül fellebbezése után három évre csökkentették a büntetését. Az esetéről beszámoló inews.com portál szerint Ibhaisz egyébként egy török cégnek szivárogtatta ki az információkat, s cserébe török állampolgárságot szeretett volna kapni.

Az újságíró családja szerint idén november első napjaiban súlyos mértékben korlátozták a jogait, amikor plusz büntetést kapott, mert egy levelet akart eljuttatni a feleségéhez: négy napon át egy kétszer egyméteres magánzárkában tartották, ahol a hőmérséklet fagypont közelében volt, ráadásul állandó fizikai bántalmazásnak volt kitéve az őrök részéről.

„Csúnya zúzódásokat szereztem a magánzárkában a börtönőrök közreműködésének köszönhetően. A hőmérséklet jobb pillanatokban elérte a négy fokot is, úgyhogy állandóan vacogtam, alig tudtam aludni abban a négy napban” – mondta Ibhaisz, akinek legutóbbi fellebbezési tárgyalását előzetes értesítés nélkül tartották, amelyen ő maga vagy ügyvédje sem vehetett részt, ráadásul a döntést hetekig nem is közölték vele.

A családja mindenesetre azt szeretné elérni, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, Gianni Infantino is foglalkozzon Ibhaisz ügyével. A szervezet első embere korábban úgy nyilatkozott, hogy a katari világbajnokság a társadalom peremére szorult emberek világbajnoksága is lesz.

„Infantino úr tettei eddig nem érnek a szavai nyomába. A FIFA felelős Abdullah bebörtönzéséért, és a FIFA némasága szétszakítja a családunkat. Felszólítjuk a FIFA-t, hogy vállalja a felelősséget és visszautasítjuk az érzéketlen közömbösségét!” – írta közleményében Ibhaisz családja.

Az ügy kezdetekor egyébként a rokonok még tudtak beszélni a FIFA-val, ám ahogy haladt az eljárás, úgy némult el a szövetség jogi osztálya.

Ibhaisz ügyében nemzetközi jogvédő szervezetek igyekeznek önkéntes segítséget nyújtani, és a céljuk, hogy elérjék a fogva tartott újságíró szabadon engedését.