Vb 2022: az olaszok egy vereséggel kiestek, Peru negatív mérleggel kijuthat

Vágólapra másolva!
2022.03.31. 13:40
null
Talán még a selejtezősorozat utolsó perui gólját szerző Yoshimar Yotún sem hiszi, hogy negatív mérleggel is vb-re lehet menni (Fotó: AFP)
A 2022-es világbajnoki selejtezősorozat talán legnagyobb szenzációját jelentette, hogy az Európa-bajnok Olaszország az európai pótselejtezők elődöntőjében kikapott Észak-Macedóniától, így egymást követő második világbajnokságáról is lemarad. A blamázs után Leonardo Bonucci arról beszélt, hogy a rendszer igazságtalan – miközben Perunak jó esélye van negatív mérleggel kijutni…

Lassan végéhez közeledik a 2022-es világbajnoki selejtezősorozat, s már csak három hely kiadó Katarban: ezek közül kettő interkontinentális selejtezőben talál gazdára, a harmadik az európai pótselejtezők A-ágának győztesére vár.

A 2019 júniusában kezdődött sorozat első búcsúzója Bhután válogatottja volt, amely a hazai 1–0-s győzelem után 5–0-ra kapott ki Guamtól. Az eddigi utolsók között az Európa-bajnok Olaszország búcsúzott, amely az egész selejtezősorozat legnagyobb meglepetését szolgáltatta, amikor egy héttel ezelőtt 1–0-ra kikapott Észak-Macedóniától Palermóban. Az olaszoknak ez volt az első és egyetlen vereségük ebben a selejtezősorozatban, a C-csoportban úgy végeztek veretlenül a második helyen (s kényszerültek pótselejtezőre), hogy a nyolc meccsükből négyet megnyertek, négy találkozójuk döntetlenre végződött.

Az azóta eltelt egy hét alatt sokan, sok mindent mondtak már a mérkőzésről, a találkozót sérülése miatt kihagyó Leonardo Bonucci szerint például nem igazságos a selejtezők rendszere.

„Abszurdum, hogy egy mérkőzésen dől el a világbajnoki kijutás sorsa. Mindegy, hogy idegenben vagy otthon játszunk, egy meccsünk van és slussz. Ha ezzel szembeállítjuk, hogy vannak más konföderációk, ahonnan négy-öt vesztes mérkőzéssel is ki lehet jutni a világbajnokságra, akkor mondhatjuk, hogy nem igazságos a rendszer” – kesergett a Juventus védője, aki minden bizonnyal a dél-amerikai selejtezősorozatra utalt.

A CONMEBOL sorozatában ugyanis Ecuador zárt a harmadik helyen, Uruguay lett a negyedik, s mindkét válogatott egyaránt hat vereséget gyűjtött össze a 18 forduló alatt, s jutott ki egyenes ágon a világbajnokságra. Noha az interkontinentális pótselejtezők még hátra vannak – sőt, az ázsiai konföderációban még azt is el kell döntetni, hogy Ausztrália, vagy az Arab Emírségek lesz júniusban Peru ellenfele –, számos érdekességet máris meg lehet állapítani a selejtezősorozattal kapcsolatban.

Például korántsem biztos, hogy csak Ecuador és Uruguay lesz világbajnoki szereplő úgy, hogy hat vereséget szenved el a selejtezősorozatban. Ott van például az Egyesült Arab Emírségek, amely úgy végzett az ázsiai konföderáció selejtezőjének 3. körében csoportja harmadik helyén, hogy az addigi 10 plusz 8 mérkőzéséből szintén hatot vesztett el.

Rajtuk is túltehet azonban a már említett Peru, amely példa nélküli módon akár negatív mérleggel is világbajnoki résztvevő lehet. A perui válogatott a selejtezősorozat 18 mérkőzéséből 8 találkozón szenvedett vereséget, háromszor játszott döntetlent, s csupán hétszer győzött – ráadásul ehhez negatív, –3-as gólkülönbséget sikerült összerakni.

Mindez azt jelenti, hogy ha az interkontinentális selejtezőn sikerülne rendes játékidőben nyernie a dél-amerikaiaknak, még akkor is csak 50 százalékos mérleget tudnának felmutatni – háromgólosnál kisebb győzelem esetén a negatív gólkülönbség is megmaradna. Ezen is túl tenne, ha csak tizenegyesekkel dőlne el a mérkőzés – a végeredmény ekkor ugyanis statisztikailag döntetlennek számítana, ami azt jelentené, hogy Peru negatív mérleggel – 7 győzelem, 4 döntetlen, 8 vereség, –3-as gólkülönbség – lenne világbajnoki résztvevő.

Hasonlóra azóta egészen biztosan nem volt példa, hogy Dél-Amerikában az 1998-as világbajnokság előtt bevezették volna az egycsoportos selejtezősorozatot, s korábban sem igen fordulhatott elő...

Nos, ha ez megtörténik, akkor azért kíváncsiak lennénk rá, hogy Olaszországban mit szólnak hozzá…

Egyébként a vb-re már kijutott összes válogatottat figyelembe véve Ecuador és Uruguay után Irán, és az Egyesült Államok szedte össze a legtöbb vereséget – hármat –, s Ausztrália és Costa Rica lehet még vb-szereplő három vereséggel.

INTERKONTINENTÁLIS PÓTSELEJTEZŐ
A selejtező időpontja: 2022. június 13-14., Katar
A párosítás:
Costa Rica–Új-Zéland
Arab Emírségek/Ausztrália–Peru

A MÁR KIJUTOTT VÁLOGATOTTAK
ORSZÁGA KIJUTÁS IDŐPONTJAZÓNAHÁNYADIK
RÉSZVÉTELE JÖN?
Katar2010. december 2.*
Ázsia1.
Németország2021. október 11.Európa20.**
Dánia2021. október 12.Európa6.
Brazília2021. november 11.Dél-Amerika22.
Franciaország2021. november 13.Európa16.
Belgium2021. november 13.Európa14.
Horvátország2021. november 14.Európa6.
Spanyolország2021. november 14.Európa16.
Szerbia2021. november 14.Európa13.***
Anglia2021. november 15.Európa16.
Svájc2021. november 15.Európa12.
Hollandia2021. november 16.Európa11.
Argentína2021. november 16.Dél-Amerika18.
Irán2022. január 27.Ázsia6.
Dél-Korea2022. február 1.Ázsia11.
Japán2022. március 24.Ázsia7.
Szaúd-Arábia2022. március 24.Ázsia6.
Uruguay2022. március 24.Dél-Amerika14.
Ecuador2022. március 24.Dél-Amerika4.
Kanada2022. március 27.CONCACAF2.
Ghána2022. március 29.Afrika4.
Szenegál2022. március 29.Afrika3.
Portugália
2022. március 29.
Európa8.
Lengyelország2022. március 29.Európa9.
Tunézia2022. március 29.Afrika6.
Marokkó
2022. március 29.
Afrika6.
Kamerun2022. március 29.Afrika8.
Mexikó2022. március 30.CONCACAF17.
Egyesült Államok2022. március 30.CONCACAF11.
*: a rendezés odaítélésekor
**: az NSZK-val együtt, az NDK nélkül
***: ez Szerbia 3. vb-részvétele, ám a FIFA az összesen 10 vb-szereplésig jutó Szerbia és Montenegró, valamint Jugoszlávia jogutódjának tekinti a szerbeket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik