Vb 2022: Belgium hozta a kötelezőt, ott is van a vb-n

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.11.13. 22:41
null
Christian Benteke (balra) lőtte az első belga gólt, Yannick Carrasco (középen) a másodikat (Fotó: AFP)
Belgium hazai pályán 3–1-re legyőzte Észtországot a két labdarúgó-válogatott szombat esti brüsszeli vb-selejtezőjén, és ezzel biztossá tette, hogy résztvevője lesz a jövő évi katari világbajnokságnak. Wales a fehéroroszok kiütésével (5–1) a csoport második helyére lépett.

 

BELGIUM–ÉSZTORSZÁG 3–1

A sérült Romelu Lukaku helyén Christian Benteke kezdett a belga válogatottban, és már a 11. percben bizonyságát adta, hogy méltó kezekbe-lábakba kerültek a fő gólvágói feladatok: egy bal oldali beadás után, Matvei Igonen kapus nagy hibáját kihasználva közvetlen közelről a kapuba pofozta a labdát.

Igonen kapus összeszedte magát, a folytatásban több fontos védéssel tartotta versenyben csapatát, ám az 53. percben Yannick Carrasco lövésével nem tudott mit kezdeni – a labda védhetetlenül vágódott a jobb felső sarokba.

Az észtek célja az volt, hogy elkerüljék a belgáktól 2016-ban kapott 1–8-hoz hasonló csapást, ami olyannyira sikerült nekik, hogy a hajrá kezdetén Erik Sorga egy kipattanóból még faragott is a hátrányból. Thorgan Hazard fejjel azért visszaállította a kétgólos különbséget, Belgium 3–1-es győzelemmel tette biztossá világbajnoki részvételét..

WALES–FEHÉROROSZORSZÁG 5–1

Cardiffban sem kellett sokáig várni az első walesi gólra, sőt a másodikra sem: Aaron Ramsey egy kipattanót kotort közelről a fehérorosz kapuba a 3. percben, Neco Williams pedig a tizenhatos bal oldalára belépve lőtt a rövid alsóba a 20 percben.

A szünet után Ramsey egy kezezésért befújt büntetőből lőtt még egyet, majd a csapatkapitány Ben Davies egy szögletet követően befejelte a negyediket is. S bár Artyom Koncevoj nagy bombával szépített, Connor Roberts közeli találata révén végül mégis néggyel nyertek a walesiek – így téve emlékezetessé az első félidőt a pályán töltő Gareth Bale 100. válogatott mérkőzését.

Egy kis stat: Gareth Bale, Ian Rush, Trevor Ford, Ivor Allchurch és Dean Saunders után Aaron Ramsey a hatodik labdarúgó, aki legalább húsz gólt szerzett a walesi válogatottban.

Ha Wales egy pontot otthon tart az utolsó játéknapon a már vb-résztvevő belgák ellen, biztosan megszerzi a pótselejtezőt érő második helyet a csehek előtt – igaz, amelyikük harmadik lesz, szintén pótselejtezőt vívhat a jó Nemzetek Ligája-szereplésének köszönhetően.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
9. FORDULÓ

E-CSOPORT
Belgium–Észtország 3–1 (Benteke 11., Carrasco 53., T. Hazard 74., ill. Sorga 70.)
Wales–Fehéroroszország 5–1 (Ramsey 3., 50. – a másodikat 11-esből, N. Williams 20., B. Davies 77., C. Roberts 89., ill. Koncevoj 87.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Belgium 7 6 1 24– 5 +19 19
2. Wales 7 4 2 1 13– 8 +5 14
3. Csehország 7 3 2 2 12– 9 +3 11
4. Észtország 7 1 1 5 9–19 –10 4
5. Fehéroroszország 8 1 7 7–24 –17 3

 

10. (UTOLSÓ) FORDULÓ
NOVEMBER 16., KEDD
20.45:Wales–Belgium
20.45:Csehország–Észtország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik