Vb 2022: bajba kerülhetnek a spanyolok; nálunk Andorra még bekavarhat

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 13:42
null
A sárga mezes svédek szeptemberben megverték a spanyolokat, novemberben pedig egy idegenbeli döntetlennel pótselejtezőre küldhetik a 2010-es világbajnokot, amely 1978 óta mindegyik vb-n részt vett (Fotó: AFP, archív)
A 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjének csoportköréből már csak két forduló van hátra, érdemes csoportról csoportra végignézni, milyen csapatok vannak még harcban a 13 európai helyért, mely csoportokban a legélesebb a küzdelem.

 

A 2022-es, 32 csapatos katari világbajnokságra Európából 13 válogatott kvalifikálja magát. A selejtező csoportköre novemberben fejeződik be, még két forduló van hátra. Európából kijut a vb-re a 10 csoportgyőztes, illetve a pótselejtezőből – amelyet a 10 csoportmásodik, továbbá a Nemzetek Ligája alapján kialakuló ranglistáról még két válogatott vív – három csapat.

A-CSOPORT

A szerbek és a portugálok küzdenek az első helyért, egy ponttal a szerbek vezetnek, de nekik már csak egy meccsük van hátra, a portugáloknak kettő. Ha Cristiano Ronaldóék pontot szereznek a csak 4. helyen álló Írország otthonában, akkor az utolsó fordulóban, a szerbek ellen, hazai pályán már a döntetlen is elég lesz nekik a csoportelsőséghez.

OKTÓBERI EREDMÉNYEK, HÁTRALÉVŐ MECCSEK

7. FORDULÓ
OKTÓBER 9., SZOMBAT

Azerbajdzsán–Írország 0–3
Luxemburg–Szerbia 0–1

8. FORDULÓ
OKTÓBER 12., KEDD

Portugália–Luxemburg 5–0
Szerbia–Azerbajdzsán 3–1

9. FORDULÓ
NOVEMBER 11., CSÜTÖRTÖK

18.00:
Azerbajdzsán–Luxemburg
20.45: Írország–Portugália

10. FORDULÓ
NOVEMBER 14., VASÁRNAP

20.45:
Luxemburg–Írország
20.45:
Portugália–Szerbia

AZ ÁLLÁS
1. Szerbia 7 5 2 16– 8 +8 17
2. Portugália 6 5 1 16– 4 +12 16
3. Luxemburg 6 2 4 5–14 –9 6
4. Írország 6 1 2 3 8– 8 0 5
5. Azerbajdzsán 7 1 6 4–15 –11 1

Egyenlő pontszám esetén előbb a gólkülönbség, majd a több szerzett gól, aztán az egymás elleni meccseken szerzett több pont, majd az egymás elleni meccseken szerzett több gól rangsorol (ha utóbbi sem dönt, akkor az egymás elleni több idegenbeli gól, majd a sportszerűségi pontszám).

B-CSOPORT

A szeptemberben a csoportfavorit spanyolokat otthon 2–1-re legyőző svédek az októberi két győzelmükkel két ponttal megelőzték az ezúttal az NL négyes döntője miatt pihenő Spanyolországot. A következő fordulóban a svédek Grúziába, a spanyolok Görögországba látogatnak, majd az utolsó fordulóban jön a mindent eldöntő spanyol–svéd csata. Ha a svédek győznek Grúziában, akkor az utolsó fordulóban elég egy pontot szerezniük Spanyolországban a vb-kvalifikációhoz. A spanyolok legbiztosabban úgy nyerhetik meg a csoportot, ha mindkét meccsükön nyernek. Itt még lehet pontegyenlőség is az élen, akkor a gólkülönbség dönt, amiben jelenleg egyetlen góllal jobbak a svédek.

7. FORDULÓ
OKTÓBER 9., SZOMBAT

Grúzia–Görögország 0–2
Svédország–Koszovó 3–0

8. FORDULÓ
OKTÓBER 12., KEDD

Svédország–Görögország 2–0
Koszovó–Grúzia 1–2

9. FORDULÓ
NOVEMBER 11., CSÜTÖRTÖK

18.00:
Grúzia–Svédország
20.45: Görögország–Spanyolország

10. FORDULÓ
NOVEMBER 14., VASÁRNAP

20.45:
Görögország–Koszovó
20.45: Spanyolország–Svédország

AZ ÁLLÁS
1. Svédország 6 5 1 12– 3 +9 15
2. Spanyolország 6 4 1 1 13– 5 +8 13
3. Görögország 6 2 3 1 7– 6 +1 9
4. Grúzia 7 1 1 5 4–12 –8 4
5. Koszovó 7 1 1 5 4–14 –10 4


C-CSOPORT

A C-csoportban az egyaránt 14 ponttal álló svájciak és olaszok vívnak ki-ki csatát az első helyért. A következő fordulóban éppen egymás ellen lépnek pályára Olaszországban. Legutóbb Svájcban 0–0-ra végeztek, és egy újabb döntetlennel az olaszok kerülnének közelebb a csoport megnyeréséhez, ugyanis jelenleg kettővel jobb a gólkülönbségük, mint a svájciaknak. Igaz, az utolsó fordulóban az olaszok Észak-Írországban játszanak, míg a svájciak otthon fogadják a bolgárokat.

7. FORDULÓ
OKTÓBER 9., SZOMBAT

Litvánia–Bulgária 3–1
Svájc–Észak-Írország 2–0

8. FORDULÓ
OKTÓBER 12., KEDD

Bulgária–Észak-Írország 2–1
Litvánia–Svájc 0–4

9. FORDULÓ
NOVEMBER 12., PÉNTEK

20.45:
Olaszország–Svájc
20.45: Észak-Írország–Litvánia

10. FORDULÓ
NOVEMBER 15., HÉTFŐ

20.45:
Svájc–Bulgária
20.45: Észak-Írország–Olaszország

C-CSOPORT
1. Olaszország 6 4 2 12– 1 +11 14
2. Svájc 6 4 2 10– 1 +9 14
3. Bulgária 7 2 2 3 6–10 –4 8
4. Észak-Írország 6 1 2 3 5– 7 –2 5
5. Litvánia 7 1 6 4–18 –14 3

 

D-CSOPORT

Az újdonsült NL-győztes franciák hárompontos előnnyel vezetik a csoportjukat az ukránok, néggyel a finnek előtt, de míg a franciáknak még két meccsük van hátra, a 2. helyen álló ukránoknak csak egy. Ha a franciák a következő fordulóban hazai pályán megverik Kazahsztánt, akkor vége a számolgatásnak, a vb-címvédő kijut a katari tornára. Izgalmassá csak akkor válhatna a csoportban az első hely kérdése, ha a franciák nem győznek, a finnek viszont megverik idegenben a bosnyákokat, mert akkor az utolsó fordulóban következő Finnország–Franciaország meccsen dőlne el a csoportelsőség a két csapat között. A 2. helyért zajló finn, ukrán, bosnyák versenyfutásban az ukránok vannak pontelőnyben, de a finnek és a bosnyákok eggyel több meccset játszanak, ráadásul a bosnyákok a közvetlenül előttük álló mind a két csapatot fogadják a hátralévő két fordulóban.

7. FORDULÓ
OKTÓBER 9., SZOMBAT

Kazahsztán–Bosznia-Hercegovina 0–2
Finnország–Ukrajna 1–2

8. FORDULÓ
OKTÓBER 12., KEDD

Kazahsztán–Finnország 0–2
Ukrajna–Bosznia-Hercegovina 1–1

9. FORDULÓ
NOVEMBER 13., SZOMBAT

15.00:
Bosznia-Hercegovina–Finnország
20.45: Franciaország–Kazahsztán

10. FORDULÓ
NOVEMBER 16., KEDD

20.45:
Bosznia-Hercegovina–Ukrajna
20.45:
Finnország–Franciaország

AZ ÁLLÁS
1. Franciaország 6 3 3 8– 3 +5 12
2. Ukrajna 7 1 6 9– 8 +1 9
3. Finnország 6 2 2 2 7– 7 0 8
4. Bosznia-Hercegovina 6 1 4 1 8– 7 +1 7
5. Kazahsztán 7 3 4 5–12 –7 3


E-CSOPORT

Minden valószínűség szerint a belgák a következő fordulóban hazai pályán legyőzik az észteket, és ezzel csoportelsőként továbbjutnak. Valódi verseny a 2. helyért lehet a csehek és a walesiek között, mert jelenleg ugyanannyi ponttal állnak, de a szigetországiaknak eggyel több meccsük van még hátra. Viszont mindkét ország csapata csoportgyőztes volt az NL-ben, és az NL-rangsor alapján biztosan pótselejtezőben szerepelhet.

7. FORDULÓ
OKTÓBER 8., PÉNTEK

Csehország–Wales 2–2
Észtország–Fehéroroszország 2–0

8. FORDULÓ
OKTÓBER 11., HÉTFŐ

FehéroroszországCsehország 0–2
Észtország–Wales 0–1

9. FORDULÓ
NOVEMBER 13., SZOMBAT

20.45:
Belgium–Észtország
20.45: Wales–Fehéroroszország

10. FORDULÓ
NOVEMBER 16., KEDD

20.45:
Wales–Belgium
20.45:Csehország–Észtország

E-CSOPORT
1. Belgium 6 5 1 21– 4 +17 16
2. Csehország 7 3 2 2 12– 9 +3 11
3. Wales 6 3 2 1 8– 7 +1 11
4. Észtország 6 1 1 4 8–16 –8 4
5. Fehéroroszország 7 1 6 6–19 –13 3

 

F-CSOPORT

Ebből a csoportból Dánia már az 1. helyen továbbjutott, és készülhet a vb-re. A 2. helyért folyó versenyben a skótok négy ponttal előzik meg Izraelt, és a hátralévő két meccsük közül legalább az egyiket megnyerik (utaznak Moldovába és fogadják a dánokat), akkor készülhetnek a pótselejtezőre. Ahogy a 4. helyen álló Ausztria is a pótselejtezőben lesz érdekelt, köszönhetően a Nemzetek Ligája csoportelsőségének, és a csoportelsők között elfoglalt helyezésének. Ugyanis a vb-re egyenes ágon nem kvalifikáló csapatok közül a walesi, cseh páros és az osztrák csapat is a szintén NL-csoportgyőztes magyar válogatott előtt áll az NL-rangsorban, ezért nem juthatnak pótselejtezős helyhez a mieink a Nemzetek Ligája révén.

7. FORDULÓ
OKTÓBER 9., SZOMBAT

Skócia–Izrael 3–2
Feröer–Ausztria 0–2
Moldova–Dánia 0–4

8. FORDULÓ
OKTÓBER 12., KEDD

Feröer–Skócia 0–1
Izrael–Moldova 2–1
Dánia–Ausztria 1–0

9. FORDULÓ
NOVEMBER 12., PÉNTEK

20.45:
Ausztria– Izrael
20.45: Dánia–Feröer
20.45: Moldova–Skócia

10. FORDULÓ
NOVEMBER 15., HÉTFŐ

20.45:
Ausztria–Moldova
20.45: Izrael–Feröer
20.45: Skócia–Dánia

AZ ÁLLÁS
1. Dánia 8 8 27– 0 +27 24
2. Skócia 8 5 2 1 13– 7 +6 17
3. Izrael 8 4 1 3 18–15 +3 13
4. Ausztria 8 3 1 4 11–14 –3 10
5. Feröer 8 1 1 6 4–17 –13 4
6. Moldova 8 1 7 4–24 –20 1


G-CSOPORT

Itt még három csapat is pályázik az első helyre, de a 3. helyen álló törökök csoportelsőségéhez először is az kellene, hogy a hátralévő két fordulóban az éllovas hollandok már ne nyerjenek meccset. Viszont ha a hollandok a következő fordulóban győznek Montenegróban, akkor az utolsó körben, otthon, Norvégia ellen már a döntetlen is elegendő számukra a csoportelsőséghez. A norvégoknak pedig egy hollandiai iksz akár a biztos 2. helyet is jelentheti, ha előtte Lettország ellen győznek.

7. FORDULÓ
OKTÓBER 8., PÉNTEK

Lettország–Hollandia 0–1
Gibraltár–Montenegró 0–3
Törökország–Norvégia 1–1

8. FORDULÓ
OKTÓBER 11., HÉTFŐ

Lettország–Törökország 1–2
Hollandia–Gibraltár 6–0
Norvégia–Montenegró 2–0

9. FORDULÓ
NOVEMBER 13., SZOMBAT

18.00:
Törökország–Gibraltár
18.00: Norvégia–Lettország
20.45: Montenegró–Hollandia

10. FORDULÓ
NOVEMBER 16., KEDD

20.45:
Hollandia–Norvégia
20.45:
Gibraltár–Lettország
20.45: Montenegró–Törökország

G-CSOPORT
1. Hollandia 8 6 1 1 29– 6 +23 19
2. Norvégia 8 5 2 1 15– 6 +9 17
3. Törökország 8 4 3 1 19–15 +4 15
4. Montenegró 8 3 2 3 11–11 0 11
5. Lettország 8 1 2 5 8–13 –5 5
6. Gibraltár 8 8 3–34 –31 0

H-CSOPORT

Ha a 9. fordulóban minden a papírformának megfelelően alakul – Oroszország megveri otthon Ciprust, Horvátország pedig nyer Máltán –, a végén a Horvátország–Oroszország találkozó dönt az első helyről. Az oroszoknak a döntetlen is elegendő lesz azok után, hogy a horvátok a héten otthon botlottak a szlovákokkal szemben.

7. FORDULÓ
OKTÓBER 8., PÉNTEK

Oroszország–Szlovákia 1–0
Ciprus–Horvátország 0–3
Málta–Szlovénia 0–4

8. FORDULÓ
OKTÓBER 11., HÉTFŐ

Horvátország–Szlovákia 2–2
Ciprus–Málta 2–2
Szlovénia–Oroszország 1–2

9. FORDULÓ
NOVEMBER 11., CSÜTÖRTÖK

18.00:
Oroszország–Ciprus
20.45: Málta–Horvátország
20.45: Szlovákia–Szlovénia

10. FORDULÓ
NOVEMBER 14., VASÁRNAP

15.00:
Horvátország–Oroszország
15.00: Szlovénia–Ciprus
15.00: Málta–Szlovákia

H-CSOPORT
1. Oroszország 8 6 1 1 13– 5 +8 19
2. Horvátország 8 5 2 1 13– 3 +10 17
3. Szlovákia 8 2 4 2 9– 8 +1 10
4. Szlovénia 8 3 1 4 9– 9 0 10
5. Málta 8 1 2 5 8–17 –9 5
6. Ciprus8 125 3–13–10 5


I-CSOPORT

A mieink csoportjában matematikailag ugyan még semmi nem dőlt el, de gyakorlatilag minden eldőlt… Az angolok ugyan még nem nyerték meg a csoportot, de az Albánia elleni hazai és a San Marino elleni idegenbeli meccs van nekik vissza, a Magyarország elleni keddi iksz után aligha fognak újabb pontokat veszíteni. A 4. helyen álló magyar válogatott viszont csak akkor érheti be pontszámban a 2. lengyelt, ha a lengyelek kikapnak Andorrában, de az előzéshez még az is kellene, hogy a gólkülönbségünk jobb legyen, mint a lengyeleké, miközben most 16-tal rosszabb. És akkor arról még nem is szóltunk, hogy a 3. helyen álló albánokat is figyelni kellene, akik előbb Angliába utaznak, majd Andorrát fogadják. Szóval Andorra még bekavarhat, ha a lengyelekkel szemben nagy meglepetésre, hazai pályán pontot szerez a következő fordulóban, de azzal is inkább az albánok előtt nyílna némi remény a 2. hely megszerzésére.

7. FORDULÓ
OKTÓBER 9., SZOMBAT

MAGYARORSZÁG–Albánia 0–1
(Broja 80.)
Lengyelország–San Marino 5–0 (Swiderski 10., Brolli 20. – öngól, Kedziora 50., Buksa 84., Piatek 90+1.)
Andorra–Anglia 0–5 (Chilwell 17., B. Saka 40., T. Abraham 59., Ward-Prowse 79., Grealish 86.)

8. FORDULÓ
OKTÓBER 12., KEDD

Anglia–MAGYARORSZÁG 1–1
(Stones 37., ill. Sallai R. 24. – 11-esből)
San Marino–Andorra 0–3 (Pujol 10., S. Moreno 53., Betriu 89.)
Albánia–Lengyelország 0–1 (Swiderski 77.)

9. FORDULÓ
NOVEMBER 12., PÉNTEK

20.45:
MAGYARORSZÁG–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ
NOVEMBER 15., HÉTFŐ

20.45:
Lengyelország–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 8 6 2 24– 3 +21 20
2. Lengyelország 8 5 2 1 25– 8 +17 17
3. Albánia 8 5 3 11– 7 +4 15
4. MAGYARORSZÁG 8 3 2 3 13–12 +1 11
5. Andorra 8 2 6 7–19 –12 6
6. San Marino8 8 1–32–31 0

 

J-CSOPORT

Németország megnyerte a csoportját. A 2. helyért még ádáz harcot folytat a román, örmény, északmacedón trió, viszont a románok helyzeti előnyben vannak. Egyrészt azért, mert a 2. helyen állnak, és egy ponttal megelőzik az észak-macedón, örmény párost, másrészt a következő fordulóban az 5. helyen álló Izlandot fogadják, majd a utolsó Liechtensteinhez látogatnak. A románoknak tehát a saját kezükben a sorsuk, ha esetleg mégsem tudnak élni vele és nem nyernek kettőből kettőt, akkor a 9. fordulóban következő Örményország–Észak-Macedónia összecsapás győztesének lehet még esélye a 2. helyre.

7. FORDULÓ
OKTÓBER 8., PÉNTEK

Németország–Románia 2–1
Liechtenstein–Észak-Macedónia 0–4
Izland–Örményország 1–1

8. FORDULÓ
OKTÓBER 11., HÉTFŐ

Észak-Macedónia–Németország 0–4
Izland–Liechtenstein 4–0
Románia–Örményország 1–0

9. FORDULÓ
NOVEMBER 11., CSÜTÖRTÖK

18.00:
Örményország–Észak-Macedónia
20.45:
Németország–Liechtenstein
20.45: Románia–Izland

10. FORDULÓ
NOVEMBER 14., VASÁRNAP

18.00:
Örményország–Németország
18.00:
Liechtenstein–Románia
18.00: Észak-Macedónia–Izland

J-CSOPORT
1. Németország 8 7 1 23– 3 +20 21
2. Románia 8 4 1 3 11– 8 +3 13
3. Észak-Macedónia 8 3 3 2 15–10 +5 12
4. Örményország 8 3 3 2 8–11 –3 12
5. Izland 8 2 2 4 11–15 –4 8
6. Liechtenstein8 17 2–23–21 1

 

Az európai vb-pótselejtező három ágon, négy-négy csapat részvételével, elődöntő-döntő rendszerben zajlik 2022 márciusában.

A PÓTSELEJTEZŐ DÁTUMAI
Elődöntő:
2022. március 24., 25.
Döntő: 2022. március 28., 29.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik