Vb 2022: 28 év után kapott ki Spanyolország vb-selejtezőn

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.03. 12:21
null
Luis Enrique szerint nem játszott rossz meccset a csapata (Fotó: AFP)
A BBC információi szerint 1993 óta először kapott ki a spanyol válogatott labdarúgó vb-selejtezőn, így 66 meccses veretlenségi sorozatát (52 győzelem, 14 döntetlen) zárta le. A svédek elleni, csütörtöki vereség előtt vb-selejtezőn legutóbb a dánoktól kaptak ki a spanyolok (1993. március 31.: Dánia–Spanyolország 1–0). A mérkőzést követően a svédek egyik gólszerzője, Alexander Isak, illetve spanyolok szövetségi kapitánya, Luis Enrique is nyilatkozott.

 

Habár a spanyol válogatott Carlos Soler révén már a 4. percben megszerezte a vezetést, Alexander Isak szinte rögtön egyenlített, majd Viktor Claesson az 57. percben eldöntötte a mérkőzést, így a svédek győztek 2–1-re.

A mérkőzés után Isak elmondta, hogy hazai pályán csak a győzelem jöhetett szóba.

„Tudtuk, hogy a spanyol csapat a legjobb a csoportban, ám mi is kiváló játékerőt képviselünkmondta a 21 éves csatár a Daily Mailen megjelenő interjúban. – Úgy álltunk a meccshez, hogy be kell gyűjtenünk a három pontot, és ez sikerült is, mert rendben volt a védelmünk, s támadásban is sokkal jobbak voltunk, mint szoktunk.”

A mérkőzés után Spanyolország szövetségi kapitánya, Luis Enrique is nyilatkozott, szerinte túl sok párharcot veszített el a csapata.

„Nem volt rossz meccs, az elkötelezettség megvolt, sok helyzetet alakítottunk ki, de rengeteg párharcot veszítettek a középpályásaink, a svédek játéka pedig ötletes átmeneteket tartogatott. Most ők vannak az első helyen, erre reagálnunk kell”mondta az 51 éves szakember a TV3-nak.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
4. FORDULÓ

B-CSOPORT
Grúzia–Koszovó 0–1
(Muriqi 18.)
Svédország–Spanyolország 2–1 (Isak 5., Claesson 57., ill. Carlos Soler 4.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 3 3 6–1 +5 9
2. Spanyolország 4 2 1 1 7–5 +2 7
3. Koszovó 3 1 2 2–6 –4 3
4. Görögország 2 2 2–2 0 2
5. Grúzia 4 1 3 2–5 –3 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik