Messi az élen, a franciák fölényben – a vb-döntő 10 legjobb játékosa

Vágólapra másolva!
2022.12.18. 09:27
null
Lionel Messi után az immár négy gólnál járó Julián Álvarez az első argentin a listánkon (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, vasárnap Argentína–Franciaország világbajnoki döntőt rendeznek Katarban, a Lusail Iconic Stadionban. A finálét felvezető sorozatunkban ezúttal a döntőbe jutott két nemzet játékosait rangsoroltuk a vb-n nyújtott teljesítményük alapján.


1. LIONEL MESSI

Öt gól, három gólpassz és egy álom, amely még mindig él. A 35 éves, hétszeres aranylabdás Lionel Messi már a katari torna kezdete előtt bejelentette, ez lesz az utolsó világbajnoksága. A motiváció persze kérdés sem lehetett nála, Messi az egész vb-n tündökölt, méltó vezére volt Argentínának, egy világbajnoki cím pedig feltehetné a pontot az így is páratlan karrierjére. Jó eséllyel a torna legjobb játékosának is őt választják majd meg, hacsak a listánk második helyezettje meg nem előzi…

2. KYLIAN MBAPPÉ

Ép ésszel egyelőre felfogni is nehéz, milyen magasságokba juthat Kylian Mbappé vasárnap, ha Franciaország megvédi a trónját és ismét világbajnok lesz. A PSG és a francia válogatott világklasszis támadója még mindig csak 23 éves, és ez már a második vb-címe lehet – e tekintetben Pelé tartja a rekordot, aki a futballtörténelem egyetlen háromszoros világbajnok játékosa. Mbappé a katari tornán öt gólnál és két gólpassznál jár, és szinte az összes támadóstatisztikában ott van a legjobb kettő között, de a nyolcaddöntő óta nem talált be – majd a fináléban fog?

3. ANTOINE GRIEZMANN

Kérdés nélkül a katari világbajnokság legalulértékeltebb játékosa a francia válogatott irányítója, Antoine Griezmann, aki egy tőle kissé szokatlan szerepkörben is végig tündökölni tudott. A 31 éves támadó három gólpassznál tart a tornán, amivel holtversenyben vezeti a vonatkozó rangsort, de kulcspasszokban és helyzetkialakításban is az élen jár, miközben neki van a legtöbb nyomásgyakorlása is a teljes mezőnyben. Griezmann emellett rengeteget húzódik vissza a középpálya közepére, ahol rengeteg szerelést mutat be, s onnan indítja el a franciák támadásait.

4. OLIVIER GIROUD

Ha ilyen csereopciója van egy nemzetnek… Bámulatos tornája van a 36 éves Olivier Giroud-nak, aki az elmúlt hónapokban nem is volt állandó tagja a francia keretnek, s ha nincs a friss aranylabdás Karim Benzema sérülése, akkor Katarban is csak a kispadról segíthetett volna hazájának. Giroud élt a lehetőséggel, öt meccsen négy gólt szerzett – közte az angolok elleni győztes találattal –, ráadásul Thierry Henry rekordját is megdöntötte: immár ő a francia válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője. Szombati sajtóhírek szerint kérdéses a játéka a fináléban.

Hetekkel a vb előtt még úgy tűnt, Olivier Giroud csak epizódszerepet kap a francia válogatottban, de Benzema sérülése miatt kezdő lett és 4 góllal járult hozzá a címvédő döntőbe jutásához (Fotó: Getty Images)
Hetekkel a vb előtt még úgy tűnt, Olivier Giroud csak epizódszerepet kap a francia válogatottban, de Benzema sérülése miatt kezdő lett és 4 góllal járult hozzá a címvédő döntőbe jutásához (Fotó: Getty Images)

 

5. JULIÁN ÁLVAREZ

A Manchester Cityben Erling Haaland miatt nem fér be a kezdőcsapatba, Argentínának viszont az egyik legfontosabb kulcsembere a katari világbajnokságon. Julián Álvarez eleinte nem volt biztos tagja Lionel Scaloni szövetségi kapitány kezdőjének, de már a csoportkör alatt kiszorította Lautaro Martínezt, majd alaposan megszolgálta a bizalmat. A 22 éves Álvarez négy gólt szerzett a tornán, ebből kettőt a horvátok elleni elődöntőben, tehát a legfontosabb pillanatokban sem remeg meg a lába – ez a döntőn minden eddiginél fontosabb lehet.

6. AURÉLIEN TCHOUAMÉNI

Paul Pogba és N'Golo Kanté sérülésével kissé reménytelennek tűnt a franciák címvédése, hiszen sokan nem hittek benne, hogy nélkülük is összeáll a középpálya, de összeállt – ennek a Real Madrid nyáron szerződtetett játékosa, Aurélien Tchouaméni a legfőbb oka. A 22 éves védekező középpályás gyakorlatilag egy személyben látja el Pogba és Kanté feladatkörét, fiatal kora ellenére pedig szinte egyáltalán nem követ el hibákat. Kiváló védekezése, helyezkedése és labdacipelő képessége mellett a lövőtechnikáját is megvillantotta Katarban – főleg az angolok elleni negyeddöntőben…

7. ENZO FERNÁNDEZ

A vb egyik legnagyobb felfedezettje, persze csak a nagyközönség előtt, hiszen aki látta őt játszani a Benficában a most zajló Bajnokok Ligája-idény során, azt nem lepte meg a teljesítménye. A 21 éves Enzo Fernández gyorsan bejátszotta magát Scaloni kezdőcsapatába a tornán, s már ki sem robbantható onnan, amit azzal vívott ki, hogy támadó és védő oldalon is világklasszis teljesítményt nyújtott, egy góllal és egy gólpasszal fűszerezve. Nem kérdés, hogy a vb után topklubok állnak majd sorba érte, addig azonban még vár rá egy világbajnoki döntő.

8. THÉO HERNANDEZ

A harmadik olyan játékos a listánkon, aki egy csapattársa sérülésének köszönheti (bármennyire furcsán is hangzik ez), hogy ilyen magasságokba jutott ezen a tornán. Théo Hernandez esetében ráadásul még durvább a helyzet az eddigieknél, hiszen ő eredetileg a saját bátyja, Lucas Hernandez cseréje volt a balhátvéd poszton, de testvérét az ausztrálok elleni csoportmeccs első negyedórájában le kellett cserélni Achilles-ín-szakadás miatt, így lett alapember Théo. A kisebbik Hernandez azóta csak úgy szárnyal, elképesztően megértik egymást Mbappéval, folyamatosan veszélyt jelentenek a felfutásai, s most már gólja is van, amit az elődöntőben szerzett.

Kylian Mbappé és Antoine Griezmann mellett Théo Hernandez is kulcsfigurája volt az ismét döntőbe jutó címvédőnek, pedig előzetesen ő sem volt kezdő – testvére, Lucas Hernandez sérülése miatt került be Didier Deschamps kezdő tizenegyébe (Fotó: Getty Images)
Kylian Mbappé és Antoine Griezmann mellett Théo Hernandez is kulcsfigurája volt az ismét döntőbe jutó címvédőnek, pedig előzetesen ő sem volt kezdő – testvére, Lucas Hernandez sérülése miatt került be Didier Deschamps kezdő tizenegyébe (Fotó: Getty Images)

 

9. EMILIANO MARTÍNEZ

Stílusa miatt az argentinok odavannak érte, az ellenfelek ki nem állhatják. Emiliano „Emi” Martínez hosszú utat járt be azért, hogy most ott lehessen Katarban az argentin válogatottal, a teljesítményére pedig egyáltalán nem lehet panasz, sőt. Martínez hazája eddigi hat meccsén háromszor nem kapott gólt, bemutatott néhány nagy bravúrt, s a hollandok elleni szétlövésben két tizenegyest is megfogott. A tizenegyesek hárításában egyébként is kiváló – erre nagy szükség lehet a döntőben…

10. IBRAHIMA KONATÉ

Meglepő név a tizedik helyen, de korántsem indokolatlan. Azt az elején érdemes leszögezni, hogy Ibrahima Konaté lebetegedett a döntő előtt, így nincs sok esély a játékára, ám ha egészséges lenne, akkor sem lenne bérelt helye a kezdőben, pedig… A Liverpool belső védője az eddigi hatból mindössze három meccset játszott végig a franciáknál, egyszer 16 percre állt be, két alkalommal pedig a kispadról nézte végig az adott mérkőzést. Ennek ellenére ő nyerte meg a legtöbb párharcot a tornán, tette mindezt a legjobb százalékkal, s a fejpárbajokat tekintve is az élmezőnyben van. Deschamps-nál nem ő az első választás a posztjára, pedig világklasszis teljesítményt nyújtott, amikor játszott…

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
DÖNTŐ
16.00:
Argentína–Franciaország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik