Hogy dönt Ronaldo? (Fotó: Getty Images)

 

A 37 éves portugál sztár két és fél hete bontott szerződést a Manchester Uniteddel, majd csaknem egy hete a Marca című spanyol lap szerint idényenként 200 millió eurós ajánlatot kapott a szaúdi al-Nasszrtól. Cristiano Ronaldo azonban nemrég cáfolta, hogy megegyezett volna a közel-keleti együttessel.

Az ötszörös aranylabdás futballista lépéseit nagy érdeklődéssel figyeli a média és a szurkolók, s az oddsok alapján a sztárjátékos nevelőegyesülete, a Sporting (8/1) a legesélyesebb a szerződtetésére. Mindeközben az angol élvonalban szereplő Newcastle United (12/1) is érdeklődött már korábban a portugál rekorder iránt, és a szintén a Premier League-ben szereplő Chelsea (16/1), valamint az amerikai Inter Miami (16/1) is jó eséllyel pályázhat rá.

A katari világbajnokságon a marokkóiak elleni negyeddöntőre készülő játékos az első, aki öt egymást követő vb-n is gólt szerzett. Korábban a Real Madriddal négyszer hódította el a Bajnokok Ligája-trófeát, és pályafutása során klubszinten eddig 949 mérkőzés alatt 701 találatot szerzett.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
NEGYEDDÖNTŐ
PÉNTEKEN
16.00:
Horvátország–Brazília (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.00:
Hollandia–Argentína (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
SZOMBATON
16.00:
Marokkó–Portugália (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.00: Anglia–Franciaország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!