A katari vb lehet a belga „aranygeneráció” utolsó dobása

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.11.14. 07:35
null
Eden Hazard és Kevin De Bruyne sok nagy meccset nyert meg együtt, itt az ideje, hogy egy nagy tornán is (Fotó: Getty Images)
Hat nappal a világbajnokság rajtja előtt felvezető sorozatunk hatodik része következik. Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az F jelű az egyik legizgalmasabb csoport, a 2018-as torna ezüstérmese és ­bronzérmese is itt szerepel, akárcsak a továbbjutásra is esélyes Marokkó és a feltörekvő Kanada.

 

BELGIUM

A belga „aranygenerációnak” ez lesz az utolsó lehetősége, hogy kiemelkedő eredményt érjen el egy nagy tornán. Kevin De Bruyne már elmondta, hogy feltehetően ez lesz pályafutása utolsó világbajnoksága, de bizonyára ugyanez igaz mások mellett Thibaut Courtois kapusra vagy Eden Hazard-ra is.

Akárcsak Romelu Lukakura, ő azonban izomsérüléssel bajlódva utazik Katarba, így kérdés, egyáltalán pályára léphet-e, és ha igen, mikor. A posztján a világ legjobbjának számító De Bruyne azt is elmondta, hogy azért is lesz neki különleges ez a vb, mert mindhárom gyermeke a helyszínen szurkol majd. Ennél nagyobb motivációra talán nincs is szüksége.

A válogatottat rendre a nem is olyan titkos esélyesek közé sorolják, ám eddig a portugálokkal vagy a horvátokkal ellentétben a döntőbe jutás sem sikerült nagy tornán. Ehhez éppen a négy évvel ezelőtti világbajnokságon álltak a legközelebb. Akkor százszázalékos teljesítménnyel vették a csoportkört, az elődöntőben viszont 1–0-ra kikaptak a későbbi győztes franciáktól.

A tavalyi Európa-bajnokságon szintén hibátlanul mentek tovább a csoportból, majd kiejtették Portugáliát (1–0), a későbbi győztes olaszok elleni negyeddöntőben azonban elvéreztek. Azt is írhatnánk tehát, hogy kedvező előjel, ha valaki az egyenes kieséses szakaszban kiejti Belgiumot, a legutóbbi két nagy tornát ugyanis az az együttes nyerte meg, amelyiknek ez sikerült.

KATT A KÉPRE A NAGYOBB MÉRETÉRT!
KATT A KÉPRE A NAGYOBB MÉRETÉRT!

Roberto Martínez csapatának azonban nem is lehet más a célja, mint hogy minél messzebb jusson, és a keret erőssége alapján erre meg is van az esélye. A csoportból továbbjutás ezúttal sem okozhat problémát, utána viszont valószínűleg Spanyolország vagy Németország lesz az ellenfél. Márpedig az az összecsapás nem ígérkezik könnyűnek. A korábbi magyar szövetségi kapitány, ­Georges ­Leekens szerint a rossz mentalitás az oka annak, hogy eddig nem ért el kiugró eredményt a sokak szerint többre hivatott generáció.

„A válogatott úgy vezette sokáig a világranglistát, hogy egyetlen nagy trófeát sem nyert. De a ranglista első helye önmagában semmit sem ér. A győztes mentalitás az, ami hiányzik ebből a válogatottból” –      idézte Georges Leekenst a sports.ndtv.com.

Eden Hazard szerint azzal érdemelnék ki igazán az aranygeneráció elnevezést, ha tényleg nyernének valamit.

Van benne valami.

Roberto Martínez, Belgium szövetségi kapitánya az ESPN-nek:
„A katari torna nagyszerű alkalom Eden Hazard számára, hogy bizonyítson a kritikusainak. A Real Madridban ugyan mostanában kevés lehetőséget kapott, és akkor sem mindig ment neki a játék jól, de én bízom benne, hogy a világbajnokságon ismét varázsol majd, és azon a szinten futballozik, mint a négy évvel ezelőtti tornán. Ha vezéregyénisége lesz a csapatnak, sokat tehet azért, hogy minél tovább meneteljünk.”

HORVÁTORSZÁG

Az előző világbajnokság döntőseként az esélyesek közé is sorolhatnánk a horvátokat, ám reálisan nézve nem sok sanszuk van arra, hogy megismételjék a négy évvel ezelőtti bravúrt. Már csak azért sem, mert a 2018-as csapatból azóta többen visszavonultak, mások mellett Mario Mandzukic és Ivan Rakitic sem lesz már ott Katarban.

KATT A KÉPRE A NAGYOBB MÉRETÉRT!
KATT A KÉPRE A NAGYOBB MÉRETÉRT!

Luka Modric viszont igen, és a Real Madrid karmestere klubszinten rendre bizonyítja, hogy 37 évesen is húzóember. Az ő teljesítményén a világbajnokságon is sok múlik, az viszont biztos, hogy Kevin De Bruynéhez hasonlóan neki is ez lesz az utolsó nagy tornája. Már korábban utalt rá, hogy a vb után visszavonul a nemzeti csapattól, így a többiek azért is küzdhetnek, hogy minél szebb legyen a búcsúja.

Hogy továbbra is mennyire fontos embere a csapatnak, azt jól mutatja, hogy négy vb-selejtezős mérkőzésen két-két gólt és gólpasszt jegyzett, a Nemzetek Ligája legutóbbi kiírásában pedig Franciaország ellen (1–0) győztes gólt szerzett, és betalált az osztrákok ellen (3–1) is. A horvátok erejét jelzi, hogy a selejtezőben tíz találkozóból csak egyet veszítettek el (Szlovéniában kaptak ki 1–0-ra), igaz, Oroszország, Szlovákia, Szlovénia, Ciprus és Málta sem volt verhetetlen ellenfél. Ennél nagyobb fegyvertény, hogy a Nemzetek Ligájában Dániát, a világbajnok franciákat és Ausztriát megelőzve nyerte meg a csoportját Horvátország, amely így ott lehet majd a négyes döntőben. Tegyük hozzá, Modric mellett is vannak nemzetközi szinten kiemelkedő futballisták a keretben, ide sorolható Josko Gvardiol, Marcelo Brozovic és Ivan Perisic is.

Nagy kérdés, a világbajnokságon meddig juthat Zlatko Dalic csapata, reálisan nézve a csoportból kötelező továbbmennie. Ha pedig Luka Modric esetleg ugyanolyan ihletett állapotban játszik majd, mint négy évvel ezelőtt, akkor újabb kiugró szereplésre lehet képes a válogatott, amelynek bizonyára itthon is sokan szurkolnak majd.

Zlatko Dalic Horvátország szövetségi kapitánya a Vecernji Listnek:
„Optimista, de egyúttal realista is vagyok. Tíz-tizenkét olyan csapatot is látok a mezőnyben, amelyik eséllyel pályázik a világbajnoki címre. A sikeres Nemzetek Ligája-szereplés után bizakodó vagyok a szereplésünk kapcsán, de nem érzem, hogy nagy lenne rajtunk a nyomás. A négy évvel ezelőtti kerethez képest most sokkal több az otthon játszó futballistánk, és több fiatal játékosunk is van, de hiszek a csapatunkban és abban, hogy messzire jutunk.”

MAROKKÓ

Sokan a csoport titkos favoritjának tartják Marokkót, amely meglepetést is szerezhet a tornán. Maradjunk annyiban, hogy ez nem teljesen lehetetlen. A keret nagy része európai topklubokban edződik, olyan csapatokban, mint a Sevilla, a PSG, a Bayern München vagy a Chelsea. A Ferencvárost sajnos nem sorolhatjuk ide, mert meglepetésre Samy és Ryan Mmaee sem került be a keretbe. Pedig miattuk talán itthon is többen szurkoltak volna a marokkóiaknak, arról nem is beszélve, hogy egy jó szerepléssel mindkettejük még kelendőbb lehetett volna az átigazolási piacon, amiből az FTC is profitálhatott volna.

KATT A KÉPRE A NAGYOBB MÉRETÉRT!
KATT A KÉPRE A NAGYOBB MÉRETÉRT!

Emiatt azonban már kár bánkódni, a tornán pedig választ kapunk arra, mennyire volt jó döntés kihagyni a Mmaee fivéreket. Intő jel lehet ugyanakkor a csapatnak, hogy a januárban és februárban rendezett Afrikai Nemzetek Kupáján az első nehezebb ellenfél ellen elbukott. A csoportjából simán továbbjutott, majd búcsúztatta Malawit (2–1), a negyeddöntőben viszont hosszabbításban 2–1-re kikapott Egyiptomtól. Úgy, hogy előzetesen a torna egyik legnagyobb esélyesének tartották, méghozzá joggal. Az sem túlzás, hogy az arab válogatottak közül Marokkónak lesz a legerősebb kerete Katarban. A kérdés, hogy ez mire lesz elég. Mindenesetre növelheti a játékosok önbizalmát, hogy a vb-selejtező harmadik körében Marokkó nyert a legsimábban. Itt kétmérkőzéses párharcokban dőlt el, melyik öt csapat jut ki a vb-re, a marokkóiak hazai pályán 4–1-re nyertek Kongó ellen, idegenben pedig 1–1-et játszottak, azaz 5–2-es összesítéssel jutottak ki a vb-re. Az ezt megelőző második kör egyébként még ennél is simább volt, Bissau-Guineát, Guineát és Szudánt megelőzve százszázalékos teljesítménnyel, húsz szerzett és mindössze egy kapott góllal nyerte meg a csoportját az együttes.

Bár több kiemelkedő játékos is van a keretben, a kulcsember egyértelműen a Chelsea-ben futballozó Hakim Zijes. Hogy mennyire fontos láncszeme a csapatnak, azt jól mutatja, hogy augusztusban azért menesztették Vahid Halilhodzic szövetségi kapitányt, mert nézeteltérése volt Zijessel. A helyére Valid Regragui érkezett, kérdés, ilyen rövid idő alatt mennyire tudta felkészíteni a válogatottat. Egyelőre annyi biztos, hogy a Mmaee testvérek nem jártak jól a váltással.

Valid Regragui, Marokkó szövetségi kapitánya a moroccoworldnews.comnak:
„Szerencsések vagyunk, mert sok tehetséges, topklubban játszó futballistánk van. Nem akarok már előre kifogásokat keresni, az a célunk, hogy büszkévé tegyük az országot, és minél jobban szerepeljünk a világbajnokságon. Ha továbbjutunk a csoportból, azt már sikerként könyvelhetjük el. Nehéz bármit megígérni, csak annyit mondhatok, hogy mi a maximumot nyújtjuk majd Katarban.”

KANADA

Csaknem négy évtizedet várt Kanada arra, hogy 1986 után története során másodszor is ott legyen a világbajnokságon. Legutóbb három vereséggel (köztük a magyarok ellenivel), szerzett gól nélkül lett utolsó, és reálisan nézve most is legfeljebb a gólszerzésben reménykedhet, a pontszerzés már bravúrnak számítana. Még akkor is, ha a Bayern Münchenben játszó Alphonso Davies személyében van egy fiatal, gyors, nemzetközi szinten is jegyzett futballistája. Ha jégkorongról lenne szó, a másik három csoportellenfélnek esélye sem lenne a kanadaiak ellen, így viszont éppen fordított a helyzet.

KATT A KÉPRE A NAGYOBB MÉRETÉRT!
KATT A KÉPRE A NAGYOBB MÉRETÉRT!

Ennek ellenére a szurkolók bizakodók, és egyfajta erőfelmérőként tekintenek a katari tornára. Az biztos, hogy a mostani válogatott erősebb, mint az 1986-os, tele van tehetséges fiatalokkal, akik négy év múlva még nagyobb rutinnal futhatnak neki a következő vb-nek. Merthogy Kanada azon is ott lesz, mivel 2026-ban az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada rendezi a világbajnokságot. Ebből a szempontból tehát kiemelten fontos lenne, hogy minél jobban szerepeljen a csapat. Azt persze senki sem tekintheti papírformának, hogy továbbjusson, azt viszont igen, hogy megnehezítse a csoportellenfelek dolgát. Mindenesetre a labdarúgás egyre népszerűbb az országban, egyre több gyerek szeretne futballozni, és a mostani vb is segíthet abban, hogy még több szimpatizáns álljon az együttes mellé.

A vb-selejtezőben egyébként meglepően jól, már-már erőn felül teljesített Kanada. A CONCACAF-zóna kvalifikációjának harmadik körében tizennégy mérkőzésből nyolcat megnyert, és elsőként végzett, megelőzve a jóval esélyesebbnek tartott Mexikót, az Egyesült Államokat és Costa Ricát. Mindezt úgy, hogy csak Costa Ricában és Panamában kapott ki, mindkétszer 1–0-ra, az amerikaiakat (2–0) és a mexikóiakat (2–1) ugyanakkor legyőzte otthon.

John Herdman, Kanada szövetségi kapitánya a The Timesnak:
„Az utcán egyre több kanadai mezbe öltözött szurkolót látok, akik leváltották az olasz vagy a szerb mezt, és már kanadai felsőben szurkolnak. Tudjuk, hogy mennyire nehéz a feladatunk, három erős ellenféllel találkozunk a csoportban. Tudjuk azt is, hogy milyen hosszú út áll még előttünk, és sokat kell tanulnunk ezen az úton, de az a végső célunk, hogy az emberek büszkék lehessenek a válogatottra.”

A CSOPORT PROGRAMJA
A csoportkör adatbankja napi bontásban itt!
F-CSOPORT
November 23., 11.00
al-Hor,
al-Bajt Stadion
Marokkó–Horvátországx–x
November 23., 20.00
al-Rajján,
Ahmad bin Ali Stadion
Belgium–Kanadax–x
November 27., 14.00
Doha,
al-Tumama Stadion
Belgium–Marokkóx–x
November 27., 17.00
al-Rajján,
Kalifa Nemzetközi Stadion
Horvátország–Kanadax–x
December 1., 16.00
al-Rajján,
Ahmad bin Ali Stadion
Horvátország–Belgiumx–x
December 1., 16.00
Doha,
al-Tumama Stadion
Kanada–Marokkóx–x

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik