Vb 2018: Tim Cahill visszavonult a válogatottól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.17. 08:20
Az oroszországi világbajnokság után bejelentette visszavonulását az ausztrál válogatottól Tim Cahill, aki 107 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban és ezeken a találkozókon összesen 50 gólt szerzett, amivel ő Ausztrália felnőttválogatottjának legeredményesebb labdarúgója.

Cahill az oroszországi tornán egy mérkőzésen lépett pályára, a csoportkör 3. fordulójában, a Perutól elszenvedett 2–0-s vereség során csereként kapott 37 perc játéklehetőséget. Ezzel a 38 éves csatár első ausztrál futballistaként mondhatja el magáról, hogy négy világbajnokságon is szerepelt.

Cahill profi pályafutását 1998-ban a Millwall színeiben kezdte, ahonnan 2004-ben igazolt az Evertonhoz, majd 2012 után New Yorkban, Kínában és hazájában is megfordult, mígnem idén januárban visszatért a Millwallhoz.

Cahill a Twitteren jelentette be kedd reggel, hogy elköszön a nemzeti csapattól.

„Ma van a napja annak, hogy hivatalosan is bejelentem válogatottbeli pályafutásom végét. Szavakkal nem elmondható, mit jelentett számomra, hogy a hazámat képviselhettem” – írta Cahill a közösségi oldalon.




 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik